2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kimenő

 (Mindenre gondolva: lehet, hogy az alábbi sorokért sokan ifjúságellenesnek fognak nyilvánítani, pedig csak civilizáltabb iskolákról szeretnék írni.)

 Valamelyik híradóban láttam, hogy a tömösvári művészeti líceum nem kapta meg a minisztériumtól (várostól, felettes hatóságtól, az égiektől) a működési engedélyt, ugyanis a legfelületesebb ellenőrzés során is kiderült, hogy az iskola mellékhelyiségei ramaty állapotban szomorkodnak. Amint már lenni szokott, ezekben az alattvalói (tanulói) használatra rendszeresített budoárokban inog a vécécsésze, ha nem éppen hiányzik, csak talapzat maradt hátra, mint egy ledöntött közjogi méltóság szobra esetében a forradalmi megmozdulások/ rendszerváltások után; a csapok elcsavarva, csöpögnek, ömlenek, avagy szárazon hörögnek, haláltusájukat vívják; a csempézet le van hullva (beköszöntött a budiősz), leverve, szétrugdalva, vagy mint a mahjong játékban, arra várnak, hogy a hasonló töröttségűeket meglelve a szemfüles tanulók kilőjék azokat...

 Valamikor azt mondták: óvd, vigyázd a közvagyont. Ezt ma már le sem szabad írni.

 Nem folytatom, hiszen efféle háborús állapotokkal, romhalmazokkal, libanoni közelképekkel bárhol találkozhatunk, nem muszáj pontosan Tömösvárra gondolnunk. Ugyanilyen környülállással találkozhatunk Kukacmegye Hernyótalp nevű városában is. A rongálás pedig egy bizonyos életkori – felnőtté válás előtti – és társadalmi kategória/csoport sajátja. Avagy neveléshiányra, elhanyagoltságra, szeretetnélküliségre, haragvó állapotra, a mindent tagadó dühöngő nemzedékre mutat. (Legalábbis ez a tömegpszichózis kutatóinak általános és közönségesen elfogadott vélekedése.)

 Engem az ragadott meg a kisfilmben, hogy mindez egy művészeti líceumban fordul elő. Tehát egy olyan növeldében, ahol a nebulók és bulizók arra vannak tanítva, hogy a szépet, az esztétikusat, a harmonikusan kellemeset majdan profi szinten műveljék. Tehát ez az az intézmény, amelynek diákjai önszorgalomból, a városszépítési szándék indulatával azonosulva, saját kezdeményezésből befestik a lépcsőket (nálunk pl. a Rákócziról már hivatalosan el nem nevezett lépcsőt, amely a Szentgyörgy utcát a Vár sétánnyal köti össze), az iskola abalakait csudás ábrákkal díszítik fel, megszépítik a szokványos városkülsőt (falakat, kerítéseket), művészien graffitiznek stb.

 Na persze – a dialektika nevében –, az ifjúság előjoga, sőt olykor kötelssége is, hogy tagadja az előtte járók értékeit, és helyette újakat, a maga értékeit alkossa meg és fogadtassa el – akár harcok, viták, érvek és ösztönös ráhatással – a környezetével, a tágabb csodálói körrel, a több száz négyzetkilométeres befogadói mezővel. Afféle művészeti zöldmezős beruházást hajtson végre. Ennek az újnak teret kell nyitni, meg kell hajolni előtte – nem túlságosan mélyen, nehogy még elhiggye magát a forradalom nemzedéke –, óvatosan, taktikusan, kompromisszumosan, akár fogunkat szíva, irigykedve is. Tudom: jó képet vágni hozzá – ez a legnehezebb feladat az időben előbb születettek számára. 

 Na de a forradalmi újításnak, lendületnek, mást akarásnak talán mégsem abban kellene kimerülnie, hogy szétcincáljuk a fürdőt, leszereljük a víz- és hősugárzó szerelékeket, megfosztjuk láncától a budit. (Marx azt ígérte a Kommunista kiáltványban, hogy egy jövendő forradalomban a proletariátus csak láncait veszítheti. Biztos vagyok benne, hogy azoknak a művészetis zsenisüvölvényeknek már nem írták fel kötelező olvasmányként. És a vízöblítéses megkönnyebbülészeti körguggolda mégsem azonosítható a láncait vesztő proletariátussal.)

 Egyébiránt, ha betekintünk a tanárok számára fenntartott, szigorúan privát nyögdécseldébe, biztosan sokkal civilizáltabb állapotokat találunk. Ne tessék nekem azzal jönni, hogy a tanári kar tagjai kevesbben vannak, mint a szabadságvágytól lobogó, taburomboló ifjúság. És azzal sem, hogy amazok már kiégett emberek, azért nem verik tropára a toalettet...

 Talán, ha adhatok tanácsot: ellenőrizni kellene nap mint nap az iskolai, közösségi mellékhelyiségek állapotát, elvégezni a javításokat, nem azt várni, mikor ad pénzt a fenntartó. S ha valakit a fentiekért meg kellene végre fegyelmezni, megtanítani a civilizáltabb lázadásra, az biztos hogy nem az igazgató bácsi/néni vagy gender.