A Kilimandzsáró „meghódítói”

Utazások Afrikába a múltban és ma

Különleges kettős utazáson vehettek részt január 21-én este mindazok, akik a marosvásárhelyi Studium központ konferenciatermében jelen voltak a magyar kultúra hete alkalmából szervezett jó hangulatú kerekasztal-beszélgetésen. Miközben gróf Teleki Samu afrikai felfedező útjáról hallhattak érdekes részleteket, a Kilimandzsárót „meghódító” Veress Zsombor világutazó segesvári gyógyszerész különleges, látványos fényképei peregtek a néhány napja véget ért afrikai utazásának helyszíneiről, érdekességeiről. 

A rendezvényen Nagy Zsolt néprajzkutató Kálmán Attila történészt, az erdélyi arisztokrácia kutatóját faggatta az 1800-as évek derekán zajlott afrikai vadászexpedícióról és földrajzi felfedezőútról, amelyet a családban, baráti körben Teleki Samuként emlegetett sáromberki gróf vezetett. A 3.000 kilométeres, több mint kétéves, kockázatos és kalandos út során Kelet-Afrika térképének fehér foltját, a maszájok és kikujuk földjét tárta fel a tudomány számára, továbbá a Kenya-vulkánt, ami az ő nevét viseli, korábban rejtélyes tavakat, amelyeket támogatójáról (Rudolf trónörökösről és feleségéről, Stefániáról) nevezett el. Az ő nevét ma a jeles földrajzi felfedezők között tartják számon. Kísérője Ludwig von Höhnel, a térképészetben, mérésekben jártas sorhajóhadnagy volt, aki Teleki Samu naplójegyzeteihez képest bő beszámolót írt és tett közzé az afrikai utazásról. A gyarmatosítók kora után Afrika földrajzi elnevezéseit megváltoztatták, kivételt képez Teleki Samu, akinek nevét az általa felfedezett vulkán, közel száz növény- és állatnév őrzi ma is, ez utóbbiakat ő írta le először – hangzott el a felvezetőben. 

Európai és erdélyi viszonylatban az utazások céljáról, szerepéről századokon át Kálmán Attila számolt be, aki az egyetemjárástól kiindulva kiemelte az utazás kedvéért való utazást, és egyes utazók törekvését, hogy az otthonmaradók okulására be is mutassák, ahol jártak, amit tapasztaltak. Elhangzott, hogy Afrikába Teleki Samut megelőzően Orbán Balázs jutott el először, aki könyvben számolt be egyiptomi élményeiről. 

Bevallása szerint Veress Zsombor, aki erdélyi egészségügyi dolgozóként az átlagosnál többet utazik, a világra való rácsodálkozás öröméért, új kultúrák megismeréséért kel útra, s a messze földön tapasztaltak hozzásegítik az előítéletek lebontásához. Legtöbbször a családjával együtt utazik, édesapjától örökölte ezt a szenvedélyt, amit szeretne gyermekeinek is továbbadni, ahogy azt is, hogy az utazásokról haza kell térni. Utazó elődeihez hasonlóan arra törekedik, hogy élményeit megossza másokkal is, ezért írja könyveit, amelyek a személyes élmény varázsa mellett minden szempontból alaposan dokumentált beszámolók.

Ahogy a Veress család esetében hagyománya van az utazásnak, a Telekieknél is örökölhető szenvedélyről volt-e szó? – fordult Kálmán Attilához a műsorvezető, aki azt kérte, hogy tisztázzák Teleki Samu helyét a család történetében, mivel sokan összetévesztik a Teleki Tékát alapító kancellárral.

Teleki Sámuel kancellárnak két fia volt, a korán elhunyt Domokos és a családot továbbvivő Ferenc. Az ő leszármazottja Teleki Sámuel Ferenc, az ő Bánffy Erzsébettel kötött házasságából született 1845-ben Teleki Samu, aki, bár Sámuelnek keresztelték, rövidített formában használta a nevét. A majdani geográfus és felfedező a Debreceni Református Kollégiumban tanult, ezt követően Berlinben és Göttingenben bővítette államtudományi, gazdaságtani, természettudományi ismereteit, majd a huszártiszti karrier és visszavonulása után a klasszikus erdélyi grand seigneur életmódja, vadászatok, bécsi utazás, a Rudolf főherceggel való ismerkedés és kapcsolat következett. Földrajzi tanulmányai, vadász- szenvedélye kapcsán merül fel benne az afrikai vadászat lehetősége, ami a trónörökös hatására bővül az ismeretlen területek feltárására való törekvéssel. 

Évtizedek óta járja Erdély és a világ hegyeit (Himalája, Andok), és fehér foltként Afrika maradt, ahol évtizedes régi álomként a legmagasabb hegy, a Kilimandzsáró meghódítását tűzte ki célul – mondta utazásának indítékáról Veress Zsombor. Hosszú ideig készült erre az útra, sokat gyötrődött, ezerszer is meggondolta, hogy elinduljon-e. Miután meghozta a döntést, hogy útra kel, három hónapon át a nap minden percében mentálisan és részben fizikailag is készült. Egy utazási irodán keresztül utazott, ahol figyelmezették, hogy a harmadik világ országaiban adódhatnak váratlan helyzetek, amelyeket rugalmasan kell kezelni. Különösen olyan országban, mint Tanzánia, ahova nem ajánlják a beutazást. Tapasztalatai szerint Tanzániában és Kenyában nem annyira tragikus a helyzet, mint más afrikai országokban, de váratlan események (például gumidefekt a szafarin) az út során is előfordultak. Rá kellett jönnie, hogy olyan világot élünk, amelyben nem magától értetődő az utazás, hanem inkább kiváltságnak számít, és vállalni kell a kockázatot. Hozzátartozott az a rémálom is, hogy az utolsó percben vajon nem lesz-e pozitív a koronavírustesztje.

Másfél évszázaddal ezelőtt Teleki Samu is hosszú felkészülés nyomán indult el Afrikába. Bár jó fizikumú, 108 kilós, életerős férfi, kitűnő sportember és jó vadász volt, 64 kilósan tért haza. Angliában földrajztudósokkal, geológusokkal készült az útra, földrajzi méréseket, egyszerű műtétek elvégzését is megtanulta (ami nagyon hasznosnak bizonyult). Tanulmányozott útikönyveket, a néprajzot és a szuahéli nyelvet, hogy a helyi lakosokkal kapcsolatot tudjon teremteni, akikkel fegyveres összetűzésekre is sor került. Kálmán Attila szavaiból kiderült, hogy a részletek ellenére manapság sem ismerjük pontosan, hogy miért vállalkozott az afrikai útra. Bár a gyarmatosítási szándék is szóba jött, feltételezhetően a tudásvágyról és Rudolf trónörökös hatásáról van szó, aki a Magyar Földrajzi Társaság védnökeként érdeklődött a földrajz iránt. 

1887 kezdetén Zanzibárról indult az expedíció, amelyből a későbbiekben a fegyveres konfliktus sem hiányzott. Június elején indultak el a Kilimandzsáróra, és Teleki Samu elsőként jutott el a hóhatárig, ahova állítólag egy liter 1812-es évjáratú malomfalvi bort vitt magával. A maszájok és kikujok földjének felfedezése sem történt összetűzésektől mentesen. Ahol életük veszélybe került, meg kellett küzdeniük a támadó helybeliekkel, ami mészárlásokkal zárult. Első európaiként indult el a Kenya-hegyre, de csak a hóhatárig jutott fel, majd a Baringó-tó környékén intenzíven vadásztak, és egy orrszarvú támadása során az élete is veszélybe került. A Fehér-tó következett, továbbá ismeretlen területek a nevenincs tóval, amelyet pártfogójáról Rudolf-tónak neveztek el. Az is elhangzott, hogy a mai Kenyában az érettségi tételek között Teleki Samu utazása is szerepel. 

Indulás előtt sokat dokumentálódott Veress Zsombor is, aki első benyomásai alapján Afrikát, Tanzániát nem érezte annyira „lepukkant” országnak. Később derült ki, hogy a vidéki Afrika egészen más, de sokkal érdekesebb, és vannak helyek, amelyek olyan állapotban vannak, mint két-háromszáz évvel ezelőtt. 

Mivel a Kilimandzsáró meghódítása volt a fő cél, az utat úgy tervezték meg, hogy először egy akklimatizációs túrán vettek részt a 4.500 méteres Meru-hegy megmászásával, aminek nagyon nehéz volt feljutni a csúcsára. Ezután következett a Kilimandzsáró, de mivel elhangzott az ígéret, hogy Veress Zsombor részletes beszámolót tart útjáról, ennek ismertetését arra az alkalomra hagyjuk. Mivel nem azon az ösvényen indultak a hegyre, amelyen Teleki Samu a 108 kilójával elindult, az emlékét őrző táblát nem láthatták. Az egykori felfedező a hóhatárig (5310 m) jutott el, ma viszont már csak a hegy tetején maradt egy kevés hó. 

Mindkét utazó esetében népes társaság kísérte, segítette őket, Teleki Samut 300 személy, Veress Zsombor 23-as csoportját 73 segítő, akik a csomagokat cipelték, főztek. A fényképezőgépet viszont mindenki maga vitte.

Telekiék rendkívül értékes két fotógyűjteménnyel tértek haza, a Höhneré a II. világháborúban elpusztult, a Teleki Samuénak jó néhány darabját sikerült megmenteni, a Kolozsvári Állami Levéltárban találhatók. 

A kérdésre, hogy a mai utazó miért vállalja, hogy a nagy melegben is a nyakában legyen a fényképezőgép, Veress Zsombor elmondta, hogy gyermekkorától megszokta, és a mai gép mégiscsak könnyebb, mint a Teleki Samué, amit szekérrel húztak. A végeredmény azért fontos, hangsúlyozta a segesvári gyógyszerész, mert mindenkori célja volt, hogy utazásait fényképekkel dokumentálja. A kérdésre, hogy tervez-e kötetet a korábbi útjairól készült négy könyvhöz hasonlóan, elmondta, hogy az utazás során olyan nyomás nehezedett rá, hogy reményei szerint ennek elmúltával fog hozzá a megírásához. 

Élményeit illetően hozzátette, hogy Afrika olyan kontinens, ahova az ember először kíváncsiságból megy, ő viszont egészen biztosan vissza fog térni, mert örök szerelem marad mind a Kilimandzsáró, mind az emberek kedvessége, barátságossága.

Ami Teleki Samut illeti, az afrikai expedíció után országgyűlési képviselőként élt tovább. Útjának jelentősége, hogy addig fel nem tárt területekre jutott el, és az egyetlen magyar utazó, akit a világ is számontart, elismer a nagy földrajzi felfedezők között. Ezért emlékét Marosvásárhelyen is illene jobban figyelemmel kísérni, mert az 1939-ben tervezett emléktábla ma sem létezik. 

A családból Teleki Kálmán, a gernyeszegi kastély tulajdonosa a társszervező Gernyeszegi Teleki-kastély Egyesület képviseletében szeretett volna jelen lenni, de egy síbaleset miatt Belgiumból online jelentkezett. Édesapját idézte, aki szerint Teleki Samu tiszteletnek örvendő ország- gyűlési képviselő volt, de a családi emlékezet szerint megdézsmálta a Teleki Téka Alapítvány vagyonát, elérve, hogy a kancellár végrendeletét megváltoztassák annak érdekében, hogy a családtagok többet profitálhassanak a vagyonból. Mivel egy jelentős expedíciót szervezett, amivel beírta a nevét a történelembe, csak jót szabad mondani róla, szépített kritikus megjegyzésén, majd egy korabeli képet mutatott, amelyen Teleki Samu is látható egy társaságban. Bár a család akkoriban elítélte, hogy egy sor eredeti tárgyi emléket eladott a Nemzeti Múzeumnak, gesztusa ma már értékelendő, hiszen ott megőrizték. 

Dr. Vass Levente egészségügyi államtitkár, a Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke visszaemlékezett, hogy miképpen sikerült Erdélyi Lajosnak, aki gazdag munkássága mellett Teleki Samu afrikai expedíciójáról is könyvet írt (Teleki Sándor Afrikában, Kriterion, 1977), a Marosvásárhely díszpolgára címet adományozni. A továbbiakban kifejezte reményét, hogy a 7-es Számú Általános Iskola felveheti az Afrika-kutató Teleki Sámuel nevét.