2021. április 11., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

(Folytatás március 11-i lapszámunkból)

1804-ben Varsóban kapott hivatali állást, de a sors mintha gúnyt űzött volna Hoffmannból, két év múlva Napóleon csapatostul látogatta meg a várost, és a fiatal jogászt elbocsátották állásából. Nem kizárt, hogy gúnyrajzot kanyarított a hadvezérről, ami miatt menesztették. Varsóból Berlinbe ment, de szerencsétlenségére Napóleon ezt a várost is megszállta hódító seregével. Hivatali állást tehát ott sem kapott. Legnagyobb szerencséjére értett a zenéhez, és 1808-ban Bambergben színházigazgatói minőségben művelte a muzsikát. Itt sem maradhatott sokáig, mert „összeesküvést” szőttek ellene. Lipcsébe vándorolt, ahol egy újságnál zenekritikusként dolgozott.


Hoffmann – önmaga karikatúrája



1809-ben a Gluck lovag történetével nagy sikert aratott. Ebben a művében egy őrült embert ábrázol, aki a nagy barokk zeneszerzőnek, Christoph Willibald Glucknak képzelte magát. Zenekritikusként Mozart Don Giovanni című operájáról írt nagy hatású, sokak figyelmét felkeltő elemzést. Az eszményképének tekintett komponista zenéjéről úgy vélekedik, hogy „A szellemvilág mélységeibe vezet Mozart. Félelem veszi körül a hallgatót; de nem kín van ebben, inkább a végtelen megsejtése. A szende hangzatokban szeretet és bánat zeng; a szellemvilág éje világos bíborfényben oldódik fel, és kimondhatatlan vággyal tekintünk a bűvös alakok után, akik a szférák örök táncában a felhőkön átrepülve, barátságosan hívnak minket soraik közé.” Hoffmann Don Juan című novellája 

Kierkegaardra is nagy hatással volt. A novella nem más, mint Mozart Don Giovannijának a kritikája. A filozófus mindkét művet jól ismerte.

A másik nagy lángelme zenéjéről ugyancsak a romantika sejtelmes stílusával fogalmazott Hoffmann. „Beethoven zenéje megnyitja a zsilipeket a borzongás, a félelem, a rémület, a fájdalom áradata előtt.” A látványos szóképek kifejezőek a süket zeneszerző muzsikáját illetően: izzó gerendák döfik át a mélység birodalmát, gigantikus árnyékok, végtelen fájdalmak és szenvedélyek teszik szenvedélyessé a zenét. Míg Mozart a csodát ragadja meg a zenéjével, addig Beethoven felkavarja a rémület, az iszonyat, a gyász ködét, és felébreszti a végtelen sóvárgást.

Az író, a mesélő, a jogász, a karmester, a zenekritikus, a rajzoló mellett Hoffmann zeneszerző is volt. Bár zeneművei nem korszakalkotóak, mégis figyelemre méltóak. Szimfonikus zenét is szerzett, de operái tették ismertté zeneszerzőként. Legsikeresebb operája az Undine című, amit 1816-ban mutattak be Berlinben.

A Grand Piano című zongoraversenye zenei bálványára, Mozartra emlékeztet.


Hoffmann harca a bürokrácia ellen – karikatúra



A romantika korában valódi romantikus alkotó volt Hoffmann. Élete vége felé túlzásba is vitte a romantika nyújtotta szabadságot. Iszákossága egy anekdotát is szült. A történet arról szól, hogy törzsvendégként már az asztal alá csúszott a borivás miatt. Igazi úriember maradt még abban a pozícióban is, mert a pincért hívta, hogy végre kifizethesse a számlát. A vendéglős futár megszámolta az üvegeket, és beszólt az asztal alatt pihenő művésznek, hogy tizenhárom kiürített borosüveg terheli a költségvetését. Hoffmann kiszólt, hogy ez nem lehet, mert neki épp tizenkét üvegnyit képes befogadni a gyomra. A pincér jó humorral igazat adott a sokoldalú művésznek, de azt még hozzátette, hogy a tizenharmadik üveg tartalma a gyomra helyett a fejébe ment.

A túlzásba vitt romantika eredményeképp Hoffmann a bujakórt (ismertebb nevén szifiliszt) is összeszedte, melynek következtében hátgerincsorvadás lett a végzete. 1822-ben magányosan, társtalanul halt meg.

Emlékét saját zenei szerzeményein kívül több híres zenemű is őrzi. Csajkovszkij Diótörő című balettjét a Diótörő és az egérkirály című Hoffmann-mese ihlette. Jacques Offenbach pedig operát írt Hoffmann meséi címmel, ezzel is kifejezve tiszteletét a mesés zeneszerző előtt.