2019. március 19., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felavatták a Nyárád Aréna legújabb létesítményét

Csütörtök este Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében avatták fel Nyárádszeredában a Székelyföld Labdarúgó Akadémia legújabb beruházását, a magyar kormány támogatásával építtetett műfüves pályát. 

A magyar kormány külügyminiszterének érkezését a diplomatáknak kijáró óvintézkedések előzték meg. A magas rangú vendég fogadására összesereglett tömeg  tiszteletének és örömének adott hangot erőteljes tapsával, a politikus pedig közvetlen kézrázások és üdvözletek közepette vonult be a sportlétesítménybe, ahol a házi-gazda polgármester és a Román Labdarúgó-szövetség képviselője szólalt fel a Bekecs néptáncegyüttes hangulatot színesítő fellépése és a szalagvágás között, majd a lelkészek áldása után megadta a kezdőrúgást Nyárádszereda és Csíkszereda U10-es csapatainak összecsapásán. Ezután Puskás-mezt és focilabdát nyújtott át a polgármesternek, majd másfél órás ott-tartózkodás után távozott a városból. A rendezvényen Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Tóth László és dr. Zsigmond Barna Pál volt főkonzul, jelenlegi miniszteri biztos mellett megyei elöljárók, politikusok, közméltóságok és labdarúgó-szakemberek is részt vettek.

A magyar kormány további támogatására számíthatnak a székelyföldiek – ígérte a külügyminiszter         Fotó: Gligor Róbert László 


Kihasználni a helyzetet

A magyar nemzeti ünnep előestéjén Nyárádszereda polgármestere az 1848-49-es szabadságharcot követő megtorlásokkal vont párhuzamot, kendőzetlenül kijelentve, hogy ma is hazaárulónak, felségsértőnek, összeesküvőnek tekintik azt, aki jó kapcsolatokat ápol a magyar kormánnyal, és Budapesten oldja meg azt, amit Bukarestben nem sikerül. „Március 15. a szabadság ünnepe. Számunkra a szabadság a kisebbségi jogaink tiszteletben tartását és közösségünk fejlődését jelenti, és azt, hogy gyermekeink anyanyelvükön tanulhatnak, használhatják nemzeti jelképeinket, anélkül, hogy ezért bárki is megbüntetne  minket.” Ma is meg kell vívni szabadságharcainkat, ezúttal erős összmagyar képviselettel az Európai Parlamentben. Nem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy Bukarest vagy Brüsszel öngólokat rúg, hanem felismerjük és kihasználjuk a kínálkozó helyzeteket – jelentette ki Tóth Sándor. 

Az új sportlétesítmény kapcsán kiemelte: ezen a helyen össze tudták fogni a gyerekeket, ismét benépesülhetett a sportbázis, ahonnan útnak indult Fülöp István, a Sepsi OSK játékosa és Kocsis Bence többszörös korosztályos magyar válogatott labdarúgó. Arról is biztosította a beruházókat a városvezető, hogy itt nem élnek vissza a kapott törődéssel, a felkészülés jól halad, és minden feltétel adott „a meccshez, a döntő mérkőzéshez”.

Ez a beruházás nagyon fontos a gyerekek felkészüléséhez – jelentette ki Szijjártó Péter

Fotó: Gligor Róbert László 


Számíthatnak az anyaországra

Szijjártó Péter szerint a mostani átadással újabb mérföldkőhöz érkezett a Csíkszereda FK és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia, a magyar kormány pedig örömmel támogatta ezt a beruházást. A magyar mindig sportnemzet volt, de igazi sportolónemzetté szeretne válni, ezért a jövőben is támogatja a kormány az akadémiák építését, hogy a fiatalok a legjobb körülmények között, és a szellemi, erkölcsi nevelés minden gyümölcsét élvezve pallérozódhassanak. „Mindig is számíthattok az anyaország kormányának támogatására. Mi kötelességünknek tartjuk, hogy gondoskodjunk rólatok, akkor is, ha sportról, oktatásról vagy kultúráról van szó, ezért a jövőben újabb pályák, akadémiák, csarnokok fognak épülni a Kárpát-medencében” – biztosította a gyerekeket a külügyminiszter, kiemelve: nagyra becsülik az itt folyó munkát, és ez nem csupán egyszerű futballpálya, hanem oktató-nevelő intézmény, egyeseknek második otthon is. Ezért a magyar  kormány 170 millió forintot szán a Székelyföld Labdarúgó Akadémia Márton Áron tehetséggondozó központjának munkájára és 2 milliárdot az egyesület további fejlesztéseire.

Van jövőképünk

Az ünneplőket Gabriel Bodescu, a Román Labdarúgó-szövetség főtitkárhelyettese is köszöntötte a nemzeti ünnep alkalmából, kiemelve, hogy Magyarország és Románia elképzelései azonosak a sportlétesítmények infrastrukturális fejlesztései terén. Elismerő szavakkal szólt a gyerekek, fiatalok itteni szakszerű fejlesztéséről, akik a két ország bármelyikének mezét magukra ölthetik.

A rendezvény végén Tóth Sándor a sajtónak elmondta: ez nemzeti ünnepünk méltó idei megünneplése, míg a magyar külügyminiszter jelenléte erősíti identitásunkat. A beruházás a nyárádászeredai és nyárádmenti gyerekek számára nagyon fontos, mivel visszacsalogatta őket a focipályákra, és szakmailag felkészült személyek felügyelik az itt folyó munkát, hogy ezek közül a gyerekek közül is első ligás vagy válogatott focisták kerülhessenek ki. A magyar kormány 300 ezer euróval járult hozzá a beruházáshoz, ehhez a város 100 ezer eurót tett hozzá az arénán kívüli területrendezéssel, parkolók kialakításával és a várossal összekötő utca korszerűsítésével -– mondta  az elöljáró, hozzátéve, hogy háromhektáros sportbázisról van szó, ahol a meglévő és a most átadott nagy focipályák mellé egy kispályát is szeretnének építeni, az adminisztratív épületet bővíteni fogják további öltözőkkel, fürdőkkel, de egy tanuszodát is el tud itt képzelni. „Büszkék vagyunk erre a beruházásrsa, hiszen elvárásaink vannak és jövőképünk van, szeretnénk magasabb ligában is játszani, és ilyen ütemben szeretnénk haladni ezen az úton” – nyilatkozta Tóth Sándor.