Előző írásaimban tőlem szokatlan módon igencsak belemerültem a napi politikába, ám a körülmények egyszerűen nem engedték, hogy kvázi véleményformálóként kihagyjam a lehetőséget. És most sem fogom kihagyni, holott azt hittem, a következmények önmagukat formálják majd, legfeljebb véleményezni lehet őket, alakítani már nem. Igaz, az alakítást lehet, hogy lekéstük, mégsem lehet szó nélkül hagyni azt, ami az utóbbi hetek folyamán történt. Magyarul: kitört a káosz. Báránybőrbe bújt farkast kiáltottam két héttel ezelőtt, és kiáltásom megalapozottnak bizonyult. Igaz, még nincsen konkrét eljárás, de a folyamat elindult, és azok a sajtóértesülések, amelyekkel naponta, folyton-folyvást frissítve találkozunk, aggodalomra adnak okot – még akkor is, ha tudjuk, hogy kis hazánkban nagy hagyománya van a karaktergyilkosságnak. De azok az információk, amelyek napvilágot láttak, és amelyekben felbujtásról, feszültségszításról, fegyverekről és zsoldosokról esik szó, túlmutatnak az előbbi fogalom halmazán, nem kicsit, nagyon. Természetesen nem tudjuk, hogy ilyen szinten mi zajlik a színfalak mögött, és csak logikai eszmefuttatásokból kikövetkeztetett hagyatkozásokra támaszkodhatunk, de úgy tűnik, mintha a különböző szolgálatok megpróbálnák kijavítani a fiaskót, miszerint hagyták (nem tudtak róla…?), hogy egy azelőtt ismeretlen elnökjelölt állítólagos ténykedései miatt az ország történelmében először érvényteleníteni kelljen a szavazást, éppen a második és végső forduló küszöbén. A szervek beindultak, és elképesztő információk jelentek meg lefoglalt, óriási pénzösszegekről, háttérkapcsolatokról, zavargáskeltő akciók meghiúsításáról, árnyékszereplők mesés vagyonáról, és a szálak egyelőre ugyanúgy összetartanak, mint szertefutnak. Olyan vélekedést is hallottam, miszerint természetesen a zavargáskeltés elfojtása a titkosszolgálatok jelenlegi célja, míg más vélemény szerint pont a zavargáskeltés a cél, hogy annak későbbi elfojtásával igazolják ténykedésük szükségszerűségét. Mindaz, ami jelenleg zajlik, mindkét véleményt (hangsúlyozom – véleményt, nem tényt) alátámasztja. És lehet, hogy némiképp – legalábbis koncepciójában – idetartozik Marosvásárhely polgármesterének a korrupcióellenes ügyészség általi őrizetbe vétele is, amely lehet komoly ügy, de lehet porhintés is a pórnép szemébe, amellyel elterelik sokak figyelmét a jelenleg zajló, országos súlyú problémasorozatról.
És ha mindezek mellett kitekintünk az országból, és végignézzük az éppen zajló vagy készülő geopolitikai folyamatokat – az új, egyesült államokbeli adminisztráció és az ukrajnai háború, az Izrael–Hezbollah-tűzszünet életbe lépése és annak szinte azonnali megsértései, legfőképpen pedig a jelenleg legvilágrengetőbb, az egész bolygó geopolitikájára lassan, de biztosan kiterjedő változás mind gazdaságilag, mind menekültügyi szempontból (az Assad-rezsim bukása és a szíriai elnök Moszkvába menekülése) –, akkor egyértelművé válik, hogy ismét történelmi időket élünk. Amelyekről – a bel- és külföldi eseményeket is beleértve – reméljük, hogy csak egy jó csésze kávé mellett olvasgatván értesülünk, majd követjük őket izgalommal, és ennél erősebben nem fogják befolyásolni mindennapi, sztoikus nyugalomba ágyazott életünket. Mert az bizony nem lenne jó.
