2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

az Erdély TV gyártásában

Évszázados múlt, újraindulás, megpróbáltatás, újrakezdés és számtalan emlék – mindezeket tartalmazza a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum népszerűsítése céljából készült kisfilm.

„Az Erdélyi Magyar Televízió fontosnak tartja, hogy segítsen a sok megpróbáltatás után újraindult, élő és élni akaró iskola bemutatásában. Folyamatosan jelen volt minden fontos pillanatban, s erkölcsi kötelességének tekintette, hogy amikor az iskola megkérte, hogy segítsen egy promóciós film összeállításában, ezt vállalja. Köszönjük!” – írta 

Tamási Zsolt iskolaigazgató az Erdély TV-nek küldött levelében.

Az iskolának az elmúlt évek meghurcoltatásai után sikerült újra talpra állnia, éppen elkezdte a 2020–2021-es beiratkozáshoz szükséges népszerűsítést, amikor a járványhelyzet miatt – a többi tanintézménnyel együtt – leállni kényszerült. Az oktatási minisztérium a napokban módosítja és egészíti ki a beiratkozási naptárat, illetve teszi közzé a gyerekek általános iskolába való felvételének módszertanát a 2020–2021-es tanévre. 

Ez a kisfilm is hivatott arra, hogy a virtuális térben segítsen felhívni a figyelmet, hogy van Marosvásárhelyen egy iskola, amely szeretettel várja azokat a diákokat, akik részesei akarnak lenni annak a közösségnek, amelynek kitartása miatt létezik a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum, ahol mindenki otthonra talál, aki a minőségi oktatás mellett a megélt közösségi élmény részese is akar lenni.

https://www.facebook.com/erdelytv/videos/255484492226259/


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató