A szerhasználattól a digitális függőségig

Melyek azok a figyelmeztető jelek, amelyek láttán a szülő arra gyanakodhat, hogy gond van a tinédzserkorú gyerekével, netán kábítószerhez nyúlt, vagy éppen naphosszat a számítógép előtt ül, a telefonját babrálja? Mit tehet a pedagógus, aki egyik-másik diákjánál szenvedélybetegségre utaló jeleket vél felfedezni? – többek között ezekre a kérdésekre próbáltak választ adni a meghívott szakemberek, dr. Bakk-Miklósi Kinga pszichológus, egyetemi tanár, valamint Bartha Éva klinikai pszichológus azon az online beszélgetésen, amit a Maros Megyei Magyar Diáktanács szervezett a diákokat is érintő függőségek kapcsán.

A függőség egy olyan állapot, amely hátrányos helyzetbe hozza az egyént, és az esetek többségében a környezetét is. Általában ártalmatlan kísérletezésből indul a dolog, és odáig fajul, hogy ez a viselkedés elszabadul, dominánssá válik, áthatja akár az egyén teljes életét, hétköznapjait – mutatott rá Bakk-Miklósi Kinga. A szakember szerint el kell különíteni a kémiai, valamint nem kémiai függőségeket. Miközben előbbi valamiféle szer használatával kapcsolatos, például kábítószer- vagy alkoholfüggőség, a nem kémiai téren igen széles a paletta, szinte bármiből kialakulhat függőség, ha elhatalmasodik rajtunk, és kényszerré válik. Lehet ez pénzszerzés, játék, vásárlás, internet, munka, illetve a telefonhasználat is válhat függőséggé. A 21. században a leggyakoribbak talán az internet-, okostelefon-, kábítószer- és alkohol-, valamint a szociális hálóktól való függőség.

Egyre inkább online-ba megy át az életterünk

A Romániai Kábítószer Elleni Ügynökség legutóbbi jelentése szerint nálunk a leggyakrabban előforduló szer a kannabisz, nagyon sokan, akik bekerülnek az egészségügyi segítő rendszerbe, kannabiszt használnak. Az utóbbi időben növekedett azoknak a száma, akik emiatt kérnek segítséget, illetve az új pszichoaktív szerek miatt is nagyon sok ember pszichiátriai kezelésre szorul – fejtette ki Bartha Éva, aki az egyre nagyobb méreteket öltő digitális függőség kapcsán elmondta: most, amikor az oktatási rendszer is elősegíti azt, hogy állandó jelleggel az online térben vagyunk, még nagyobb a kihívás, még fokozottabb a veszélye annak, hogy elkezd leszűkülni az élettér, és egyre inkább az online térben éljük meg azokat a dolgokat, amelyek egyébként a valóságban kellene történjenek. Különösen a fiatal korosztály (a 13-14 évesek, illetve ennél nagyobbak) veszélyeztetett, azért is, mert nincs még kialakulva a személyiségük, érzékenyebbek, így fogékonyabbak lehetnek akár a szerhasználatra, akár a „digitális mérgezésre”.

Bakk-Miklósi Kinga is egyetértett abban, hogy a serdülők a legveszélyeztetettebbek, hiszen ebben az átmeneti periódusban az identitásukat keresik, és ez a keresés rengeteg frusztrációval, stresszel jár együtt. Sokan szoronganak, nehézségeik adódnak a kapcsolatok kialakításában. Ez a korosztály hajlamos arra, hogy fölényt szeretnének mutatni másokkal szemben, ami általában önbizalomhiányból ered, és a kábítószer-használatban vagy az alkoholfogyaszásban lehetőséget látnak arra, hogy kitűnjenek.Ugyanakkor előjel lehet a kedvezőtlen családi környezet, a támogató háló hiánya, a nehéz gyerekkor. Egymagukban ezek nem eredményeznek függőséget, viszont ezen tényezők ötvöződése oda vezethet.

Bartha Éva hozzátette: a kamaszokra jellemző, hogy szeretnek erős élményeket megtapasztalni. De ezenfelül az is, hogy a kortárscsoport nyomása sokat nyom a latban, fontosak számukra a barátságok. Ha a közösség részéről ezek biztosítva vannak a fiatal számára, akkor kevésbé lesz szüksége arra, hogy az élményeket, örömöket nem természetes úton szerezze meg. A szakember rámutatott: igazából azt tartja kihívásnak a szülők, illetve a közösség számára, hogy olyan programokat szervezzenek, olyan környezetet biztosítsanak, ahol nagyon sokat kaphatnak a fiatalok.

Sajnos az a tapasztalat, hogy elég sokan kísérleteznek kábítószerekkel, pszichoaktív szerekkel, és ez a trend kezd eléggé elfogadottá válni, holott nem az a normális, hogy valaki mesterséges úton tegyen szert élményekre, hanem az, hogy ezt a sport, a barátságok, a közösségi lét, a kirándulások révén érje el.

Hozzátette: azok, akik szert használnak, lehet, azt tapasztalják, hogy rövid távon valóban jó érzéseket kelt bennük, örömöt okoz nekik, hosszú távon viszont fájdalmat és leépülést okoz, gyakran küzdenek szorongással, depresszióval, pánikrohamokkal. Serdülőkorban eleve gyakori a depresszió, akár amiatt is, mert túlzottak az elvárások a szülők, a tanárok részéről, nagy a teljesítménykényszer. Ezért fontos lenne olyan életkészségeket tanítani a fiataloknak, amelyek segítenek nekik abban, hogy meg tudjanak küzdeni a stresszhelyzetekkel, a problémákkal, és ne érezzék úgy, hogy ehhez stresszoldó szerekhez kell nyúlniuk. 

Gyanús jelek

A kérdésre, hogy melyek azok a jelek, amelyek esetén a szülő arra gyanakodhat, hogy gyerekénél függőség állhat fenn, Bakk-Miklósi Kinga kifejtette: általában magatartásbeli és érzelmi változások jelentkeznek, és amennyiben nem jutnak hozzá a szerhez vagy ahhoz, ami számukra örömöt okoz, elvonási tünetek léphetnek fel. Megjegyezte, gyerektáborok után több ízben számoltak be arról a szervezők, hogy ha a gyerekek egy teljes napig nem kaphatják meg a telefonjukat, estére igen furcsa dolgokat észleltek rajtuk. És nem hisztire kell gondolni, hanem a verejtékezéstől a tenyérizzadásig és a pupillatágulásig különféle vegetatív tünetek jelentkeztek, amelyek tulajdonképpen elvonási tünetek, mert nem jutottak hozzá a számukra örömszerzést jelentő tárgyhoz, jelen esetben a telefonhoz.

További jellemző a függőre, hogy a tűrőképessége egyre fokozódik, azaz minél több adagot kell kapjon a szerből ahhoz, hogy ugyanazt a hatást kiváltsa, illetve minél hosszabb ideig kell például telefonozzon, ahhoz, hogy a nyugalmi állapotot, az örömöt vagy a higgadtságot elérje. Ugyanakor a környezet, illetve a szülők azt vehetik észre, hogy a serdülő kezdi elveszíteni más dolgok iránti korábbi érdeklődését, életmódváltás következik be nála, ami furcsának tűnhet, illetve elkezdenek romlani az iskolai eredményei. A szülők hajlamosak a kamaszkor számlájára írni, de nem feltétlenül erről van szó – hívta fel a figyelmet a pszichológus.

Nem tilthatunk, ha nem kínálunk alternatívát

A beszélgetésen is felmerült a kérdés, hogy manapság, amikor egyre jellemzőbb a diákok körében a digitális eszközök túlzásba vitt használata, mit tehet a szülő, amennyiben a digitális függőség jeleit véli felfedezni csemetéjén.

Bartha Éva szerint nagyon fontos megszabni a határokat, minél fiatalabb a gyerek, a szülő annál inkább határt tud szabni a digitális eszközök használata terén. Egyértelmű, hogy a digitális világnak vannak jó oldalai is, és manapság elkerülhetetlen ezeknek az eszközöknek a használata, ellenben fontos, hogy a szülő mindig pontosan tudja, hogy ezeket mire használja a gyerek, milyen játékokat játszik. Ha jó a kapcsolat a szülő és a gyerek között, akkor tudnak erről beszélgetni, ugyanakkor fontos az is, hogy a megszabott időn túl a szülő tudjon olyan lehetőségeket felkínálni, amiben a gyerek is örömét leli, például kirándulásokat, közös programokat. Az együtt töltött minőségi idő gátat tud szabni annak, hogy valaki túlságosan elmélyüljön az internethasználatban – hangsúlyozta.

Bakk-Miklósi Kinga szerint fontos szempont az is, hogy nem lehet valamit elvenni úgy a gyerektől, hogy nem adok cserébe valami mást. Nem tilthatom le valamiről, ami számára örömöt jelent – még akkor sem, ha káros –, ha nincs elképzelésem arról, hogy mit javasolok cserébe. Cserébe adhatunk kapcsolatot, odafigyelést, minőségi időt, vagy akár szakemberi segítséget, amennyiben az szükséges. Mint mondta, be kell látni, hogy nem mindig tud mindent megoldani a szülő, előfordul, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen a helyzettel, és lehet, hogy ő is egyre ingerültebb, frusztráltabb lesz, mert látja, hogy esetleg függőségi problémákkal küszködik a gyereke. Semmi esetre sem szabad önmagát okolnia, túlméretezni a saját felelősségét, hiszen vannak helyzetek, amikor a megoldáshoz igenis szükség van szakember segítségére vagy akár a tágabb értelemben vett család összefogására.

Járványhelyzetben mit kezdjünk a gyerekekkel?

Többek között ez a kérdés is felmerült az előadást követő szülők részéről, hiszen immár több mint egy éve a képernyő elé költözött az iskola, a kapcsolattartás. Bakk-Miklósi Kinga egyetértett azzal, hogy jelen helyzetben számos pluszfeladat hárul a szülőkre, akiknek azt tanácsolta, hogy olyan tervezett programokat próbáljanak kitalálni a gyerekek számára, amiben úgy érzik, hogy nincsenek egyedül hagyva. 

– Nem hiszem, hogy például egy hatodikos meg tudja tervezni úgy a napját, hogy estére elégedett, boldog legyen. Szülői segítség kell ehhez. Szülőként is tudatosítanunk kell, hogy ez most az az időszak, amikor több teret tölt ki a telefon, az internethasználat, de ne legyen kizárólagosság, ne csak azzal foglalkozzon reggeltől estig a gyerek.

Mit tehet a pedagógus?

A kérdésre, hogy milyen mértékben avatkozhat be egy pedagógus, amennyiben úgy látja, hogy a diákjával gond lehet, viszont esetleg a szülő nem akar tudomást venni a dologról, Bakk-Miklósi Kinga rámutatott: a tanárnak – főleg, ha osztályfőnök is – a felelőssége jelezni a szülőnek, hiszen a tanár nemcsak oktat, hanem nevel is. A szakember szerint azonban oda kell figyelni arra, hogy kellő tapintattal, illetve úgy közölje a szülőkkel a gyanúját, hogy az üzenet vehető legyen, mert sokszor ott bukik el a dolog, hogy támadásként érzékeli a szülő, elzárkózik, hárít, vagy nem veszi komolyan. Jó esetben kialakul egy együttműködés szülő, tanár, netán iskolapszichológus között, ellenben ha a szülő elzárkozik, a tanárnak adott ponton elfogy a kompetenciája, van egy határ, amit nem tud átlépni, nem léphet be a diák személyes életterébe. Ezen a ponton merül fel a kihívás, hogy az iskolai környezetben mennyi az a támogatás, amit tanárként nyújtani tud.

Bartha Éva hozzátette: fontos, hogy ne kezeljük tabutémaként ezeket a kérdéseket, még akkor sem, ha ellenállás mutatkozik akár a diák, akár a szülő részéről. Mint mondta, találkozott már olyan helyzettel, amikor a pedagógusok észrevették, hogy a diákjaik szert használnak, és szakembereket kértek fel, hogy prevenciós előadásokat tartsanak a tanároknak, szülőknek, diákoknak egyaránt.