Deres árnyak. Ágh István versével indulok november második hetének. Időd, ha engedi, tarts velem, kedves Olvasóm!
Hete sincs, hogy ünnepeltük a magyar tudomány napját, közvetve a Magyar Tudományos Akadémia megszületését. Nem feledve Aranka Györgyék érdemeit e téren, hadd hozzak ide egy még régebbi kezdeményező, a 324 éve, 1695. november 9-én született Fischer Dániel emlékét. A természetbúvár orvos nagy hírnévre tett szert annak köszönhetően, hogy a gyógyításhoz saját készítésű szereket alkalmazott, példának okáért a Tátrában gyűjtött boróka- és törpefenyőből készített olajat. Érdeklődése kiterjedt a népi gyógymódok tanulmányozására, de meteormegfigyeléssel, cseppkőbarlangok s források leírásával is foglalkozott. Tapasztalatait a breslaui Sammlung von Natur und Medizin című, a maga korában tekintélyes folyóiratban közölte. És a magyar tudósoknak szóló felhívást adott ki egy tudós társaság megalakítására és tudományos folyóirat megjelentetésére. Azonban ez visszhang nélkül maradt.
November 10. 2001 óta a tudomány világnapja. Célja hangsúlyozni a tudomány fontosságát s felelősségteljes, békés használatát.
(…) mi mindannyian ugyanazon a bolygón élünk, és mindannyian a bioszféra részei vagyunk; (…) az emberiség jövője elválaszthatatlanul összekapcsolódik a globális létfenntartó rendszerek megőrzésével és az élet valamennyi formájának fennmaradásával. Felszólítjuk a világ valamennyi nemzetét arra, ismerjék el annak sürgető szükségességét, hogy a természet- és társadalomtudományokból származó ismereteket az emberi szükségletekre használják fel anélkül, hogy visszaélnének ezekkel az ismeretekkel. A tudománynak az egész emberiséget kell szolgálnia, és biztosítva a természet és a társadalom teljesebb megértését, hozzá kell járulnia egy mindenki számára jobb életminőség és egy egészséges és termékeny környezet biztosításához a jelen és a jövő nemzedékei számára – áll a Fizikai Szemle 1999/8. számában megjelent Nyilatkozat a tudományról és a tudományos ismeretek felhasználásáról Preambulumában. – Ma, miközben a tudomány példa nélküli fejlődésének tekintünk elébe, szükség van egy erőteljes demokratikus vitára a tudományos ismeretek felhasználásának etikai, kulturális, környezeti és gazdasági vetületeinek vonatkozásában. (…) Méltányosabb, virágzóbb és fenntartható világ érdekében hosszú távú elkötelezettséget igényel (…) ez. (Azt, hogy) …a közvéleménynek a tudományba vetett hite és támogatása egy új társadalmi szerződés révén megerősítésre kerüljön.
November 11. Szent Márton napja. Lúdja voltaképpen egy régi római hagyomány továbbélése. Aesculapius ünnepén, amely éppen erre a napra esett, liba került az asztalra. A középkorban a jeles szent tiszteletére újbort ittak és kövér ludat ettek. A nagy lakomát az is indokolta, hogy a hónap közepén kezdődött el a karácsony előtti negyvennapos böjt.
Ha a Márton-napi lúd mellcsontja veres,
össze-vissza tél jön: szemetelő, szeles.
Ha a Márton-napi lúd mellcsontja fehér,
jó termést ígérő, nagyhavú lesz a tél.
Ha a Márton-napi lúd mellcsontja fekete:
hó nélkül vesz majd meg az Isten hidege.
– koppan ide e versike egy régi kalendáriumból. Márton-nap a XIV. századi krónikákban határnap is: a tisztújítás, a fizetés, a tartozás lerovásának napja volt. A kisfarsang hagyományosan a lakodalmak, pásztorünnepek, névnapok és bálok ideje. Ekkor került sor a szüret, a kukoricafosztás utáni mulatságokra is. Ez az időszak Katalin-nappal november 25-én zárult le.
Egy-egy bingyó maradt csak
2005 óta az Európát átszelő 15 tematikus kulturális útvonal egyike a Szent Márton kulturális út Szombathely (Savaria) és a franciaországi Tours városa között.
November 14. hideggel háló Szent Pál napja. Takáts Sándor művelődéstörténész elmondja, hogy télen a budai várbeli virrasztóknak kijárt a vártafa e naptól fogva. Ennek tüzénél melegedtek. Remete Szent Pál rendjének, a magyar pálosoknak nemzetünkkel való sokszázados kapcsolata magyarázza e napot. A pálos kalendárium translatio S. Pauli primi Eremitae címen tartotta azt a nevezetes novemberi napot, amikor a szent Velencéből hozott ereklyéit átvitték a budai várból Budaszentlőrincre 1381-ben. Emlékünnepe egyúttal egészen a török időkig messze földön híres búcsúnappá vált.
E napon született Áprily Lajos 1887-ben Brassó városában. Költészete impresszionista-parnasszista kiérleltsége jogán, Reményik Sándor és Tompa László mellett, a Monarchia összeomlása után induló költőtriász tagja. Amit képvisel: hagyományőrző modern érzékenység, föloldhatatlan magány. De sorait a kultúra megtartó erejébe vetett hittel karöltve átszövi a természet értő szeretete. XX. századi humanista.
Budapest közelében, de mégis elhúzódva a „zajos világtól”, a Dunakanyar elhagyott völgyében, forrás mellett, cserjés-bozontos hegyhátakkal szemben teremtette meg új otthonát. Egy darab Erdélyt telepített a magyar tájba.
Mintha csak a nagy költőelődök életét folytatta volna itt, ízig-vérig mai érzékenységű idegzetével, az erdélyi múlt emlékeitől telítetten, kedvenc klasszikusai között, szemtől szembe a természet örök-mozgó világával – mondta Lengyel Balázs Áprily Lajos sírjánál.
Az Útravalóban írta volt Áprily:
Én Istenem, én mit vigyek neked?
Nem vihetek én mást, csak verseket.
(…) S szólok: Csak ennyit hoztam, Ó, Uram,
ne ítéld meg nagyon szigorúan.
Feleltetem rá fiának, Jékely Zoltánnak, November panaszaiból az elsőt:
Barnult facsonkok, megtépett palánk,
tövében sárguló levelek asznak,
s pipáznak már, akár a nagytaták,
vityillók oldalán a barna kazlak.
Hol vannak a gyümölcsök? Mind elértek,
gyermek lerázta-verte, szedte vén;
aztán gyomrokba vagy pincékbe tértek,
egy-egy bingyó maradt csak ághegyén.
Az oltoványokat már nyúl kaparja,
a házakon varjak kuruc-hada,
s ha lent repülnek, akad, aki hallja:
úgy sír a szárnyuk, mint egy ballada.
November balladás hangulatában, maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2019-ben, november második hetében, ködhulláskor
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
