2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Élőszavas mesemondással tarkított online előadással ünnepelte szeptember 30-án a magyar népmese napját a Tipe-Tupa Egyesület. Kádár Annamária pszichológus a mese és a mesemondás jelentőségéről beszélt a szülőknek, Zalka Csenge Virág és Szabó Enikő pedig érdekes, tanulságos mesékkel örvendeztették meg a képernyő elé csalogatott gyerekeket. 

A mesemondások között Kádár Annamária pszichológus előadásában a mese és a mesemondás fontosságát hangsúlyozta, hiszen, mint mondta, a mese világa többek között arra tanítja meg a kicsit, hogy célokat kell kitűzni az életben, és azokért meg kell küzdeni. Akadályok léteznek, azokat át kell lépni, vagy harcolni kell velük, de nem szabad meghátrálni, esetleg elbátortalanodni, netán a kudarcoktól visszahőkölni, hiszen ezek is az élet velejárói. 

A pszichológus szerint nem nevelhetünk úgy gyereket, hogy megóvjuk az élet nehézségeitől, amit gyerekként és felnőttként is le tudunk szűrni a mesékből, az a valós életnek a kódja, az a fajta használati útmutató, amelyre a mindennapi életben is szükségünk van. 

– Amikor 1949-ben Joseph Campbell publikálta Az ezerarcú hős című híres munkáját, rájött egy fontos dologra, arra, hogy minden mese és legenda ugyanarra a sémára épül, a hős ugyanazt a jellegzetes utat járja be, ami nem más, mint a lelkünk mélyén egy identitáskereső utazás. Nagyon érdekes, hogy ezt a neves forgatókönyvírók is átvették, és rájöttek arra, hogy lényegében Campbell feltörte a történeteknek ezt a titkos kódját, leírta azt, hogy ahhoz, hogy én a saját életemnek a mesehősévé váljak, ugyanazokon az állomásokon kell végigmennem. Az első és nagyon fontos dolog, hogy elhagyom a komfortzónámat, elviszem magammal a hamuban sült pogácsákat, megküzdöm a külső és belső sárkányaimmal. Ez egy gyerek, de egy felnőtt esetében is így van, mindannyiunknak szembe kell néznünk a félelmeinkkel, szorongásainkkal, a saját kishitűségünkkel. A mese éppen azt tanítja meg nekünk, hogy az igazi próbatételek, konfliktusok nélkül nincs fejlődés. Gyerekként sokkal könnyebben lépünk ki a komfortzónánkból, mert nincsen a fejünkben egy csomó séma. A mesehős nem panaszkodik, hogy neki nem voltak lehetőségei, nem volt boldog gyerekkora, nincs olyan háttere, mint esetleg a többi hősnek, hanem egyszerűen elindul, meg meri tenni azt a lépést. Ezeket a dolgokat nem lehet megpróbálni, ezt csakis úgy lehet, hogy fejest ugrunk az ismeretlenbe. És ez az ismeretlen nagyon sok minden lehet, például gyerekként ahogy járni vagy beszélni tanulnunk, az első közösségekbe kerülünk, amikor először elengedjük a szüleink kezét, és be kell illeszkednünk a kortárscsoportokba, a serdülőkor és az identitáskeresés, ezek mind-mind külön mesék, külön történetek, amelyek minden egyes életciklussal újrakezdődnek. És minden egyes ciklusban ott van ez a nagy próbatétel. És ha ezt nem tudom megugrani, és ezt a mesében a középső testvér esete is jelzi, megrekedem egy fejlődési állomáson. Hőssé csak úgy tudok válni, ha végigjárom ezt az utat úgy, hogy közben nem tántorítanak el a veszteségek, kudarcok – adott hangot véleményének a pszichológus. 

Mint mondta, rendkívül fontos, hogy szülőként és pedagógusként ne azt erősítsük meg a gyerekben, hogy ő csak akkor jó, ha sikereket ér el és ha valamit megvalósított, hanem akkor is, ha erőfeszítést tett érte. 

– Azt tanulja meg a gyerek a meséből, hogy ha elindul, nem lehet beérni kevesebbel, nem lehet az úton visszafordulni és azt mondani, nekem ennyi elég. Azért csodálatosak a mesék, mert belső képeket, belső hitet adnak. Az a gyerek, akinek nincsenek belső képei, felnőttként sem tudja megálmodni sem az élettervét, sem a fontos céljait, nem tud továbbjutni az akadályokon, mert megáll az állomásoknál, és visszafordul, mivel nincs meg a víziója, a jövőképe, nincs nála hamuba sült pogácsa, amivel tovább tudna lépni – világított rá a mesék jelentőségére Kádár Annamária.