A nyárádszeredai zsidókra emlékeztek

Mintegy háromtucatnyian gyűltek össze pénteken este Nyárádszeredában, hogy megismerkedjenek a település múltjának egy szeletével. A ritkán felvetődő kérdésnek még vannak ismerői – derült ki.

Nagyszülei és édesanyja révén kötődik Nyárádszeredához az Izraelben élő Shmuel Peleg. Gyermekkorában sosem érdekelték a szülők visszaemlékezései, így amikor egy romániai kirándulása során egyszer csak eszébe jutott ez a kisváros, és errefelé vette az útját feleségével, semmit nem tudott az itteni zsidóság történetéről. Még azt sem, hogy nagyszüleit honnan indították el Auschwitz felé.

Első látogatásáról már-már eredménytelenül indult volna haza, amikor betért egy utcába, és valakit megkérdezett, hogy élnek-e itt zsidók. Akkor derült ki, hogy itt még tudják, hogy éppen abban az utcában volt egykor a zsinagóga, és még emlékeznek néhány zsidó családra, sőt sok házról tudják még, hogy azokat zsidók lakták valaha. Így kezdett el kutatni itteni felmenői iránt, és munkájában nagy segítséget kapott helyi szinten is, de egy marosvásárhelyi levéltárostól is. Aztán sokévi kutatása során megszületett az Alon Bakhut, azaz A siratás tölgyfája című könyve, amely a nyárádszeredai zsidóság történetét dolgozza fel.

Ezt hozta el Nyárádszeredába múlt pénteken, és mutatta be a városi könyvtárban. A héber ábécével írt könyvet ma már nem tudja senki elolvasni a településen, ezért a 77 éves szerző inkább mesélt a hallgatóságnak. Tört, de érthető magyarsággal adott elő, helyenként a nyárádszeredai születésű, Szászrégenben élő Knoll Simon tolmácsolta szavait. 

A szeredai zsidókról már a 19. század első feléből vannak feljegyzések, de legtöbb 60 család élhetett itt, néhányan csak pár évig, mások akár egy évszázadon át is. A legtöbb férfi kereskedő vagy kisiparos volt, de ügyvédek, orvosok is akadtak közöttük, a nők pedig a férjük mellett dolgoztak az üzletben. Sok házat lehet ma is zsidó építésűként azonosítani a településen, de a zsinagógáról nem maradt fenn fénykép. Voltak ortodox és világi zsidók, s míg az 1930-as években számuk 270 körül mozgott, egy évtized múltán már százzal kevesebben voltak. Ennek magyarázata, hogy sok zsidót munkaszolgálatra vittek, családjuk pedig elköltözött. Szó esett a magyar hatóság 1940-i bejövetele, majd a zsidó törvények kiadása után megjelenő atrocitásokról is. Az itteni zsidókat 1944 májusában kezdték összegyűjteni, az iskolaudvarra zárták be, majd a marosvásárhelyi volt téglagyárba szállították, a gettóból pedig mindegyik szeredai család Auschwitzba került. A holokausztot másfél száz szeredai zsidó nem élte túl, 90 személy (főleg a fiatalok) a munkaszolgálatnak köszönhetően megmenekült. 

A világháborút követően csak öt család tért vissza Nyárádszeredába, Grószékat, Mannékat, Farkasékat, Markovitsékat, Knollékat mindenki jól ismerte. Ma már egyetlen zsidó sem él a kisvárosban, temetőjük is elhanyagolt, de aki Izraelben, Palesztinában lelt új hazára, úgy állt „bosszút” a népirtásért, hogy sok gyereket hozott a világra: Peleg családja ma például 150 fős, miközben nagyszülei és édesanyja testvéreinek egy része Auschwitzban lelte halálát. Így zöldül ki a siralom fája – mutatott rá a kötet címére a szerző, aki nagy érdeklődéssel hallgatta a helyi lakosok visszaemlékezéseit, és ma is szorgosan gyűjti a szeredai zsidókra vonatkozó adatokat.