A mesterséges megtermékenyítés sikeréért

Bár tudományos körökben korábban is ismert volt

neve és munkássága, 2017-ben a nemzetközi és a magyar sajtót is bejárta a hír, hogy kutatótársaival olyan módszert dolgoztak ki, ami hatékonyabbá teszi a mesterséges megtermékenyítést. Dr. Szekeres-Barthó Júlia professzor a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karának Mikrobiológiai és Immunitástani Intézetét vezette éveken át, majd a Doktori és Habilitációs Tanács élén reá hárul az a feladat is, hogy a pécsiek mellett a marosvásárhelyi hallgatók PhD-képzését biztosítsák. 

Mikrobiológus leszek!

– Honnan indult az országos és nemzetközi hírnév felé az út?

– Pécsett születtem, ott végeztem az orvosi egyetemet, és mindvégig az egyetem keretében dolgoztam – mondja marosvásárhelyi beszélgetésünk kezdetén. Amit kiegészíthetünk azzal, hogy 1984-ben szerezte meg a PhD-fokozatot, és 1992-ben az MTA doktora címet. Vezette a Magyar Immunológiai Társaságot, a Nemzetközi Reprodukciós Immunológiai Társaságot, rektorhelyettesként állt a PTE élén, és éveken át irányította az angol nyelvű oktatást.

– A mikrobiológia nem tartozik az átlag-orvostanhallgatók kedvenc tantárgyai közé. Hogyan került a vonzáskörébe?

– A virológia nyerte meg a tetszésemet, de pontosabban még messzebbről indult a vonzódás. Valamikor édesapám hazahozott egy könyvet, amelynek Bacilusvadászok volt a címe, és a mikrobiológia történetét dolgozta fel. Annyira megtetszett, hogy elhatároztam: mikrobiológus leszek. Később, amikor egyetemre jártam, azt hittem, hogy a bakteriológiában már mindent felfedeztek. Mégis a mikrobiológiai intézetet választottam, mert volt egy virológiai laboratórium, ahol lehetőség nyílt, hogy a vírusokkal foglalkozzam.

Amikor dolgozni kezdtem, egy cikket olvastam a várandós anya és a magzat között kialakuló immunológiai kapcsolatról. Azóta a mikrobiológiai intézetben ezzel az immunológiai problémával foglalkozom, immár negyven éve. Így lettem immunológus, annak ellenére, hogy mikrobiológusnak indultam. Időközben kiderült, hogy egyáltalán nem volt igazam, amikor azt hittem, hogy a bakteriológiában minden fel van fedezve. Sok probléma és kutatási lehetőség van ezen a területen. Annak idején úgy tűnt, hogy az antibiotikumok fölfedezésével minden megoldódott. Aztán kiderült, hogy visszaéltünk velük, ezért rengeteg rezisztens törzs alakult ki, így hát kezdődik elölről a kutatás. 

– Marosvásárhelyi előadásai az immunológia sok területét érintették. Mit szeretett volna átadni hallgatóinak?

– Feltételeztem, hogy az immunrendszer alapjait ismerik, ezért immunpatológiáról beszéltem: a fertőzésekkel szembeni immunológiai védekezésről, a védőoltásokról, a terhesség immunológiájáról, az autoimmunitás kialakulásának mechanizmusairól, a tumorimmunológiáról, a transzplantáció immuno- lógiai vonatkozásairól, a mukozális immunitásról. 

– Ez utóbbiról ritkán lehet hallani.

– Amikor immunrendszerről beszélünk, általában a vérben végbemenő folyamatokra gondolunk, holott az antigének (kórokozók) kilencven százaléka a szájon át vagy a légzőrendszeren keresztül kerül a szervezetbe. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy antigén közvetlenül a véráramba kerül. Az antigének, amelyeket megeszünk vagy belélegzünk, a nyálkahártyával találkoznak, amelyben egy kiterjedt immunrendszer van. Ez biztosítja szervezetünk védelmét a nyálkahártyán keresztül bejutó kórokozókkal szemben. Egy rendkívül hatékony immunválaszról van szó, ehhez képest valóban nagyon keveset beszélünk róla. 

Terhességi immunológia

– Szűkebb szakterületéből, a terhességi immunológiából mit kell tudnia egy várandós nőnek?

– A magzat antigénjeinek a felét az apától örökli, így az anyai immunrendszer számára a magzat félig idegen antigéneket fejez ki.

– Erre azonnal odakívánkozik a kérdés, hogy miért nem löki ki az anya szervezete?

– Azért nem, mert az anya immunrendszere a magzat jelenlétét felismerve megváltoztatja a működését, és ilyen módon képessé válik arra, hogy a magzat számára kedvező immunológiai környezetet teremtsen a várandósság kilenc hónapjára. Ez egy immunológiai párbeszéd révén valósul meg, mely során az anyai és magzati oldal citokineknek nevezett molekulák segítségével kommunikál egymással. A kapcsolat a szülés után megváltozik, és visszaáll az eredeti állapot. A jelenség kutatása azért releváns, mert segít választ találni arra, hogy bizonyos esetekben miért szakad meg néha időnap előtt a terhesség, vagy miért vannak nők, akik képtelenek teherbe esni, és ha mégis megtörténik, miért vetélnek el már a terhesség kezdetén.

– Milyen válasz született a meddőségre?

– Nézetem szerint részben a megváltozott kultúra okolható. Amikor fiatal voltam, a nők általában 16-30 éves kor között szültek. Most harmincéves korban kezdenek gondolkozni azon, hogy kellene egy gyermek. Bár az anyaságra készülő nő ilyenkor még „időben van”, némelyek negyvenévesen próbálkoznak. Adatok bizonyítják, hogy az anyai életkor előrehaladásával az embriók egyre nagyobb százalékban tartalmaznak rendellenes kromoszómaállományt. Negyvenéves korban az embriók kilencven százaléka valamilyen genetikai rendellenességgel bír, és negyven százalékuk már 35 éves korban is. Szerencsére az ilyen embriók többsége nem ágyazódik be, és ez a magyarázata annak, hogy ezek az asszonyok annyira nehezen esnek teherbe. Természetesen sokkal nagyobb baj lenne, ha az embriók beágyazódnának, és kialakulna a terhesség. Ha ez megtörténik, az esetek többségében a korai időszakban bekövetkező vetéléssel végződik a várandósság. Ha mégis sikerül kihordani, olyan sérült gyermek születhet, aki egész életén át szenved, és vele együtt a család is.

A vetélések oka

– Milyen okok miatt nem tudják kihordani a terhességet fiatalabb nők sem?

– A vetéléseknek sok oka lehet: anatómiai rendellenesség, endokrinológiai, hormonális probléma, amelyek kivizsgálhatók, és az okok kizárhatók. Ha ez megtörtént, akkor még mindig marad több, úgynevezett ismeretlen eredetű (idiopátiás) vetélés. Jelentős részükben immunológiai elváltozások vannak, az immunrendszer másképpen viselkedik, mint egy normális terhesség alatt. Feltételezhető, hogy ilyenkor nem történik meg az, ami egy normális terhesség esetében, hogy a magzat felismerését követően az immunrendszer megváltoztatja a működését. Valami hiba csúszik be ebbe a folyamatba, és az immunrendszer úgy működik, mintha nem lenne terhes a kismama. Emiatt a szervezet idegenként ismeri fel a magzatot, és kilöki. A témában világszerte folyó kutatásoknak az a célja, hogy próbáljanak a hasonló helyzetben levő nőkön segíteni. Próbálkoztak az anya immunrendszerének a támogatásával, hogy felismerje az idegen antigéneket. 15-20 éve ugyanis felfedezték, hogy a habituálisan, azaz sorozatosan vetélő nők és férjük között szokatlanul nagy a megegyezés a hisztokompatibilitási antigénekben, amelyek az átültetett szerv kilökődéséért felelősek, és tulajdonképpen az egyén immunológiai ujjlenyomatát képviselik. Normálisan mi, emberek nagyon különbözünk egymástól. Például egy veseelégtelenségben szenvedő betegnek nagyon nehéz megfelelő, transzplantálható vesét keresni. Azon pároknál, ahol sorozatosan vetélnek a nők, szokatlanul nagy a megegyezés. Az elképzelés szerint, ha a két szülő antigénállománya nagyon hasonlít egymásra, a magzati antigéneknek csupán a felét jelentő apai eredetű antigének nem képviselnek elég immunológiai ingert ahhoz, hogy az anyai immunrendszer megváltoztassa a működését. Erre azt a terápiát javasolták, hogy az apától izolált fehérvérsejtekkel immunizálják az anyát, biztosítva számára az apai antigéneket. Vannak klinikák, amelyek nagyon jó eredményekről számolnak be, mások kevésbé. Azt gondolom, hogy idő kérdése, hogy összegyűljön elegendő beteganyag, amiből helytálló következtetést lehetne levonni.

Bakteriális és vírusfertőzések hatása

– Milyen úton hatnak azok a betegségek, amelyekről köztudott, hogy károsak a magzatra?

– Az immunválasznak két karja van, a celluláris (azaz a sejtekhez kötött közvetlen) védekezés és a humorális immunitás (a sejtek által termelt ellenanyagokkal való védekezés). Az immunválasz a terhesség alatt humorális irányba tolódik el. Ez azzal jár, hogy a terhes nők a bakteriális fertőzésekkel szemben remekül védekeznek, ugyanakkor a celluláris immunitás csökkenése miatt a vírusfertőzésekkel szemben esendőbbek. Azokat a méhen belüli fertőzéseket, amelyeknek magzatkárosító hatásuk van, zömében vírusok okozzák. A macskák által terjesztett toxoplazma ugyan nem vírus, de egy sejten belül növekedő protozon, ami azért veszélyes a magzatra, mert az anya celluláris immunválasza csökken a terhesség alatt, a protozon pedig átjut a placentán. Hasonlóképpen hat a rubeola vírusa is, ami ugyancsak áthatol a placentán, és megfertőzi a fejlődő magzatot. Ha a fertőzés az első három hónapban történik, a magzat azon szerveiben, amelyek ebben a korai időszakban fejlődnek ki, a rubeola vírusa olyan súlyos rendellenességeket okozhat, amelyek összeegyeztethetetlenek az élettel. Az első trimeszterben bekövetkezett rubeolafertőzés miatt a terhesség megszakítását javasolják. A most felnövekvő nemzedéknél viszont már nem jelent annyira súlyos problémát, mert kötelező a rubeola elleni védőoltás. A már említetteken kívül a genitális herpesz és a citomegalovírus jelent hasonló veszélyt a terhesség kezdeti szakaszában.

Miután megszületik a csecsemő, lassan elveszti az immunitást, amit a placentán keresztül az anyától kapott. Az ő immunrendszere még nem fejlődött ki, és ez idő alatt az anyatejjel kapja a védettséget. 

– A terhességi immunológia kutatásán belül milyen egyéb témákkal foglalkozik?

– A progeszteron nevű terhességi hormonnak a védekezésben betöltött immunológiai szerepével. Az emlősökben ez a hormon elengedhetetlen a terhesség fennmaradásához, és van egy sor immunológiai hatása, azokat vizsgálom. A progeszteronnak szerepe van az immunválasznak a már említett két karja közötti eltolódásban. Szerepe van továbbá a trofoblaszt-invázió szabályozásában. Amikor beágyazódik az embrió, a magzati eredetű szövettel, a trofoblaszttal horgonyozza ki magát. Ennek a szövetnek van egy olyan szerepe is, hogy a placenta eredetileg nagyon szűk és kacskaringós ereibe (spirális artériákba) benőve az ereket bélelő sejteket helyettesíti. Ennek következtében az eredetileg kacskaringós, merev falú és szűk keresztmetszetű erek kitágulnak, és sokkal rugalmasabbá válnak. Ezt az inváziót a progeszteron szabályozza. Ha a szóban forgó szűk erek remodellálása nem történik meg, akkor annak a terhesség későbbi szakaszában nagyon súlyos következményei lesznek. Amikor a terhesség második felében hirtelen nőni kezd a magzat, fokozott vérellátásra van szüksége. Az anya próbál vért odapumpálni, de ha a plancentális erek nem válnak rugalmassá és nem tágulnak ki, akkor a placenta nagyon komoly ellenállást képvisel. Ilyenkor az anyának emelkedik a vérnyomása, ödémás lesz, és fehérje kerül a vizeletébe. Ez a terhességi toxémia, ami egy életveszélyes állapot. Másrészt, az elégtelen vérellátás következtében, a magzat nem kap elég táplálékot, és fennáll a veszélye annak, hogy egy sorvadt gyermek fog születni. 

Beágyazódásra képes embriók jelzőanyaga

– A meddő párok számára egyre gyakoribb lehetőség a mesterséges megtermékenyítés. Mitől függ a sikeressége?

– A terhesség létrejöttének két feltétele van; egyrészt a méh nyálkahártyájának „fogadókészsége”, másrészt az embrió beágyazódásra való képessége. Tekintve, hogy olyan nőkről van szó, akik leginkább az életkoruk miatt szorulnak mesterséges megtermékenyítésre, általában egyik feltétel sem teljesül ideálisan.

Újabban próbálnak egy olyan markert találni, amely a beágyazódásra képes embriót jellemzi. A válogatást az embrió morfológiai megjelenése alapján végzik, ami teljesen alkalmatlan, mert például a genetikailag hibás embriók is lehetnek nagyon szépek. Kellene valami olyan jellemzőt találni, amit lehetőleg az embrió sértése nélkül például a tenyésztő folyadékából lehetne vizsgálni, és amivel meg lehetne különböztetni azt az embriót, amelyik sikeresen beültethető lesz. Magyarországon legalább két embriót ültetnek be, hogy nagyobb legyen az esély a beágyazódásra. A két embrióból szerencsés esetben egy, szerencsétlen esetben egy sem vagy kettő ágyazódik be. Az ikerterhességnek viszont komoly kockázatai lehetnek, mivel nincsen hely a két gyermek számára, így a többségük koraszüléssel végződik – hangzott el a beszélgetésben.

A Nature Scientific Reportsban közölt tanulmány nyomán 2017-ben a magyarországi sajtót bejárta a hír, hogy dr. Szekeres-Barthó Júlia, a PTE Orvosi Biológiai Intézetének professzora és munkatársai a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunológiai Intézetével közösen végzett kutatás során olyan jelzőanyagokat találtak, amelyek segítenek a beágyazódni képes embriók azonosításában, anélkül hogy azokat megsértenék. A vizsgálatra az embriók tenyésztőfolyadékát használják fel, amelyben az embrió által termelt, nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vezikulák – amelyek a sejtek közötti kommunikációban játszanak szerepet – a sikeresen beágyazódó embriók esetében alacsony számban fordulnak elő. Ily módon a beültetés előtt ki lehet választani azt az embriót, amelyiknek a legnagyobb az esélye a beágyazódásra. 

– Utólag azt kérdeztem Szekeres-Barthó Júlia professzortól: az adatgyűjtés során milyen százalékban igazolódott be a módszer sikeressége, és ha igen, gyakorlattá vált-e mesterséges megtermékenyítésekben?

– Az eddig összegyűlt adatok alapján, a módszer segítségével azonosítani tudjuk a beágyazódásra képes embriók 90 százalékát, és 87 százalékos valószínűséggel a beágyazódásra képtelen embriókat is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a módszer alkalmazásával a mesterséges megtermékenyítés sikerességi aránya 90 százalékra fog nőni, hiszen a siker az anya méhlepényének az állapotától is függ.

A módszer hatékonyságának igazolása még folyamatban van. Tervezünk egy olyan vizsgálatot, amely során a legjobbnak ítélt egyetlen embriót ültetjük be, és izgatottan várjuk, mennyire emelkedik majd ennek következtében a sikeres terhességek aránya. Természetesen annak eldöntése, hogy ezt az egy embriót vagy a biztonság kedvéért többet ültessünk-e be, a leendő anya joga.

– Ilyen világsiker hatására, gondolom, nem bánta meg, hogy a gyakorlati orvoslás helyett a kutatás mellett kötelezte el magát.

– Volt egy időszak, amikor nagyon érdekelt a belgyógyászat, de a kutatás nagyon izgalmas, szórakoztató, és rendkívül változatos. Örülök, hogy ezt választottam. A szakma fejlődését látva, időnként kezdek hinni az orvostudományban, mert egészen döbbenetes dolgokra képes.

– Annyira szenvedélyesen tud beszélni a terhességi immunológiáról és ezen belül a mesterséges megtermékenyítés sikeréről, mint aki személyesen is érintett ebben a problémában. Vagy mégsem?

– Határozottan nem. Két gyermekünk és négy unokánk van, a fiunk orvos, a lányunk bölcsész Londonban, és gyermeknevelési szabadságon könyveket fordít angolból magyarra egy kiadó számára. 

– Gratulálok a sikerekhez, és köszönöm a beszélgetést.