Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A csatornák között válogatva kapcsoltam március 18-án, szerdán este a Digi 24 adóra, ahol a híreket ismertették. Az egyébként adatokban bővelkedő híradó hangvétele hirtelen megváltozott, amikor C. P. bemondó T. B. Hargita megyei RMDSZ-szenátor esetéről számolt be. Frissen történt eseményként tálalta: a szenátor, azért, hogy megmeneküljön a gyorshajtás miatti büntetéstől, azt hazudta a közlekedési rendőröknek, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést.
Miután a bemondó korábban szenvtelen hangon említette azokat a fertőzötteket, betegeket, akik letagadva állapotukat, sőt a kórházból kiszökve terjesztik a vírust, már-már lázító gyűlöletbeszédbe csapott át, amikor az RMDSZ-szenátor esetét ismertette. Ebben tudósító kolléganője is segítségére volt. Bár kiderült, hogy nem friss az esemény, újra meg újra, szinte eszelősen visszatért a szenzációként tálalt hírre. Elmúlt már éjfél, amikor a szenátor is megelégelte, és betelefonált, hogy ez eset március 14-én reggel történt, amikor a kormány megszavazása és koronavírussal fertőzött szenátorkollégája miatt a teszt elvégzése érdekében tartott a fővárosba. Részletesen ismertette, hogy valóban átlépte a megengedett sebességhatárt, de nem tiltakozott amiatt, hogy megbüntették, és a koronavírussal való esetleges fertőzöttségét azért említette, mert az iratait kérő rendőr túl közel hajolt hozzá.
Nos, egészen pontosan akármi és akárhogyan is történt, a bemondó uszító hangneme felháborító, sőt megengedhetetlen. Lejáratta magát és a csatorna szavahihetőségét is.
A történtek pedig a romániai magyar és különösen a marosvásárhelyi nézőknek a harminc évvel ezelőtti marosvásárhelyi eseményeket juttatták eszébe. A három évtizeddel ezelőtti emberi életeket követelő, 1990. mácius 19-20-i, tragikusan végződő összecsapást, amikor szekusok, katonatisztek, egyetemi tanárok és hallgatók uszítottak az anyanyelvi oktatásért kiálló diákok ellen; egy gyógyszertár magyar felirata miatt felhergelt tömeg, majd a Görgény völgyéből és a Mezőségről megyeközpontukba importált parasztemberek kiáltottak halált a magyarokra, törtek, zúztak, gyújtogattak, leverték, összetörték a magyar feliratokat, megrohamozták az RMDSZ székházát, és súlyosan bántalmazták a katonaság által „kiszabadított” személyeket, kiverték Sütő András író szemét. Másnap pedig a békésen tüntető tömegre támadtak, s az összecsapásnak mindkét oldalon, a tüntetők és a támadók között is voltak áldozatai. Miközben a fekete március hatását azok, akik átélték, szemtanúi voltak, ráadásul családtagjuk, ismerősük súlyosan megsérült, soha nem tudják elfelejteni, megdöbbentő, hogy egy országos hírcsatornán ezen a napon továbbra is helye van a gyűlöletbeszédnek. Olyan helyzetben, amikor nagyon nagy baj küszöbén áll az ország, és nyugalomra kellene inteni a lakosságot, a gyűlöletből fakadó kaján rosszindulat több az etikai vétségnél.