A Krím félszigetről

A Krím félsziget és az oroszországi Tamany-félsziget közötti

Kercsi-szorosban történt incidens miatt ismét kiéleződött a viszály Oroszország és Ukrajna között.

A mintegy 27 ezer négyzetkilométer területű Krím félsziget a Fekete-tenger északi partján található, a 2001-es cenzus szerint közel két és fél millió lakosának 60 százalékát az oroszok, negyedét az ukránok, 12 százalékát a tatárok teszik ki, de száznál is több nemzetiség él itt. A félszigetet a szárazfölddel csak a vékony, 5-7 kilométer széles Perekop-szoros kapcsolja össze. Keleti része és a vele szemben a szárazföldből kinyúló Tamany-félsziget között található a 3-15 kilométer széles Kercsi-szoros, az Azovi-tenger (lényegében a Fekete-tenger északi öble) bejárata. Az Azovi-tenger északi partja Ukrajnához, keleti és nyugati partja Oroszországhoz tartozik. A Krím orosz annektálása óta a határvonal pontos helye – különösen a Kercsi-szorosban – vita tárgyát képezi a két ország között. (A Kercsi-szoroson átvezető 18 kilométeres hidat nemrégiben adták át az orosz hatóságok, a híd közepén található megemelt szakasz alatt nagyobb hajók is áthaladhatnak.) A krími partvidék számos kisebb félszigettel és öböllel tagolt. Délnyugati csücskén található a stratégiai fontosságú Szevasztopol, az orosz fekete-tengeri flotta fő támaszpontja, amely kijáratot biztosít a Fekete- és Földközi-tengerre, valamint a Közel-Keletre is. A Krím kellemes klímája miatt népszerű üdülőhely (számos írót, rendezőt és festőt is megihletett), ezek közül talán a leghíresebb Jalta, ahol a második világháború végén a három szövetséges nagyhatalom vezetői találkoztak.

A félszigetet 1441-től uraló Krími Tatár Kánság 1475-ben lett az Oszmán Birodalom vazallusa. A területet Oroszország 1783-ban egy háború után annektálta, valóra váltva a modern orosz birodalmi geopolitika egyik legalapvetőbb célját, megszerezve egy „meleg” tengeri kijáratot és a hozzáférés lehetőségét a Földközi-tengerhez. Emiatt robbant ki az 1853-56 közötti krími háború, amelynek végén a cári birodalom vereséget szenvedett, s nem tudta kiterjeszteni befolyását a Fekete-tengert a Földközi-tengerrel összekötő két kulcsfontosságú szorosra, a Dardanellákra és a Boszporuszra. A cári uralom alatt mintegy egymillió tatár menekült el innen, helyükre javarészt oroszok, kisebb részben ukránok érkeztek. A megmaradt tatárokat Sztálin 1944-ben azzal vádolta meg, hogy kollaboráltak a nácikkal, és Közép-Ázsiába deportálták őket, az úton százezrek haltak meg. A túlélők csak az 1980-as évek végén térhettek vissza, de addigra otthonaikat és földjeiket oroszok foglalták el.

A Krím félsziget 1917-ben rövid ideig független volt, majd a bolsevikok ellen harcoló fehér csapatok támaszpontja, 1921-től pedig Krími Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság néven a Szovjetunió része lett. A második világháborúban, 1942-ben Németország foglalta el, a Vörös Hadsereg csak 1944 tavaszán vette vissza Szevasztopolt. Az Orosz Szovjet Szocialista Köztársasághoz tartozó Krím 1945-ben elvesztette autonóm köztársaság státusát, önálló közigazgatással bíró terület (oblaszty) lett. Nyikita Hruscsov szovjet vezető 1954-ben – az ukrán területeket Oroszországhoz csatoló perejaszlavi szerződés 300. évfordulóján – a Krímet az „orosz nép barátságának jeleként” az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz „ajándékozta”. (A félsziget lakosságának zömét ekkor már oroszok alkották.) Annak, hogy a Krím a következő évtizedekben formálisan Ukrajna fennhatósága alá tartozott, szinte semmilyen jelentősége nem volt, mert a lényeges döntések Moszkvában születtek, s a hivatalos politika az orosz érdekeket tartotta szem előtt.

A Szovjetunió 1991-es felbomlásakor, Ukrajna függetlenségének kikiáltásakor konfliktus alakult ki Ukrajna és Oroszország között. Kijevnek sikerült megtartania fennhatóságát, bár az orosz parlament 1992-ben annulálta az 1954-es területi változást. A Krím 1991-ben ismét autonóm köztársaság lett, még elnököt is választhatott, de ezt a jogot Kijev 1995-ben megvonta. A szakadár törekvéseket Leonyid Kucsma ukrán elnök elfojtotta, a krími parlament által elfogadott alkotmányt arra hivatkozva semmisítették meg, hogy ellentétes az ukrán alkotmánnyal. 1997 októberében a krími parlament a félsziget hivatalos és üzleti nyelvévé nyilvánította az oroszt, és ismét az orosz időszámítást léptette életbe. 1998-ban új alkotmányt fogadtak el, amely szerint a Krím Ukrajna elidegeníthetetlen része.

Oroszország számára a legfontosabb a szevasztopoli haditengerészeti bázis volt, amelyet az 1997-ben aláírt orosz–ukrán egyezmény értelmében megtarthatott, a bérleti megállapodást 2010-ben meghosszabbították. Amikor azonban 2014 februárjában Ukrajnában összeomlott az oroszbarát Viktor Janukovics elnök hatalma, Moszkvában attól tartottak, hogy az új Nyugat-barát vezetés felmondhatja a szerződést. 2014 februárjának utolsó napjaiban az orosz különleges erők megszállták a félsziget legfontosabb pontjait, majd új kormány alakult. Ezek után márciusban a Krím félsziget parlamentje az Oroszországhoz történő csatlakozásról döntött és március 16-ra népszavazást írt ki. Ezen hivatalos adatok szerint 83 százalékos részvétel mellett 96,7 százalék szavazott a csatlakozásra Oroszországhoz, amit sem Ukrajna, sem az ENSZ tagállamainak többsége nem ismer el érvényesnek. Vlagyimir Putyin orosz elnök március 18-án írta alá a Krím Oroszországhoz való csatlakozásáról szóló megállapodást, amit az orosz parlament ratifikált. A Krím bekebelezése miatt rendkívül feszültté vált Moszkva viszonya Kijevvel és a nyugati országokkal, s az Egyesült Államok és az Európai Unió is szankciókat rendelt el Oroszország ellen, amelyek jelenleg is érvényben vannak.