A pipei unitárius templom orgonáinak története

A pipei orgonák történetének megírása nehéz feladatnak bizonyult a kevés írott forrásanyag miatt. Idézhetném Kovács István egykori pipei lelkész szavait: „Adatokat sehol sem találtam, így éppen csak a mennyi az ekkl[esi]a levéltárában nó meg a szóhagyományokból valamire való volt, ott van mind. A vármegyei levéltárban, a koll. könyvtárban egyáltalában, a hol gondoltam: megfordultam s tudakozódtam adatokért, de hiába. Így tehát nem tehettem egyebet, mint a rendelkezésemre álló csekélységet felhasználni.”

Pipe a Kis-Küküllő folyó bal partján, Segesvártól 12 km-re, a volt Kis-Küküllő vármegye keleti részén fekszik. 1325-ben említik először az oklevelek Pype néven, 1344-ben Pype, majd 1466-ban Pipe alakban fordul elő a község neve.

A reformáció előtt szászok lakták, helyükbe magyarok telepedtek. A középkori templomról nincsenek adataink. Unitárius forrásként az 1801-es püspöki vizitáció jegyzőkönyve nyújt képet az akkori templomról: „Fundamentuma kő. A kőfundamentumon cserefa oszlopok voltak belevésve. Az oszlopok között a templom fala vesszőből fonva és bevakolva, melynek északi oldalán állt a szószék fekete festékes koronával. A szószék előtt volt egy fekete festékes asztal, melynek közepén ezen esztendőszám volt olvasható, 1657. A papiszék festve volt, rajta 1765. évszám  szerepelt, a templompadok festetlenek voltak.” Az éneklőkarban levő pulpitust Simó István gondnok – aki 1765 és 1770 között viselte e tisztséget – csináltatta. Íme e karzat jegyzőkönyvi leírása: „a napnyugat felől való kar pedig a több férfiui ifjuság számára szolgáló, melynek alsó szélén ezen esztendő szám és irás olvasható: Anno 1751. Existente Curatore Mischael Szász et Georgius Tóth.” Az állandó javításra szoruló templomot lebontották, és 1810-ben újat építettek. Az egyházközség levéltárában megtaláltam a jobb sorsot érdemlő gróf Korniss Imre és az egyházközség vezetősége között kötött területcsere-szerződést. A templomépítést vállaló pallér, Kálnoki János a munkálatok idején elhunyt, az eklézsia 1818-ban a székelykeresztúri Szakács János kőművessel egyezett meg a munka befejezésében. Bár 1812-ben már megtartották az első istentiszteletet, a templom csak 1824-ben készült el teljesen: „A templom az isteni segedelem által tökéletesen bévégeztetvén, igen szép karban találtatott.”

Két évtizeddel a templomépítés után, 1844-ben a pipei unitárius egyház orgonát vásárolt magának: „6. A’ Templom alkotmányilag nints fogyatkozás nélkül mert a cserép fedezete is itt-ott bontakozott, úgy a’ Stakaturja is – azomban – ékesíti ezt egy avatagon vásároltatott, de Mesterkélt megújítatott czélszerű orgona a’ miről többet ezen munkálat végén.” A számadási adatok szerint ezek történtek: „8. Vásárolván az Ekklésia köz egyezetből a’ Szász Magyarósi Lutherana Ekklésiától egy viseltes orgonát, mig ez romjaibol meg igazitva, egészbe helyre állíttatott költött e szerént. – Az orgona elhozatalakor, azt Hibáibol megigazító Mester ember a’ ki helyre is alkalmazta, fúvókkal ellátta, úgy egy Legénnye, ezek segédül volt munkások tartásokra öt hetek alatt költött öszvesen 17 Mfrt. 94 Pénz.

Ugyan ezen orgonán, többféle anyagokra – a megprobálás és Templombani innepélyes be iktatás alkalmával költött öszvesen 13 Mfrt. 84 Pénz.” A Pipén végzett munka idején 1 véka búza fogyott el. A számadás végén levő jegyzék az orgonavásárlás körülményeire világít rá: „Jegyzék 2: Emlék vagyon a’ fennebbiekben két helyen is, midön  a’ Templomról írt pénz költésben pediglen az orgonára költésről írás tétetett, hogy ezen Eklézsia egy avatag orgonát vett a’ Sz. Magyarósi Evangelica Ekklésiátol, és azt mint egy újjá szerkesztette. Kérdés tétetik azért a’ visgáló Hivatal által a’ jeleniektől mint hogy nints emlék a’ pénz költésben az orgona áráról, hisz csak az orgona ’ szerkezet’ jutalmaztatásáról miből vásárlotta légyen az Ekklesia ezen orgonát? Mért a’ Mlgs. Egyházi Fő Tanáts határozata’ szerént nem lehet az Ekklesiai Pénztárból orgonára szert tenni – a’ jelen voltak azért egy hangon a’ kérdésre így felelének: Ravából kölcsön kért 150 német forintokkal vásárolta az Ekklésia az orgonát, de közel sem abból a’ czélból köcsönözött, hogy a’ pénz vagy annak kamatja az Ekklésia pénztárából fizettetnék ki: hanem most is itt a’ közönség és az Ekklésia egy lévén a’ falu bikája el adattatott. Közhelyen a’ nyomásban Széna termesztetett s’ az Ekklesiai egyének is csak nem mindnyájan ajándékozást ígértenek a’ fen írt pénz tömeg kifizetésére, valamint annak kamatját, jelenbenis gazdaszám szerént Músttal kifizették. Így igyekeznek abban is hogy a’ pénz költésben fel iratott s orgonára tett költségetis szorgalommal hasonló módon ki egészítik mi szerént annyit kívánnak a’ pénztárnak áldozni az Ekklésia által szerzett orgonáért.” Nem tudjuk, ki és mikor javította és építette fel a Szászmagyarósról vásárolt orgonát. Hermann Binder,  az erdélyi szász templomok orgonáinak kutatója szerint a jelenlegi szászmagyarósi orgonát Johannes Prause építette 1793-ban, 1907-ben pedig a Rieger testvérek – felhasználva a régi orgonaházat – újraépítették. Egyelőre nincs adatunk egy előtte vagy vele párhuzamosan létező orgonáról, így a kérdés nyitott marad. A következő évtizedekben a pipei orgona jól működött, nincsenek adatok javításról. A székelykeresztúri unitárius egyházközségnél található esperesi levéltárban találtam néhány iratot, melyek – más írott források hiányában – színes képet rajzolnak az egyházközség 1880-as évekbeli életéről. 1878–1883 között Deák József kántortanítóként működött Pipén. 1882. augusztus 30-án néhány presbiter panaszlevelet fogalmazott meg az énekvezér ellen, és felküldték Kolozsvárra. Az állt benne, hogy a kántor-tanító a gyermekek tanítását elhanyagolta, feleségére bízta, jómaga pedig „távol a lakásától áts mesterséget folytatott”.  Más egyéb sem volt rendben: „[...] a templomba a gyermeki ének hang egészen megállott – ismétlő iskola soha sem volt, az iskolai rend olyan, hogy az alszegi és felszegi párt, nagy, héber szőllő karokkal merőn agyba főbe verték egymást”. Számos olyan cselekedetét is felrótták, ami az egyházközség becsületét, hírnevét sértette. Az esperes békítő lelkészt küldött a faluba, de a békítés nem sikerült, az eklézsia véleménye az volt, hogy Deák József „beszéddel és magaviseletével miket tett, ellehet mondani, hogy nem belső emberhez illő a zsidókkal, a részegesekkel, a falu és ekklésia ellenségeivel cimborál.” Annyira el voltak keseredve, hogy kérték a mester mindenképpeni eltávolítását, mert „gyermekeinket a szászok, olahok vagy a távol[a]bb fekvő magyar pápisták iskolájába nem akarjuk neveltettni.” Deák József 1883-ban eltávozott Pipéről.

Rá egy évre a pipei egyházközség új orgona vásárlása mellett döntött, minek érdekében a püspöki hivataltól egyházi szintén megrendezett gyűjtést akartak jóváhagyatni. Az 1884. december 4-i keltezéssel érkezett válaszlevél azonban nem volt kedvező: „[...]a mely örömmel vettem tudomásul a nevezett eklézsia azon buzgó törekvését mely szerint, régi orgonája helyett egy ujnak készíttetését vette munkába, ép annyira sajnálom, hogy kérésnek nem tehetek eleget, tekintettel egyfelől arra, hogy jelen viszonyok között e nemü felhívásomnak alig lenne kellő eredménye de másfelől egy orgona készítetésére sokkal csekélyebb jelentőségű dolog, minthogy azért czélszerű lenne az egész valássközösségben kéregetést indítani.”

A pipeiek nem mondtak le tervükről, a számadási jegyzőkönyv hosszú listát közöl azokról a pipei hívekről, akik a nemes cél érdekében gabonát és pénzt adományoztak. Ugyancsak ez évben egy 100 forintos, különleges adomány is érkezett az eklézsiához egyenesen I. Ferenc József császártól. A számadási adatok szerint két magtárat készítettek, egyet az orgonaalap számára, a másikat a kepemegváltási alapra.

1886-ban és 1889-ben az orgona fúvóját javíttatták ki, ezért irhát vásároltak. 1893-ra az orgonaalap elérte  a 346 forint 74 krajcár értéket. 1895-ben elérkezettnek érezték az időt az orgona beszerzésére: megfogadták és szerződést kötöttek a brassói Nagy József orgonakészítő mesterrel, a számadatok szerint két alkalommal 400 forintot fizettek neki. Nagy József és személyzete 1896. május 15-én érkezett Pipére. Nem tudjuk, mennyi ideig dolgozott az orgonán. A karzatot átalakították, az orgona felépítése után Nagy József  megfestette a karzatot is. Átvételkor az orgonát szentábrahámi mester, Tóth Vilmos vizsgálta meg, szakértői véleményét írásba foglalta, de a véleményezés napjainkra elveszett. A számadási jegyzőkönyv beszámol az orgona felállításakor történt bevételekről és kiadásokról: az eklézsia 84 forintot köcsönzött magánszemélyektől, Nagy Józsefnek kifizették a még hátralevő 200 forintot.  A számadás végén megjegyezték: „10. E helyen megjegyeztetik, hogy az ekklézsia 670 frt. költséggel egy díszes orgonát készíttetett, mely az ígényeknek minden tekintetben megfelel. Orgona művész brassói Nagy József volt.” 1898-ban két levelet és egy „reklamálást” küldött az egyházközség vezetősége az orgonakészítőnek.

Az orgona a toronnyal szembeni karzaton, a mellvédben található. Hangterjedelme C-f’’’-ig. Regiszterei: principál 4’, oktáv 2’, quint 2 2/3, fuvola 4’, nagy fuvola 4’. A hangszer fúvója eredetileg a karzat aljában volt. Ha az orgonára vonatkozó adataink elég gyérek is, a székelykeresztúri esperesi levéltárban egy sor olyan iratot találtam, amelyek az új orgona készítése  előtt, 1895 decemberében a kántor-tanító és az egyházközség közti viszony romlásáról és az orgona feltételezhetően szándékos megrongálásáról tudósítanak.

1895 decemberében Fekete Domokos lelkész levélben értesítette az esperesi hivatalt Gyulai Ferenc kántortanító méltatlan viselkedéséről. A tanítást hanyagul végző mester helyett a lelkészt bízták meg a vallásórák megtartásával, ami személyes konfliktushoz vezetett – erről szól a második levél. 1896. augusztus 23-án már a presbiterek egy része is tiltakozott levélben az esperesi hivatalnál kántortanítójuk viselkedése miatt. Az esperes felfüggesztette állásából a tanítót, ő azonban megtagadta az orgonakulcs átadását. Végül szeptember 17-én elfogadta a felfüggesztés tényét, és a kulcsot is visszaadta, a keblitanács pedig az orgona rögtöni megvizsgálást rendelte el. A vizsgálat eredménye: „[...] az orgona jelenlegi állapotában használhatattlannak bizonyult, mert a változatok mindenike, ha kihúzatik, a billentyük érintése nélkül írtózatos összezavart hangokat ad, s mindaddig sípol, míg a fuvóból a szél kifogy. A billentyük egy része pedig játszás közben lemarad, nem pattan vissza sőt némelyik még hangot sem ad. Ezen hibák pedig az énekvezér felfüggesztése előtt bizonyosan nem lehettek meg, mert addig az orgona hangja elég tiszta és szabatos volt: s ő maga sem tett soha jelentést arról, hogy az orgonában valami hiányt vett volna észre.”

Az első világháborús orgonasíp-rekviráláskor a pipei orgonáról csak azt jegyezték meg 1917-ben, hogy 1850 után készült, tehát nem menthető fel. Az orgonasípokat elvitték, erről az 1922. augusztus 23-i püspöki vizitáció jegyzőkönyvéből értesülünk: „Ugyancsak a háború céljaira az orgona sípjait is elvitték. Az egyházközség tervbe vette először egy uj harang, azután az orgona sípok beszerzését.” A sípok értékében befolyt pénzből orgonaalapot létesítettek, emellett Bálint Mózes 200 lejes adományát e célra külön kezelték. Bár az 1920-as években nem haladtak a homlokzati sípok helyettesítésével, ajánlatok azért érkeztek: 1925. de-cember 30-án a temesvári Wegenstein cég küldte el az ajánlatát fejléces levelében, majd 1926. február 6-án a Frankfurt-Ludwigsburgban székelő és romániai kirendeltséggel is rendel-kező Sauer cég is felajánlotta szolgálatait. Sajnos nem tudjuk, mikor és ki által történt a homlokzati sípok pótlása, az orgona rendbetétele.

Csupán egy 1947-es orgonajavítás számadatai maradtak meg: ezek szerint az orgona javítása 6600 lejbe került, és a festékvásárlás arra utal, hogy a hangszert újrafestették. A számadás nem nevezi meg a javítást végző mestert, azonban az 1988-as orgonákról szóló kérdőívben Fóris György egykori pipei lelkész egy 1945-ben végzett orgonajavítást említ, melyet Maksai Ákos végzett. Véleményem szerint, mivel 1945-ben a számadás nem említ más javítást,  ugyanarról a javításról van szó.

Az elkövetkező évek egyetlen írott forrásai az évi lelkészi jelentések. Ezekből megtudjuk, hogy 1974-ben Fóris Géza lelkész és felesége – a többi között – az orgonát is újrafestették: „Július – E hónapban fejeztük be a feleségemmel a templom padok festését. Lefestettük olajfestékkel a padokat, szószékkoronát, orgonát, ajtokat. A padok eleje, jobban mondva az első padok, az orgona előtti rész (a karzat mellvédje, szerk. megj.)  mintát kapott. A munkálatokat közmunka fejében végeztük el, ami értékben 2500 lejt tett ki.” 

A fentebb említett 1988-as kérdőív szerint akkor az orgona állapota jó volt, minden változata működött. Fóris Géza a régi orgonával kapcsolatban ezt írja: „a feljegyzések nem tanuskodnak róla, valószínű egybeépült a jelenlegivel.”

Orbán Dezső jelenlegi pipei lelkésztől orgonafelmérésünk alkalmával megtudtuk, hogy kb. négy évvel ezelőtt egy Nagyváradról érkező orgonakészítő tiszította meg a hangszert, és levegőmotort szerelt bele.