A találkozások ünnepe

Három nap a marosvásárhelyiségről

Mit jelent marosvásárhelyinek lenni, mivel tarisznyált fel bennünket e város, miért érdemes itt élni vagy ide hazajönni? – többek között ezekre a kérdésekre adtak és kaptak választ azok, akik ellátogattak a hét végén a hetedik alkalommal megszervezett Marosvásárhelyiek Világtalálkozójára. 

A péntek délelőtti városnéző túrák után este a hagyományos gálaműsorral folytatódott a színvonalas rendezvény. Az est a találkozásokról szólt, de nemcsak rég nem látott kedves ismerősök köszönthették egymást, elevenítették fel a régi közös emlékeket, hanem a Kultúrpalota előcsarnokában kiállított fotókon is közismert marosvásárhelyi arcokat láthattak viszont az ide látogatók. Olyan személyeket, akiknek életútja, munkássága példaértékű lehet a fiatalok számára, akik dolgoznak a közösségért, de sok esetben a háttérben, csöndben, anélkül hogy rivaldafényre áhítoznának. Az Egy tucat marosvásárhelyi névre keresztelt fotókiállítás, a hagyományt folytatva, a meglévő 24 mellé, idén a város újabb 12 személyiségét vonultatta fel. A Szigeti Szenner Szilárd fotós által lencsevégre kapott marosvásárhelyiek azt is megfogalmazták, mit is jelent számukra a város, mit adott nekik. Talán a legújabb fotókon szereplők közül a legfiatalabb marosvásárhelyiek Varga Nikol és Varga Vivien, a tánc és a mozgás szerelmesei. A mindössze kilencéves Varga Nikol nemrég a Pro Tv tehetségkutatójában táncával kápráztatta el a zsűrit. 

„Harminchat éve mesél e város nekem szép és szomorú történeteket. Szeretnék még nagyon sok szép történetet hallani” – osztotta meg gondolatait Marosvásárhelyről Nagy László unitárius lelkész is. De Csíky Boldizsár zeneszerző, dr. Puskás Attila orvos, Puskás Győző bábszínész, Török Viola rendező, Demeter József, közismert nevén Döme, a Jazz Club tulajdonosa, Vizi Imre közkedvelt zenész, Fülöp Tímea, a Kultúrpalota igazgatója, Molnár Tibor, valamint Vass Márton városról megfogalmazott gondolataival is megismerkedhettek a tárlat látogatói.

„Marosvásárhely – Simon László világbajnoki címe és olimpiai bronzérme, Bölöni László bal lába, Balló Ferenc, az Incze testvérek legendája, és megannyi sportoló otthona, kiindulópontja. Szőcs Berni és Trandafir Norbi szülőföldje, és nem utolsósorban Kádár Antal egy kézen állása… Marosvásárhely! Még azért is: Huj, huj, hajrá! – osztotta meg gondolatait Kádár Zoltán sportriporter. 

Egy szál virág és egy isten hozott!

Elismerésre méltó, hogy a szervezők apró figyelmességekkel is megtisztelték a pénteki gálára érkezőket: a bejáratnál ünneplőbe öltözött, mosolygó fiatalok külön köszöntöttek mindenkit, és egy szál virággal ajándékozták meg a hölgyeket. 

A hagyományos gálaműsoron elsőként dr. Kirsch Attilának, a világtalálkozó főszervezőjének adta át a szót a szervezésben is oroszlánrészt vállaló Kányádi Orsolya műsorvezető, aki köszöntötte a marosvásárhelyieket, valamint a jelen lévő zalaegerszegi vendégeket. Mint mondta, a hetedik világtalálkozó a marosvásárhelyiség előtti tisztelet és közös elmélkedés jegyében lehetőséget kínál arra, hogy a múltunkra emlékezzünk, meghatározza a jelenünket, de ugyanakkor erőgyűjtést is jelent, hogy jövőnkben gondolkodva is érezzük, átérezzük, hogy a mi Marosvásárhelyünk mindig az otthonunk lesz. A főszervező ugyanakkor arra kérte a jelenlévőket, jelentkezzenek be a marosvásárhelyeik címtárába; ezt az adatbázist évről évre bővíteni szeretnék.

Az ember szíve mélyén örökké odavaló, ahol született

– köszöntötte Tamási Áron alkalomhoz illő gondolatával dr. Flender Gyöngyi konzul Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának a nevében azokat, akiknek minden nyáron pár napra Marosvásárhely a világ közepévé válik. Mint mondta, az elszármazottaknak, de az itthon maradottaknak is ünnep ez az alkalom. A találkozások ünnepe, amikor a rég nem látott rokonok, barátok, volt szomszédok ismét köszönthetik egymást, azok is, akiket oly messzire sodort az élet. 

– A találkozások kellenek, létfontosságúak. Ez az, ami közösségi erőt szül, ami kohéziót teremt magyar és magyar között. Az együvé tartozás nélkül nem lehet eredményes a magyar olyan harcok terén sem, amelyet nap mint nap meg kell vívnunk, legyen szó akár anyanyelvhasználat kérdéséről, történelmünk átírásáról, vagy idegen erők fenyegető lépéseiről… Példaértékű tehát a marosvásárhelyi világtalálkozó, és minden olyan külhoni magyar rendezvény is, amely meg tudja szólítani a magyarságot, fiatalokat és időseket egyaránt. Ezeknek az eseményeknek van mondanivalójuk, és összefogást hirdetnek – mutatott rá a konzul. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója egy meglepetéssel készült a gálára, bemutatta a múzeum egyik legújabb szerzeményét, Körösfői Kriesch Aladár Három gyermek című festményét, amely a továbbiakban látható lesz a Kultúrpalota bal szárnyában lévő Modern Magyar Művészeti Galériában. A gálaműsor fénypontja a Maros Művészegyüttes előadása volt, tehetséges csapata a Kicsi Svejk háborúja című, humorra épülő táncszínházi műsorával ragadta magával a közönség soraiban ülőket.

Marosvásárhelyiek és sikeresek

A tavaly indított – nagy sikernek örvendő – Marosvásárhelyi sikersztorik című beszélgetéssel folytatódott szombat délelőtt a világtalálkozó; ma is a városban élő, valamint a nagyvilág különböző pontjaiban sikeres életpályát befutott személyek meséltek magukról.

A vásárhelyieknek – de nem csak nekik –bizonyára ismerősen cseng Szélyes Ferenc színművész neve, aki ezúttal is a tőle megszokott humorral fűszerezve szólt életpályájáról. Elárulta, hogy bár szülei a reál tantárgyak irányába terelgették, mondván, hogy „azokból lesz valaki” az életben, és legalábbis orvosnak, mérnöknek szánták, hamar rájött ő is, meg a tanárai is, hogy a „reál” nem az ő világa. Tanárnője, Zoltán Ildikó volt a „bűnös”, ő irányította a színészet felé, és sikeres pályát futott be. Mint mondta, a nyugdíjas éveiben sincs helye az unalomnak, hiszen most a Csűrszínház a szíve csücske, annak működtetője és lelke, örömmel nyugtázta, hogy pénteken mintegy félórás késéssel tudták megkezdeni a csűrszínházi előadást, mivel egyre csak érkeztek a nézők. 

Méhek és kutatás – két szóban így foglalta össze igen gazdag tudományos tevékenységét a húszas évei elején járó Szőcs Boróka, aki zsenge kora ellenére igen sokat letett már az asztalra. Boróka jelenleg Kolozsváron ökológia és természetvédelem szakon tanul. Mint mondta, szülei méhészkedéssel foglalkoznak, így gyakorlatilag a méhek között nőtt fel, és bár kislányként nem szerette az apró rovarokat, ahogy telt az idő, egyre jobban kezdte érdekelni a méhek élete, több tudományos kutatást végzett ezzel kapcsolatosan. Mindemellett 12 évig Vásárhelyen versenyszerűen atlétikázott, megalapította a bolyais zenekört, amire ma is igen büszke. 

Sikeresen igazgatja a Maros Művészegyüttest, egykor sportolt is, a szabadidejét pedig a fotózásnak szenteli Barabási Attila Csaba, aki elárulta, igazából Marosvásárhely a második otthona, mivel Kibéd, ahol nevelkedett, áll a legközelebb a szívéhez. Elismeri, nagy kihívás volt számára faluról városra költözni, de a szíve ma is a vidékhez húz, amint ideje engedi, oda menekül, ki a természetbe. A Maros együttes igazgatója nem tudatosan kezdett el fotózni, de rádöbbent, hogy a fotók mekkora értéket jelentenek, hiszen olyan falusi portákat is lencsevégre kapott, amelyek már nem léteznek, így valamikor majd szerepük lehet ezeknek a felvételeknek, például egy-egy település építkezési stílusának a beazonosításában. Mintegy 380 erődtemplomot szemelt ki, ezeknek a felét már meg is örökítette. 

– Azt mondják a kollégáim, ha fotózok, nyugodtabb vagyok, ezért biztatnak, hogy fotózzak minél többet – jegyezte meg a poén kedvéért. A Maros Művészegyüttes vele az élen igen sikeres a népi kultúra megőrzésében, több száz gyereknek oktatnak néptáncot, és a 2018–19-es évadban rekordnak számító öt bemutató előadással rukkoltak elő. 

Gyógyszergyár és színházigazgató egy személyben Török István, a Vim Spectrum gyógyszergyár, valamint a Spectrum színház megalapítója. Miután Kolozsváron állatorvosi diplomát szerzett, Svédországban, Németországban és Magyarországon is dolgozott, hazatért, és itthon immár sikeres vállalkozó, ezenkívül a kultúra lelkes támogatója. 

56 évvel ezelőtt, a Kultúrpalota pódiumán szerepelt először, akkor még zeneiskolásként, a ma már elismert hegedűművész, a Pécsi Szimfonietta, illetve a pécsi Harmónia kamarazenekar megalapítója és koncertmestere, a marosvásárhelyi származású Gergely László, aki előadása előtt hegedűjátékával örvendeztette meg a közönségét. Elárulta, már gyerekkorában hegedűművész szeretett volna lenni, és amíg a kortársai önfeledten játsztak, a kis László kitartóan gyakorolt. A számos szakmai elismerést magáénak tudó művész bevallotta, nívós koncerttermekben játszott már Európa-szerte, de ezekhez képest a Kultúrpalota igen magas akusztikai és építkezési színvonalat képvisel, ezért méltán lehetünk büszkék rá. Gyermekpszichiáter és balett-táncos – ez az igen érdekes párosítás határozza meg Szabó Ágota életútját, aki azt vallja, a siker az az elismerés, amit attól a közösségtől kapunk, ahová tartozunk. A Marosvásárhelyen töltött 25 év után Budapestre irányította a sors, ahol ma gyermekpszichiáterként dolgozik, a munkája mellett pedig autista és figyelemzavaros gyerekeknek oktat balettet. A fiatal szakember elmondta, négy és fél éves kora óta balettezik, és idővel, amikor már oktatta is ezt, rájött, hogy a táncnak és a mozgásnak terápiás hatása van, ezért az orvostudomány és a tánc összehangolása révén próbál segíteni a problémás gyerekeken. Ágota egy történetet is elmesélt, egy balerina kislány került be hozzájuk a kórházba anorexiával, és kihívást jelentett az orvosok számára, hogy mivel ösztönözzék a gyógyulásra. Végül megígérték neki, hogy amennyiben a súlyát sikerül növelni, Ágotával balettezhet. 

– Nagyon sok színházban játsztam, de Vásárhely tett engem híressé, itt teljesedtem ki. Egy ajándék nekem Vásárhely – szólt elismerően a városról B. Fülöp Erzsébet színművész, akit a vásárhelyi közönség jól ismer a Tompa Miklós Társulat előadásaiból. A közkedvelt színésznő több mint harminc éve van a pályán, és azon színészek egyike, akiknek a legtöbb erdélyi magyar színházban volt fellépése, és számos hazai és nemzetközi díjat érdemelt ki alakításaival. Bözse, ahogyan a színházi berkekben nevezik, felevenítette, amint vidéki kislányként elkápráztatta az első színházi előadás, amit látott, és aminek a hatására elkezdett vágyakozni a színészi pálya iránt. Szólt a neves vásárhelyi színészekről, rendezőkről, akikkel összehozta a sors, és akik meghatározó szerepet töltöttek be életpályájának alakulásában.

Közgazdász, üzemgazdasági elemzőként dolgozik multinacionális vállalatoknál, és a hobbija, hogy régi fotókat ment át az utókornak – mutatkozott be az immár 12 éve Magyarországon élő Szőcs Edgár. Gyerekkora óta hobbija a fotózás, ennek családjában többgenerációs hagyománya van. Két évvel ezelőtt két barátjával együtt létrehozták Románia legátfogóbb és folyamatosan bővülő online fotóarchívumát, az Azopan fotóarchívumot, amelynek a célja átmenteni az analóg fényképezés értékeit a digitális korba, és azokat elérhetővé tenni a nagyközönség számára. – A családunkban rengeteg fotó gyűlt össze, és régi tervem volt, hogy ezeket összegyűjtsem. Az is felmerült, hogy ha nálunk ennyi családi fotó van, bizonyára más családokban is ez a helyzet, és nem kellene hagyni ezeket elveszni – mutatott rá. Mint mondta, nagyon nagy ereje van a közösségi tudásnak, például egy, az ócskáról beszerzett régi fotóról hamar kiderült, hogy egy közismert vásárhelyi családot ábrázol. Arra próbálják rávenni az embereket, akár újsághirdetésekkel is, hogy ne dobják ki a régi fényképeket, inkább adják nekik. 

– Űzöm a hobbimat, azt csinálom, amit szeretek, de ha megkérdezik, mi a legnagyobb siker számomra, akkor úgy érzem, nem ez, hanem a lányom – mutatta meg büszkén a kivetítőn a kislányával apák napján készült fotót Edgár.

Szombat este dr. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő igen érdekes előadásával folytatódott a rendezvénysorozat, amire egy későbbi lapszámunkban visszatérünk, majd a pécsi Harmónia kamarazenekar koncertje zárta az estet.