2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Vendégelőadás az Ariel színházban

Érdekesnek ígérkező vendégelőadásnak ad otthont a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház: február 5-én 19 órától a Nyomda utca 4. szám alatti színházban vendégszerepel a budapesti Láthatáron Csoport felnőttelőadása. A megmentő című produkciónak van vásárhelyi vonatkozása is – a darab szerzője a marosvásárhelyi származású, Berlinben élő Kincses Réka író, rendező, akit többek között a Balkán bajnok című dokumentumfilm alkotójaként ismerhet a nagyközönség.


A megmentő című előadás tragikomikus családtörténet egy olyan testvérpár szemszögéből, akik elsza- kadtak egymástól, majd felnőttkorukban újra találkoznak.

Miközben megelevenedik a múlt, nemcsak szüleik egymáshoz és hozzájuk való viszonyát igyekeznek megérteni, hanem saját testvéri kapcsolatukat is. Tudnak-e a nővérek utat találni egymáshoz felnőttként? Feldolgozható-e a múlt? Elfogadható, megszerethető-e a másik, az idegen, a különböző? Aki nem az, és nem olyan, amilyennek akartuk. Az előadás mindenkinek szól, akinek van testvére, akinek nincs, és aki már átélte valaha, milyen rögös útjai lehetnek a szeretetnek – írják a produkcióról az alkotók.

– Kincses Réka az apja, Kincses Előd politikai karrierjéről szóló dokumentumfilmjével, a „személyes és kollektív ördögűzésnek szánt” Balkán bajnokkal vált ismertté. Családja éle-tének feldolgozását a Pentheszileia-programmal folytatta, azt meg is rendezte, először a marosvásárhelyi Ariel színházban, majd a Víg Házi Színpadán. Kincses A megmentő című drámáját a Láthatáron Csoport mutatta be az idén a B32 Galériában, Szabó Veronika rendezésében. A darab egy testvérkapcsolaton keresztül ábrázolja a családi poklot: a folyton fáradt, panaszkodó, az érzelmi és egzisztenciális problémával a gyerekeit terhelő, boldogtalan – egyébként borzasztóan magára hagyott – anyát, és a főként csak a távollétével jelen levő apát, aki szintén nem tud mit kezdeni a gyerekeivel. A stilizáltság itt is megjelenik: egyrészt a drámai anyag már-már elviselhetetlenné sűrítésében (ami miatt talán problematikus is az előadás), másrészt a szülők alakjának ábrázolásában. Az anya és az apa próbababára húzott, élettelen ruhadarabok, és amikor jelenetbe kerülnek, a testvérek valamelyike „bújik beléjük”. Majoros Andrea szerint „ez a darab nagyon személyes, de nagyon sok gyerek problémáját, élethelyzetét mondja el, például azt, hogy a testvérek közötti konfliktus valójában mennyire a szülők közötti konfliktusból fakad” – olvashatjuk Rádai Andrea szövegében a magyarnarancs.hu-n.

A 14 éven felülieknek ajánlott előadás alkotói és szereplői a következők: író – Kincses Réka, rendező: Szabó Veronika, színészek – Feuer Yvette és Alida Bevk, látvány és jelmez – Palánki Hedvig, zene/hang – Somló Dávid. Az előadás időtartama: 60 perc. A helyek száma korlátozott. Helyfoglalás (sms-ben is) a 0747-942-181-es telefonszámon lehetséges. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató