2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felgyorsult életvitelünkben leginkább ez jellemző ránk. A sebesség foglyai vagyunk. Minden percünk be van osztva, mert el kell érni magas célkitűzéseinket, amelyekből sok van. Mellőzünk mindent, ami nem lényeges, és nem érinti a céljainkat. Robotizáltuk mindennapjainkat, úton–útfélen telefonálunk, elintézzük folyó ügyeinket, amíg elérkezünk valahová, de közben jönnek-mennek mellettünk az emberek, és sokszor észre sem veszünk senkit.  

A sebesség a 20. század jelképévé vált. Alapját képezi a technikai, a kulturális és a szemiotikai gyorsulás, a turbókapitalizmus és a nagy sebességű  technológia, a teljes mozgósítás,  a száguldás nyugalma, a tömeges monitorizáció és a sebesség hajszolása, az idők összemérése, a quicktime, a távoli dolgok jelenléte. Mindehhez szervesen kapcsolódik a siker és az élmények fokozása, a sebesség pedig együtt jár a hétköznapok olyan elengedhetetlen tartozékaival, mint a gyorséttermek, a gyorsmosodák, a gyors javítási és szállítási szolgáltatások.  A számítógépek tulajdonképpen nagy teljesítményű motorokként működnek, így maguk is sebességfokozó eszközök. Repülőgépeket és nagy sebességű vonatokat vezetnek, a hírforgalmat és az információáramlást irányítják, rájuk van bízva az orvosi technika, digitális stopperórák mérik a csúcssebességre képes sportolók  rekordteljesítményeit,  a nagy sebességű kamerák pedig a mozgásfolyamatok optimalizálásában segítkeznek. A sebesség nem csupán „fertőző”, de úgy tűnik, öncéllá is vált, és mindig további gyorsulást igényel. ,,A növekedés határairól és egyéb határokról nem akarunk tudomást venni”– írja Ilma Rakusa  Sebességhatár című tanulmányában – ,,mert ezek ellentmondanak a turbóökonómia fékezhetetlen terjeszkedési kényszerének”. De még mielőtt a fenyegető összeomlás és robbanás bekövetkezik, ideje lenne figyelnünk a sebesség túllépésének vészjelzéseire: a száguldozással okozott halálos balesetekre (La vitesse ou la vie, olvasható a francia autópályák mentén álló táblákon az emlékezetes felírás),  a kipufogógázra,  a közlekedési dugóktól szenvedő utakra, a stressz okozta testi-lelki betegségekre,  a termelés egyre előrehaladottabb automatizálása nyomán fellépő munkanélküliségre, az ,,információs bombára (Paul Virilio), melynek virtualizáló hatása kiöli az emberből a valóságos dolgok, nem utolsósorban a szenvedés és az erőszak valósága iránti érzéket”. 

Vannak már  a ,,trendet” megfordító, figyelmeztető hangok is, melyek tanácsadó könyvek formájában hirdetik: Lassítsd az életed! Jó néhány internetes oldal  fedezi fel újra a lassúságot: ilyen például a Társaság az idő húzásáért (www.zeitverein.com) vagy a Lajhárok Klubja (www.slothcclub.org) vagy A lassú élet (www.slowlife.net). 

Szokásba jöttek már az okos marketingstratégiát folytató lassú városok és lassú éttermek is. A nyugodt forgalmú  olasz kisvárosokban  a ,,lassan járj, tovább érsz” szemlélet uralkodik. A lassú éttermekben pedig egészséges, biológiailag tiszta nyersanyagokból készített ételeket kínálnak. Ez a koncepció az üzleti szempontokon túl megfelel annak, amit Virilio ,,az észlelés  új etikájának” nevez. Nem egyébről van szó itt, mint egyfajta odafordulásról  a valóságos itthez és mosthoz,  a közelségről, a látás művészetéről, amit a felelős szemtanúság tartalmaz, az érintés, avagy a ,,döntő perspektíva” felértékeléséről (az adatruha és az elektronikus kényszerzubbony kárára), a valóságos örömről (a cyberszex helyett), a tér és az idő dimenziójának visszanyeréséről a ,,globális faluban”. Ezekről a figyelmeztető hangokról és Virilio  hasonló sürgető követeléseiről bővebben a folytatásban.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató