2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dicsőszentmártonban és környékén dupla küzdelem

Dicsőszentmártonban a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése mellett  a legnagyobb gondot a vegyipari kombinát övezetében élő romatelepek lakói okozzák a hatóságoknak. Ezért kerülhetett sor hétfőn,  április 20-án egy összehangolt, nagyobb méretű fellépésre annak érdekében, hogy feloszlassák az összegyűlt tömeget. Fizikai erőszakra nem került sor, de megbírságolták azokat, akik a katonai rendeletekre fittyet hányva a szabadban csoportosan mulatoztak.

Fotó: Nagy Tibor (archív)


Sorin Megheşan polgármester megkeresésünkre elmondta, hogy a volt vegyipari kombinát étkezdéje mögötti telep lakói csoportosan hangosan mulattak  a szabadban, miközben szeszes italt fogyasztottak, ezért kellett a rendfenntartóknak fellépni. A mélyszegénységben élők értetlenkedve fogadták, hogy vonuljon mindenki a saját otthonába, ezért a rendőrök, csendőrök és helyi rendőrség határozott fellépésére volt szükség. A katonai rendeletek megszegése ebben az övezetben egyébként sem új keletű, mert a járvány miatt elrendelt óvintézkedéseket semmibe veszik, engedetlenek, csoportosan gyülekeznek, és ott szegik meg a törvényt, ahol épp akarják, a bűncselekmények száma pedig napról napra nő. 

Sorin Megheşan


Nem járt a dicsői kórházban a koronavírusban elhunyt 30 éves

A polgármester hangsúlyozta, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem a dicsőszentmártoni kórházból került be Marosvásárhelyre az a 30 éves koronavírus-járványban elhunyt személy, aki  Nyárádkarácson községi lakos volt. Annak ellenére, hogy a vendégmunkások hazaáramlásával egyidejűleg nagy volt az aggodalom, a Kis-Küküllő mentén a jelek szerint még nem hatalmasodott el a koronavírus-járvány terjedése. Ez a szerencse mellett annak a nagyfokú elővigyázatosságnak és óvintézkedéseknek is köszönhető, amelyeket az önkormányzat képviselőtestülete és a városi kórház vezetősége időben elrendelt. Eddig  Dicsőszentmártont elkerülte a nagyobb méretű járvány, egyetlen fertőzött lakót sem azonosítottak a városban, és egyetlen személy sincs hatósági karanténban. – Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy ez így is maradjon – mondta Megheşan Sorin, Dicsőszentmárton polgármestere. A tömbházak lépcsőházaiban két alkalommal fertőtlenítettek, a legtöbb lakótelepi lakás lépcsőházában kézfertőtlenítő-adagolókat szereltetett fel az önkormányzat. Az  Olaszországból, Németországból, Spanyolországból és Ausztriából érkezett tünetmentes külföldi vendégmunkásokat  lakhelyükön időközönként ellenőrizte a helyi rendőrség és a rendőr-felügyelőség rendfenntartó osztályának munkatársai. Míg április 9-én 79 otthoni elkülönítésben lévő személyt tartottak nyilván, április 16-án már csak 24 olyan személy nem hagyhatta el lakását, akiket a hatósági emberek tartottak nyilván. Ezek mellett nyilvántartásban van négy olyan kamionsofőr  is, akik külföldi utakat járnak, ezért hazaérkezésük pillanatától hasonlóképp otthoni elkülönítést kell vállaljanak. 

A polgármesteri hivatal óvintézkedései között szerepel a közterek, parkok, játszóterek, iskolák, óvodák, bölcsődék fertőtlenítése, a sportpályák és sporttermek  bezárása, a vendéglátóegységek ellenőrzése. Ugyanakkor az élelmiszerpiacon is naponta fertőtlenítenek. Elrendelték a háztartási hulladék napi rendszerességgel való elszállítását, a szemeteskonténerek, kukák, a szeméttároló felületek időközönkénti fertőtlenítését. A szociális szolgáltatások keretében negyven idős személy és rászoruló kap meleg ételt naponta, amit házhoz szállítanak.

A járványnál több gond van és lesz a mélyszegénységben élőkkel

Miklós Tibor, Ádámos község polgármestere megkeresésünkre elmondta, hogy a községben eddig nem volt nyilvántartva senki koronavírus-fertőzéssel. Egy ádámosi 61 éves asszony több súlyos betegséggel küzdött, ezért szállították kórházba, ahol a teszteredménye pozitív lett. Nem tudni, kitől fertőződhetett meg a koronavírussal az asszony, a fia Franciaországban él, de a temetésére nem jöhetett haza. Nehezen ugyan, de megértette, hogy az országba belépve hatósági karanténba kerülne. Az elhunyt személyt az önkormányzat költségén temették el, a katonai rendelet előírásait betartva. Mivel fennállt annak a veszélye, hogy nem tudják megfékezni az elhunyt hozzátartozóit a temetésen való részvételben, az elhantolásnál  több volt a rendfenntartó, mint a civil. Jelenleg Ádámoson otthoni elkülönítésben nyolc személy van, az elhunyt családtagjai és azok, akikkel érintkezett. Az étkeztetésükről az önkormányzat gondoskodik, mivel a szociálisan hátrányos kategóriához tartoznak mindannyian. 

Miklós Tibor


A hivatal igyekszik a közterületek, buszmegállók fertőtlenítésével megakadályozni a járvány terjedését, a két helyi rendőr pedig felügyeli az óvintézkedések betartását. Összeírták a 65 év fölötti egyedül-álló személyeket annak érdekében, hogy az ellátásukról gondoskodjanak. A legnagyobb gondot azonban a jelek szerint az anyagi biztonság hiánya és a munkanélküliségből adódó bűncselekmények okozzák. A környékbeliek közül sokan eddig is fekete- vagy idénymunkából tartották fenn magukat és családjukat. Most, hogy megszűnt az a lehetőség is, megnőtt a betörések, fosztogatások  gyakorisága. A lakosság nyugalma érdekében megduplázták az éjjeli őrző-védő szolgálatot végzők számát, térfigyelő kamerák is vannak, de a nincstelenség nagy úr, és ez a kategória még külföldi munkára sem szegődik – tájékoztatott a polgármester.  

A kórház megvásárolta a védőfelszerelést

Amint Megheşan Zsuzsanna, a dicsőszentmártoni városi kórház menedzsere megkeresésünkre elmondta, a város lakói közül egyelőre nem azonosítottak koronavírussal fertőzött beteget, a környék településeiről érkező betegek közül is kevés ilyen van. A rohammentő szolgálat azonban szállított olyan betegeket a dicsői kórházba más településekről, akik fertőzöttek voltak, így Marosvásárhelyre szállították őket.  Március 12. – április 16. között a sürgősségi ügyelet betegosztályozó részlegén 777 beteget vizsgáltak meg, közülük 26-nál kellett elvégezzék a tesztet, mivel koronavírus-fertőzésre utaló tüneteket észleltek náluk. Ádámos községből volt egy 61 éves betegük, akinek több súlyos betegsége is volt, ezért szállították kórházba, a vizsgálat teszteredménye pozitív lett, így Marosvásárhelyre irányították, de rövid idő alatt elhunyt. A fertőzőosztályon jelenleg csak a koronavírus-tüneteket mutató betegek vannak – mondta a kórház vezetője. Amint kifejtette, folyamatosan figyelmeztetik a lakosságot, hogy csak a valóban sürgős esetekben jelentkezzenek, krónikus betegeket nem utalnak be a kórházba. Egyelőre Dicsőszentmártonban az egészségügyi személyzet megbirkózik az új kihívásokkal, ugyanakkor teljes látogatási tilalmat rendeltek el. Amint kifejtette, az egészségügyi személyzet győzi a betegellátást, a megfelelő védőfelszereléseket, teszteket megvásárolták. A Maros Megyei Tanács 300.000 lejjel támogatta a dicsői egészségügyi intézményt a védőfelszerelés megvásárlásában, ugyanakkor magánszemélyek és vállalkozások pénzzel és védőfelszereléssel támogatták a kórházat. 

Megheşan Zsuzsanna


– Ezúton mondunk köszönetet azoknak a támogatóinknak – többek között a Delta Termo Construct 1999 SRL-nek, a  S.C. Kami Roof Construct SRL-nek, Stan Ioannak, a Covid-19 elleni harcban az egészségügyi személyzetet támogató egyesület ügyvezetőinek: Lupeş Paulnak és Chiscoci Oanának, az Expert Broker Asigurări Mediaşnak –, akik megértették, hogy csak közös erővel állíthatjuk meg a Sars-Cov-2 járvány terjedését. Az általuk adományozott védőfelszerelések, fertőtlenítőszerek, pénzadományok a jelenlegi helyzetben felbecsülhetetlen értékűek a korszerű betegellátás és a járvány megfékezése érdekében – hangsúlyozta Megheşan Zsuzsanna, a kórház menedzsere.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató