2023. január 29., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Január 22. Sokaknak semmit sem mond ez a dátum, és sokak sokat tesznek azért, hogy ez ne maradjon így. A viszonylagos ismeretlenség homálya lassan, de biztosan foszladozik e januári nap egéről, hiszen minden esztendőben számos intézmény és civil szervezet foglalatoskodik azzal, hogy a nagy tömegek számára is közismertté tegye a magyar kultúra napjának jelentőségét. Kéziratának tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban e napon tisztázta le és jelölte meg dátummal a Himnusz kéziratát – e dátum ad okot arra, hogy 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük e napot, amelyen a világ magyarsága a magyar kulturális értékekről emlékezik meg, és amelyet 2022-ben a magyar Országgyűlés hivatalos állami emléknappá nyilvánított.

Marosvásárhelyen régóta megszervezik különböző szervezetek az emléknapi programokat, közöttük az olyan, nagy hagyományra visszatekintő, hosszú lefutású eseményeket, mint a sok éven át sorra kerülő felolvasómaraton. Az azt szervező Studium-Prospero Alapítvány ötödik éve a maraton helyett egyhetes programsorozatot állít össze, amely jelenleg is zajlik: a kultúra, a magyar értékek iránt fogékonyak január 15-től 22-ig látogathattak, látogathatnak el a különböző, széles spektrumot átfogó eseménysorozatra, amely változatos kulturális programokat kínál. A rendezvénysorozat eseményeinek keretében, az erdélyiség jegyében megjelenik a román és az örmény kultúra is, az érdeklődők a többi között képzőművészeti, színházi, zenei, irodalmi, történelmi, gasztronómiai, néprajzi jellegű és ismeretterjesztő előadásokon vehetnek részt, amelyek közül a gyermekprogramok sem hiányoznak. 

Ma (szerdán) délután például vetített képes élménybeszámolót tart Veress Zsombor gyógyszerész és világutazó, csütörtök délután bemutatják Kiss Csekme Márta Orvosaink emlékezete 4. című kötetét, pénteken délelőtt könyvbemutatóval egybekötött gyermekfoglalkozás lesz kisiskolások számára, délután könyvbemutató és ismeretterjesztő előadás, utóbbin Bányai Réka A mikházi és szárhegyi ferences kolostorok régi könyvei című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők. Péntek délután ifjúsági táncház veszi kezdetét, szombaton délelőtt dr. Pokorny László farmakobotanikus tart ismeretterjesztő előadást, kora délután pedig a Látó szépirodalmi folyóirat Petőfi-számának, a PetőfiLátó 200-nak a bemutatója következik. Szombat délután a Vass Norbert által szerkesztett Mindenki! – koncertek, történetek a beat és a rock aranykorából című könyvet mutatják be, míg január 22-én, vasárnap, a magyar kultúra napján Barabás Kisanna tart ismeretterjesztő előadást Fasípok és színes üvegdarabok (Johann Isaac Vest orgonája és Carl Ludwig Türcke ólmozott üvegablakai a plébániatemplomban) címmel. A programsorozat részeként péntekig a Teleki Sámuel (1739-1822) című emlékkiállítás is megtekinthető a Teleki Tékában. Ugyancsak vasárnap, a Kultúrpalota nagytermében a magyar kultúra napja alkalmából várják a közönséget a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett rendkívüli hangversenyre, amelyen Bartók Béla, Kodály Zoltán és Liszt Ferenc művei hangzanak el Hamar Zsolt vezénylete alatt, Dávid Tamás hegedű- és Székely Attila zongoraművész közreműködésével, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szimfonikus zenekarának és a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Karnak a kíséretében. 

Idén is gazdag műsorrendben válogathatunk, amelynek teljes programját január 12-i számunkban közöltük. Még öt nap maradt hátra az eseménysorozatból, érdemes ellátogatni rá.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató