2019. április 22., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Április második dekádja. Már a nyári időszámítás szerint jár az óránk. Közeledve április idusához, a Nap reggel 5 óra körül kél, este fél nyolc felé nyugszik. A téli csillagképek fényes csillagait már csak nyílt horizontú helyről láthatjuk. Napnyugta után másfél órával a Mars a nyugati égbolt alján pislog a Bikában. Délnyugaton a Szíriusz a Tejút előtt fényeskedik. Fölötte az Ikrek villog. S tőle keletre egymás után a tavaszi állatövi csillagképek – Rák, Oroszlán, Szűz – fényét haloványítja az éppen arra járó dagadó Hold. Alattuk a déli égbolton alig pillognak a Szextáns, a Serleg és a Holló csillagai. Keleten az Ökörhajcsár az úr. A Vadászebek a Bereniké haját az égbolt teteje felé vonszolják. A Zeniten a Nagy Medve cammog, s tőle északra követi őt kisebb társa az észak felé kacsingató Sarkcsillaggal. A bolygók közül a Vénuszt napkelte előtt kereshetjük a keleti látóhatár szélén: bő 3/4 órával kel a Nap előtt. A vöröslő Mars a Bikában van egész hónapban; csak az éjszaka első felében látható. A Jupiter éjfél körül kel, ragyogó sárgásfehérje a déli horizont fölött kereshető. A Neptunusz csak a hónap második felében látogat a Vízöntőbe.

Hajnali napnarancs a tó felett


Az április az űrhajózás történetében előkelő hónap.

58 évvel ezelőtt, 1961. április 12-én, járt először ember az űrben: Jurij Gagarin 108 perc alatt egyszer megkerülte a Földet.

37 éve, 1981. április 14-én, tért vissza az első űrrepülőgép, a Columbia a földre, John Young és Robert Cripen űrhajósokkal a fedélzetén. Két nappal előtte, éppen Gagarin űrrepülésének 20. évfordulóján emelkedett először a magasba a mindmáig legsikeresebb űrküldetés első űrsiklója.

Az égből szálljunk alá a vizekre. Jordán Ferencnek, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja Balatoni Limnológiai Intézete igazgatójának fő kutatási területe az ökológiai rendszermodellek elemzése. Vezetésével nemzetközi kutatógárda a legmodernebb informatikai rendszerek felhasználásával vízi 

ökoszisztémák táplálékhálózati modelljeit elemzi. Arra keresik a választ, mely fajok halászatával milyen mértékben sérül az ökoszisztéma: melyik hal mennyire fontos a vízi életközösségnek. A Föld lakosságának jelentős része sok halat fogyaszt, így a túlhalászat a bolygó egyik legégetőbb ökológiai problémájává nőtte ki magát. A vöröslistás védett fajok mellett akár olyat is érdemes védeni, amelyből adott esetben sok van, mégis megállapítható, hogy a teljes rendszer szempontjából kulcsfontosságú.

Lépjünk ki most már a szárazföldre.

226 évvel ezelőtt, 1793. április 12-én született Bugát Pál, a magyar természettudományos nyelv egyik megújítója. Fontosnak tartotta, hogy a szakirodalom, a tankönyvek magyar nyelven álljanak a diákság rendelkezésére. Toldy Ferenc irodalmár, akadémikus, a Kisfaludy Társaság igazgatója írta, hogy „helyesen szólni Révai, szépen Kazinczy, műszabatosan Bugát Pál tanította a nemzetet”. Az általa kreált szakszavak egy része ma is használatos: láz, tályog, izom, ideg, mirigy, műtét, végtag. Mások ma már mulatságosnak tűnnek: dag (daganat), gőg (gége), foganc (foghúzó eszköz). Legjelentősebbnek tartott nyelvújítási munkája, a Természettudományi szóhalmaz 1843-ban jelent meg. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt Bugátot Magyarország főorvosává nevezték ki. A megtorlás nem maradt el: megfosztották egyetemi 

tanári állásától és nyugdíj-

jogosultságától. Az önkényuralom enyhültével, 1860-ban (ismét) a Természettudományi Társulat elnöke lett.

Ég, víz, föld – mindenütt április, a maga bolondos, állandó változásával. Tegnap még szomorú eső verte a tájat, ma hajnali napnarancs a tó felett nyírfák lengő barkáit csókolja a felhők alá.


Az útszél: csupa pitypang,

A bokrok: csupa füttyhang.


Rigó fuvoláz; rája tíz

Zugból is felcsivog a csíz.


Hallgatja még a rest éj

Félálmában a kastély,


Emelve tornyát álmatag,

Mint nyújtózó kart, bár a nap


Elönti friss arannyal (…)


Így kezdi Áprilisi capriccio című versét a 133 évvel ezelőtt, 1886. április 14-én Aradon született Tóth Árpád, a szomorúság költője. Impresszionista, preraffaelita, szecessziós csoda ez a verse is. Hasonlatok végletesen tragikus játéka. Az élete delén tüdőbajban meghalt költő természetet értőn szerető játéka a természettel:


Ó, áprilisi út-szél,

Tréfás, arcomba fútt szél,


Rügyecskék, zöldacél-rugók,

Ó, fuvolás aranyrigók,


Ó, csermelyhangú csízek,

Illatos, édes ízek,


De jó most elfeledni, hogy

Az élet rút és vad dolog (…)

Tavasz volt akkor is, április közepe, amikor 117 éve, 1902. április 15-én Párizsban Marie és Pierre Curie először izolálták a rádiumot. Az atomkor története is tavasszal kezdődött…

Nyírfák lengő barkáit csókolja a felhők alá


Éppen április derekán, 1889-ben, 130 éve született Paál Árpád növényfiziológus, a „növesztőhormon” felfedezője. Kezdetben ingerfiziológiai vizsgálatokat végzett, majd az elsők között kezdett foglalkozni a növényi hormon kutatásával. Nagy kitartással harcolt azért, hogy a természettudományok, és ezen belül az élettan, jelentőségüknek megfelelő teret kapjanak már a középiskolai oktatásban is. A növekedési hormon, az auxin kutatásait méltán említik ma is korának legfontosabb nemzetközi tudományos sikerei között. Nobel-díjra azonban… elfelejtették felterjeszteni.

Ez jelöli ki az ő helyét a legnagyobb magyar növényfiziológusok élvonalában.

Mi, tudósok, egyben hasonlítunk a teológusokhoz. Mi is Isten nagy könyvét olvassuk, a természetet.

A 118 éve, 1901. április 18-án Nagybányán született Németh Lászlótól kölcsönvett idézet legyen tisztelgő mementó Paál Árpád emléke előtt. A drámát, amelyben a névadó Galileo Galilei szájába adja ezt a mondatot, 1956. október 20-án mutatta be a Katona József Színház.

A bölcsésznek indult, orvosi végzettségű író hitvallását így fogalmazza meg a Sajkódi estékben:

Ha távozóban egy más bolygón megkérdenék, mi volt a földi élet legnagyobb öröme: a tanulást mondanám. Nem azt, amelynek a végén egy vizsga áll, hanem amit az ember kíváncsiságból, kirándulásként tett egy új nyelvbe, az azon át megközelíthető világba, egy új tudomány-ágba, munkakörbe.

Tragikum a részeg tavaszban. 60 éve, 1959. április 18-án adta át lelkét egy örök tavasznak Szabédi László. Minek örülök verse legyen itt a jel.


Mért búslakodnám? Annak örülök,

amit az Isten lenni adott.

Hogy széles mezőkön száz sugár sürög,

s én látom a színt, a fényt, a napot.

Hallom a hangot, mit százezer madaracska

csicsereg boldogan, csókra csalogatva.

Érzem a barna föld részegítő illatát,

s hogy idegeimen az élet csap át.

Karomat kitárom, féktelenül fütyülök,

vidáman vallom: íme, vagyok!

Mért búslakodnám? Annak örülök,

amit az Isten lenni adott.


Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2019-ben, az űrhajózás nemzetközi napján