2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem mindennapi élményt jelentett a nyárádszeredaiaknak az, hogy a jelenlegi kényszerhelyzet tiltó rendelkezései ellenére sem maradt néma, egyhangú az idei húsvét. Az ünnep másodnapján mégis elindultak locsolkodni a legények és férfiak, igaz, ezúttal csak néhányan, és nem hagyományos „harmatvízzel”, hanem tűzoltók érkeztek, s a kapu előtt vízzel szórták meg a lányokat, nőket.

Eredetileg az volt az ötlet, hogy idén a nyárádszeredai tűzoltók a nagyszombati húsvéti feltámadási szentmise keretében megszentelt tüzet eljuttatják az otthonokba, de az egyházi rendelkezések szerint a szertartásra nem kerülhetett sor, így tűzhordásra sem. Ekkor úgy döntöttek, hogy a hagyományokat, helyi szokásokat tartva locsolkodni indulnak. Az ötlet a legénységnek is tetszett, ehhez múlt csütörtökön megszerezték a polgármester beleegyezését is, majd a lakosság tudomására is hozták a locsolást. Hétfőn délelőtt 15 tűzoltó indult útnak: az autót fenyőágakkal díszítették fel, ezzel jelképesen minden lányhoz is elvitték a húsvétkor szokásos, kapura erősített fenyőt. Érkezésüket szirénaszó is jelezte, és az autóról húsvét másodnapi köszöntőt is sugárzott a hangszóró. Végigjárták a kisváros minden utcáját, majd a közigazgatásilag ide tartozó Demeterfalván, Székelytompán és Székelysárdon is végigvonultak. Aki szívesen vette a locsolást, ezt a kapuban állva s egy pohár bort tartva a kezében jelezhette a locsolóknak, ők az autóról egy kisebb vízsugarat szórtak a ház népére. A locsolásért a legtöbb helyen süteményt, bort, festett tojást nyújtottak át, de a legénység nem szállt le az autóról, hanem menet közben fogyasztott belőle. A megmaradt javakat délután átadták a helyi idősotthonnak, hogy annak lakóit is megörvendeztessék, míg az ugyancsak adományként kapott pénzt a nap költségeire fordítják – tudtuk meg Kacsó István parancsnoktól.

Mindenki örömmel fogadta a kezdeményezést, csak pozitív visszajelzéseket kaptak, hiszen az emberek tele vannak keserűséggel, kérdésekkel, így sikerült örömöt szerezni, hogy mégsem múlt el nyomtalanul a húsvét. A legénység ezúton is köszönetet mond mindenkinek, aki fogadta őket, adományozott, és azoknak is, akik csak a kapuból vagy a kerítésen belülről üdvözölték a tűzoltókat, hiszen minden derűs arc számukra egy-egy ajándék volt – tette hozzá a parancsnok, aki azért is hálás, hogy a városi rendőrség tudomásul vette a locsolást, szemmel tartotta, de azzal, hogy nem állította meg őket, nem igazoltatta, ezzel hallgatólagosan jóváhagyta és elismerte a szép gesztust. Ennek ellenére minden tűzoltónál volt nyilatkozat és védőmaszk is, és kerülték a közvetlen érintkezést a lakosokkal.

Bármilyen lesz a helyzet a következő évben, szeretnék a kezdeményezést folytatni, és újra megszervezni a locsolást, sőt már húsvéti bál szervezésére is gondoltak. A locsolkodással tovább bővült a helyi önkéntes tűzoltók által a lakosságnak (is) nyújtott civil kezdeményezések sora, hiszen három éve már tűzoltóbálokat, két éve karácsonyi kántálást is szerveznek. Mindezek közösségépítő tevékenységek is, hiszen nem könnyű az amúgy is foglalt tűzoltókat a magán-élet mellett csapatban is egyben tartani, ezért szükség van a kötetlen alkalmakra is, amelyeken együtt szórakozhatnak, és nem csak a bevetéseken és gyakorlatokon találkozhatnak. Másrészt a helyi önkéntes tűzoltóság egyik célja és feladata a helyi hagyományok ápolása és hagyományok teremtése is – részletezte a parancsnok.

A locsolókat néhány személy várta a kisváros főterén. Az egyik kapu előtt nemcsak a ház asszonya állt, hanem a szomszédságból is odacsatlakozott három nő és egy kislány, aki már igen várta az öntözőket. Balogh Judit bevallotta lapunknak: nem is volt annyira rossz érzés a vízzel való locsolás, mint ahogyan gondolták, igaz, csak egy jó spriccolással felérő vizet szórtak rájuk a tűzoltók. „Örülünk ennek a kezdeményezésnek, az összefogásnak, szép színfoltja a mostani, nem hagyományos húsvétnak, és ha hagyományt teremtenek belőle, és máskor is jönnek, szívesen fogadjuk, ahogy most is szívesen fogadtuk” – fogalmazta meg érzéseit a meglocsolt nők egyike, aki ugyanakkor hálás azért, hogy nem a bajban kellett a tűzoltókkal találkozniuk, hanem az örömben, ünnepben is osztozhattak. „A székely furfang mindent megold, s aki akart, az idén sem maradt locsolatlanul, és nem fog elhervadni” – összegzett a nyárádszeredai nő.

Tizenöt önkéntes tűzoltó indult locsolkodni hétfőn a kisvárosban

facebook.com/Nyárádszeredai Önkéntes Tűzoltóegyesület

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató