2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Kolozsvárott megjelenő Ellenzék napilap kitüntetett száguldó riportere, Gara Ernő 1931 júniusában járt Marosvásárhelyen. Lapjában beszámolt benyomásairól. Komor színek, komor évtized. A nagy gazdasági válság végigsöpört a városon. A maga után hagyott törmelékek között botorkál a riporter. Alig 90 esztendővel ezelőtt. (Ellenzék, 1931. 52. évf. 131. sz.) 

Sebestyén Mihály


*

A faipar a börtöncellákban és a harc römiasztalainál haldoklik. – Több mint tizenöt gyár hideg kéménye – több mint 5000 munkás hideg tűzhelye… – A marosvásárhelyi nyomor sötét lobogója a főtéri ház talán rongyokban lelógó cégtáblája…


Marosvásárhely. (Az Ellenzék kiküldött tudósítójától)

…A cégtábla rongyfoszlányokban lóg a ház falán – a főtéren dísztelenkedik ez a látvány: mintha a városra ráköszöntött nyomorúság sötét lobogója lenne…


Székelyfőváros, Marosvásárhely

Úgy nekifejlődött egy-két legutóbbi évtized alatt: aszfalt még a külvárosi utcákon is, még a kocsiuton is; pompás tornyos városháza, igazán remek kultúrpalota, nagyszerű középületek, külső csinosság és belső forró elevenség – minden átmentődött a háború utáni esztendőkre is, az új körülmények közé és még esztendővel ezelőtt is kedves, hangulatos miliőbe érkezett az idegen: bor, flekken és gazdag műsorú irodalmi előadások különlegesen érdekes, elegyes atmoszférájába…


Végigsöpör a válság a korzón

Krízis: máról holnapra dühöngő, pusztító erővel ideérkezett és máról-holnapra mindent felperzselt. A két nagy kávéház közül az egyiket tüstént elpusztította1, a másik a rossz üzletmenet ájulatában fetreng2. A jellegzetes „gerendás“ mulatóhelyek egy-két vendége: „leégett“ utazók, akik a bruttó inkasszót vacsorázzák. Éppen csak annyit tudnak kikönyörögni a klienstől, hogy tovább utazhassanak vele. Színházi és irodalmi előadások úgy végződnek, hogy nem telik ki a terem rezsije. Schwartz, a borkereskedő Bukarest felé orientálódik, – itt már literenként sem megy az üzlet…


A vásárhelyi tragédia magja: à la…

A fatermelés, amelynek utolsó vonaglásai most történnek a törvényszék előtt. A nemrégen még virágzó ipar, amely az antikonjunktúrák pörölycsapásai után most börtöncellákban fekszik halálos ágyon. És römiasztaloknál vergődik a kávéház hátsó fertályában. A fások – leépített hivatalnokok és lecsúszott vállalkozók – a munkaidő óráiban römiznek. Nem szórakozásból, – komoly élet-halál küzdelemből, a napi kenyérért… És a römiasztaloknál megjelenik egy-egy rendőr, kezében a végzetes cédulával: egy-egy fás ismét a börtönbe zuhan… Így áll a faipar, amelyet két irányból sújtott a végzet: a piac antikonjunkturája  és az esztendőkön át tartó „termelési lehetőségek“ következményei…


Hideg kémények statisztikája

A faipar és fakereskedelem elhullása után a többi rohamos tempóban következik. – Kérem, induljon el az állomás felől be a városba, figyelje a gyárüzemeket és ipartelepeket: hideg kémények és néma gépek mindenfelé.

Alább néhány adat következzék, amely felvázolja a marosvásárhelyi tragédia méreteit. Ennek a kisvárosnak még röviddel ezelőtt élénk iparáról így tanúskodnak ma az adatok:

A Déda-Bisztrai Fatermelő R.-T., amely a régi Neumann-féle szeszgyár épületeit vette birtokba, amely a legmodernebbül berendezett hatkeretes gőzfürésszel dolgozott, három-négyszáz munkást foglalkoztatott – ma teljesen leállott.

A Faipari Árukereskedelmi R.-T. négykeretes fűrésze, pompás asztalosárugyára – három-négyszáz munkás munkája helyett mozdulatlanul áll.

A Marosvásárhelyi Zsinórgyár, ötven-hatvan munkás kenyerét adta hat éven át, kitünően menő vállalkozás volt, – néhány hónappal ezelőtt csődbe ment.

A Kálnai Malomkőgyár – üzemen kívül.

A Városi Téglagyár – teljesen beszüntette üzemét.

A Meggyesfalvi Gőztégla- és Cserépgyár – megszűnt.

A Marosvásárhelyi Kőolajfinomító – valamikor olyan pompás vállalkozás volt, hogy részvényeit a budapesti tőzsdén jegyezték. A gyár tönkrement és jelenleg valami gyanús érdekeltség vette birtokba és egyelőre az az üzleti értéke, hogy a petroleumtröszttől kapnak valamit a beszüntetés ellenértékeképen.

A Transsylvania Gépgyár, – nehány évvel ezelőtt még a legkitűnőbben prosperáló vállalkozás volt, több, mint kétszáz munkást foglalkoztatott: csődbe ment és teljesen megszűnt.


A cukorgyár is leáll

A Mestitz-féle Faipari R. T. – modern fűrésszel, nagyszerűen fölszerelt bútorgyárral, mintegy háromszáz munkás kenyérkereső helye volt. Megszűnt. 

A Helios kötőszövő-gyár3 – a beállott antikonjunkturák idején leégett és megszűnt. 

És mindenekfölött: Marosvásárhely büszkesége – a Marosvásárhelyi Cukorgyár, amely több, mint kétezer munkást foglalkoztatott ez évben a cukorkartell határozata szerint megszűnteti működését.

Az eddig felsorolt és beszüntetett gyárak a vállalkozók tragédiáján kívül, több, mint ötezer munkás elvesztett kenyerét jelentik, ötezer munkás kenyér nélkül: a munkástragédiákon kívül a fogyasztás ezzel kapcsolatosan a kereskedelem tragédiáját jelenti. 

A kereskedők tragédiája a további fogyasztás tragédiája is és végeredményben úgy, mint fennebb vázoltuk, Marosvásárhely tragédiáját jelenti. Ennek a tragédiának a szimbóluma a főtéri ház faláról rongyokban lelógó cégtábla, mint valami komor, gyászos lobogója a pusztulásnak. 

(Gara Ernő)

1 Korzó kávéház

2 New-York

3 kötöttárugyár

A Korzó kávéház 1907-ben

Forrás: mandadb.hu


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató