Fáradó szél gyanánt az esztendő lassítva szárnyalását
Lesiklik a magasból, hajladozva zúgnak fáink koronái.
(…) Megáll nemsokára egy hóviharos éjen: zúzmarás forgószélben
Foszlik jajongva szét a csengő űrbe…
Késő őszi táj. Mint akármely ősz. Egy ősz. Indulok a lombtalanságnak Illyés Gyulával.
Az utolsó madár átkot kiáltva száll a vérben gőzölgő erdőből.
Mely egykor arcom mutatta, fátylat borít magára a víz.
Fáztam, el kellene mennem, gondoltam, itthagyni ezt a tájat,
Futni, mint hontalan, komor hegyek élén a hold fényes útjait követve.
(…) Hanyatlik a nap, köd mossa a völgyeket, hallom
A takarodó nyáj ebeinek csaholását s a gyenge harangszót.
Mintha az utolsó kenet csengettyűzője közeledne felém –
Boruljatok le, fák, helyettem –
Minden léptemben elmarad valami belőlem, ködbe felejtődik
November vége, 29. napja. 224 éve, 1775-ben e napon született Kiss Imre, Debrecen első vegyészeti üzemének, a salétromgyárnak a vezetője. A Református Kollégium után Bécsben mineralógiát, kémiát és fizikát tanult. Az akkoriban dúló francia háborúk miatt megnövekedett az igény a salétromra. Így vált a salétromfőző üzem a város nevezetességévé. A cívisváros polgárai kijártak hozzá, hogy megcsodálják a hatalmas rézedényeket és a „nitráriusok” látványos, ügyes munkáját. Csokonai Vitéz Mihály, a barátja is gyakran kilátogatott a salétromüzembe. Így született Salétrom inspector Kiss Imre úrhoz című verse is.
Múzsáknak barátja! hát Mársot segíted?
S gyilkoló bombáit langszárnyra repíted?
Írtózva lépek e halál műhelyébe:
De erősb ösztön hajt barátom ölébe.
Bár itt emberölő savakra találok,
Bár itt kádra vagynak szűrve a halálok;
Bár itt azt a cúkort öntitek kristályba,
Mely keserves ízt hágy a népbe s királyba,
Bár, barátom! az itt kipáralgott lének
Cseppjei számtalan könnyekké lennének:
Mégis e gyász kohát édesdeden látom,
Mihelyt eszembe jutsz, régi jó barátom!
Kivált most, amidőn az alkalmatosság
Int, hogy veszteg légyen a komoly okosság;
Sárba is kihozott hozzád Imre napja,
Talám máslással foly a salétrom csapja.
Jobb is lesz hát, ha bor zúg ma minden kádba
És viváttá válik a számba s a szádba.
Bezzeg ekkép csapunk derekas szüretet,
Kívánván Imrének szerencsés életet.
De így is élj vígan, nemes lelkű Imre!
S tarts számot baráti, hív érzéseimre.
Így köszöntötte barátját a költő 1804. november 5-én. Három hónap sem telt el, s Vitéz meghalt – ama Nagyváradon felszedett tüdőgyulladása folyományaként. Salétromfőző mester barátja gondozta hagyatékát, és jelentette meg a Lilla-dalok posztumusz kötetét.
November 30. Szent András. A halász Péter apostol fivére, maga is halász volt. Elsőként követte Krisztust. Életrajzát az apokrif András cselekedetei (III. sz.) tartalmazza. Eszerint térítő útján eljut a sztyeppelakó szkíták közé is, ezért hagyományosan őt tekintik a „szkíták térítőjének”. Szittya ősei híres nyilazó nép volt, magukat a „szarvas népének” nevezték, és legfőbb istennőjüket, aki nagy vadász hírében állott, a görögök Artemisszel azonosították.
igaz-e hogy a mi államalkotó népünket stop még maga szent andrás keresztelte volna meg stop a szent atya ezredvégi ittjártakor nem cáfolta az itteni elöljárók határozott állítását stop
Idézzük meg Kányádi Sándort. Az Eretnek táviratok pán Cogitónak odaátra Első sürgönye kezdődik így.
András napja az egyházi év őszi és téli szakának mezsgyéjére, az Advent küszöbe elé esik – írja Katona Lajos Folklór-kalendáriumában. – Már a középkor kezdetén léphetett az egész nyugati keresztény világban valamely régibb pogány jelentős nap helyébe, mint a házasság-orákulumoknak legjobban kedvező napok egyike.
Emlékszel a havas novemberi
reggelre, amikor
ablakunkat kitárván a völgy
dér gyémántporában csillogott elénk,
hűvös pompájaként a halálnak?
Újólag Illyés Gyula Egy ősze zsibong fel bennem.
(…) Az őszi éjjel íze itt maradt ezen a tájon,
soha közelebb
nem éreztem magam a földhöz.
(…) Minden léptemben elmarad valami belőlem, ködbe felejtődik,
utcáról-utcára, sarokról-sarokra,
zörgő folyók felett hidakról-hidakra
hív tovább egy hang,
mint álomban,
lassan megyek, lassan, egyre súlyosabban,
gőzölgő fehér források mentén,
a csend,
az öröklét szürke tornyai felé.
December 1. idén advent első vasárnapja. Az egyházi év az adventi idővel kezdődik, első alkalma mindig a karácsony előtti 4. vasárnap. Az előkészület, várakozás, reménykedés ideje, amelyet régebben böjttel is megszenteltek. Kezdetét éjféli harangszóval jelezték. Igazi szakrális ízét, meghitt hangulatát a hajnali mise, a roráté adja meg. Hajnali sötétben várni a napfényt: mikor a hajnali derengés előre jelzi a naptámadatot, úgy advent is a napisten, a Jézus Krisztus születésére való várakozás, felkészülés jegyében telik. A lila és a rózsaszín az időszak hagyományos színei, a hajnalpírt idézik.
December a latin őskalendáriumban a 10. hónap. Első ünnepe a Bona Dea – a „jó istennő” –, másik nevén Fauna, a földistennő.
Reggel nem látszanak a fák,
olyan sűrű a köd.
S köd fekszi meg az éjszakát,
csillagot a vidék fölött.
Simon István Decemberi ködben versét veszem támaszul kikecmeregni e földhözragadt év végi magányból.
Mintha a világűrben járnék,
lábamnál a tejút remeg.
Elmaradt hű kutyám, az árnyék,
szemem se tudja, hol megyek.
Csak szívem tud eligazodni,
a szív mindig hazatalál,
ahogy a lég milliónyi
útján a költöző madár.
December 3. az első magyar tudományos társaság születésnapja. A XVIII. században, 1718-ban Bél Mátyás, később 1756-ban Bod Péter már felvetette egy magyar tudós társaság fontosságát. De az első tartósan működő, magyar nyelvű intézmény csak 1793. december 3-án született meg Marosvásárhelyen, az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság. Aranka György 1791-ben adta ki Kolozsvárott Egy Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság felállításáról való Rajzolat című röpiratát. Fő célja az anyanyelv művelése és a nemzeti nyelvű tudomány felvirágoztatása volt. Az 1791. évi kolozsvári országgyűlés elfogadta Aranka György javaslatát, de a királyi leirat nem hagyta jóvá a társaság alapítását. Végül Bánffy György gróf, Erdély kormányzójának védnöksége alatt alakult meg 1793. december 3-án. Tizenhárom esztendős működés után, 1806-ban szűnt meg – a Habsburg-hatalom nem tűrte meg a magyar nyelvű intézményt.
December 5-én emlékezzünk meg Fialowski Lajos botanikusról. 1846-ban született Galíciában. Nyelvészként a magyar gyorsírás egyik kifejlesztője volt. 1870-ben Sopronban kezdte tanári pályáját, az akkor még németül érző és beszélő városban. Jelentős magyarosító tevékenységet fejtett ki. Sokoldalú tudományos működésének fő iránya a természetrajzi és különösen a botanikai szaknyelv megtisztítása, de jelentős érdemei vannak a botanika történetének kutatása terén is.
Amikor a ludak szállnak,
ne hallgasd, mit kiabálnak!
Viháncoló gágogásuk
azt hirdeti: jobb lesz másutt.
Ahogy a nappalok fogynak,
úgy nő kínja rabságodnak,
s betemet majd a december
hóval, faggyal, fergeteggel.
Jékely Zoltán Őszvégi intelemjével köszönök el tőled hétnyi időre, kedves Olvasóm.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
