A filmkészítés felnőtt játékosa

Emlékkiállítás Schnedarek Ervinről

Azt hiszem, hogy nincs olyan ember Marosvásárhelyen, akinek a múlt században ha szakmailag vagy művészileg köze volt valamiképpen a filmezéshez vagy a fotózáshoz, ne ismerte volna Schnedarek Ervint, Ervin bácsit, vagy ahogy az egykori mozigépészeti szakiskolában a tanítványok hívták, Schnedit. A hírneve ismertsége jóval több volt ennél.

S hogy mindez miként került terítékre a marosvásárhelyi Forgatag egyik kiemelt szakmai rendezvényén, az kiderült augusztus 29-én, csütörtökön délután a Kultúrpalota egyik kiállítótermében, ahol Schnedarek Ervinről szóló kiállítást rendeztek be, ami több volt kiállításnál. Az ötlet onnan származott, hogy a Sapientia EMTE kolozsvári karának tanárai, Blos Jáni Melinda, Mira Marincaș, Buglya Sándor, Tóth Orsolya valamint Újvári Dorottya művészettörténész, doktorandusz arra a dicséretre méltó hiánypótló munkára vállalkoztak, hogy elkészítik Erdély Audiovizuális Archívumát. 

A kutatások során több szál is elkerülhetetlenül Schnedarek Ervinhez vezetett. Mert Ervin bácsi élete egy volt a viszonylag fiatal művészeti ág erdélyi úttörő korszakával. A maga nemében korszakalkotó volt. És ez nem túlzás. Mert nem öncélúan foglalkozott a filmművészettel, annak művészi, de mindenekelőtt technikai oldalával, hogy hírnevet szerezzen magának e területen. Schnedarek Ervin tanár volt, kiváló érzékkel rendelkező pedagógus, akinek szinte küldetésszerű hivatása volt az, hogy minél több fiatalt bűvöljön el a filmezés, fotózás varázslatával, a felvételkészítéstől a kamera működésének csínján-bínján át a laboratóriumi munkáig, vagy a rögzített film üzenetéig, művészi megfogalmazásáig. 

Ma már kevesen tudják, hogy az ötvenes évek derekán működött Marosvásárhelyen a mozigépészeti szakiskola, amelynek nagyszerű tanára volt. Mára a tömegmozizás korszaka lejárt, de volt időszak, amikor a hét marosvásárhelyi filmszínház zsúfolásig megtelt egy-egy korszakalkotó játékfilm bemutatásakor. És milyen varázslatnak számított valaha az, amikor az erős fénysugárral megvilágított filmszalagról vászonra kerültek a mozgóképek! Azokat készítette fel e munkára Ervin bácsi, akik szinte járhatatlan utakat megtéve mozikaravánnal juttatták el e csodát olyan helyekre, ahol a vásznon egy mozdony közeledtekor kiürült az első sor. Egy korszak úttörői voltak, akiket – többek között – Ervin bácsi indított el. S akik közül néhányan jóval több mint egy fél évszázaddal e hőskor után még mindig szeretettel és megbecsüléssel emlékeznek egykori tanárukra. 

Aztán következett a Pionírok Háza alkotóköre, amelyet néhány művészeti líceumos diák „átcsábításával” indított el Ervin bácsi. Film- és fotókör akkor, amikor a filmtekercsek latens képeit vegyszerekkel kellett előcsalogatni, amikor a vágás még valóban ollóval történt, és türelem, fantázia, a képi jelenetek társításának igazi kulimunkája volt a vágás. Nem csak a későbbiekben a szakma, vagy valamely ma is működő filmklub vagy fotókör, akár szakmai műhely tagjai lesték el gyerekként e művészeti ág boszorkánykonyhájának „receptjeit” Ervin bácsi irányítása alatt, hanem ennél jóval többet tanulhattak tőle. Kiváló pedagógiai érzékkel közelített a gyerekekhez az iskolában és a fotó-, filmkörön is. Azt mesélik róla, hogy vakáció közeledtével forró nyáron diákjai – az egész osztály – megszöktek a fizikaóráról, és elmentek az egykori Voinţa strandra. Ervin bácsi, miután ezt megtudta, hazament, fürdőnadrágot öltött, és kiment a strandra, ahol összegyűjtötte a tanítványait, és ahelyett, hogy megdorgálta volna őket, a homokba rajzolva megtartotta óráját. Mert hát egyetértett azzal, hogy a melegben egy osztályteremben nagyon nehéz odafigyelni a leckére, de az órát azért meg kellett tartani. Ez is igazolja, hogy jóval több volt, mint tanár. 

Csütörtökön a tárlatmegnyitón egykori tanítványa, mára egy teljesen más területen nevet és hírnevet szerzett zenepedagógus, a szentegyházi Gyermekfilharmónia alapítója, vezetője, Haáz Sándor is örömmel, tisztelettel és szeretettel nyilatkozott arról a tanárról, aki 1969-ben alapította és vezette a filmes szakkört. „Néhány rajzos, zenés gyerek állt mellé, és kezdte megtanulni a filmkészítést irányításával. Mágus ember volt – mondta többek között Haáz Sándor –, jóval több az egyszerű filmesnél. Azt vallotta egy későbbi interjúban, hogy a filmkészítés a felnőttek játékszere. Egyszemélyes filmstúdióként létezett, hiszen ő végzett minden munkát a szervezéstől, produceri teendőktől a szállításon át a műszakiakig, vagy a film művészi alkotásáig. Elképzelhetetlenül egyszerű technikával – határtalan képzelőerővel – készítettek olyan animációs vagy kisfilmeket a diákok – amelyekhez szükséges volt némi rajz- vagy zenei tehetséghez, de jóval többet hozott ki Ervin bácsi a diákokból, és jóval többet is adott nekik emberségből, emberszeretetből és sok másból, amiért még mindig szeretettel emlékeznek rá az egykori klubosok. 1989-ig folytatta ezt a műhelymunkát a Szakszervezetek Házában, ahol filmes-fotós nemzedékeket nevelt ki és vezetett rá arra, hogy a csodálatos passzióból a művészi érzék felszínre hozása mellett értékteremtő lehet rögzíteni más korszakalkotó emberek történeteit, helyszíneket, dokumentálni egy kort, amelynek részesei voltunk, vagyunk… – tudhattuk meg többek között az egykori tanítványtól. 

A rendszerváltás után az elsők között volt, aki belátta, hogy milyen óriási lehetősége van a cenzúra palackjából kiszabadult filmezésnek és fotózásnak. Felértékelődött mindaz, amit korábban – több ezer méter filmszalagra rögzítve – őrzött a tekercsek fémdobozában. Létrehozta a Stúdió 7 vállalkozást, amelynek tevékenysége a Hóvirág utcabeli házuk kábelekkel, lámpákkal, ma már kezdetlegesnek mondott, de akkor megfelelő műszaki teljesítményt nyújtó vágófelszereléssel zsúfolásig megtelt helyiségeiben kezdődött. Ő volt az, aki kamerát nyomott olyanok kezébe, akik közül sokan ma is a médiában, filmstúdiókban dolgoznak megbecsült szakemberekként. S ráter-mettségének, intuíciójának kö- szönhetően sikerült vezérletével megörökíteni az 1989-es februári gyertyás tüntetést, majd a fekete március eseményeit, vállalva a felvételek készítésének, majd megőrzésének ódiumát. (Az egyik operatőrt megverték, majd közismert, hogy a hatóságok is milyen „értékes” bizonyítéknak tartották a felvételeket.) S kevesen tudják azt is, hogy Ervin bácsi bábáskodott a világ magyarjait összefogó Duna televízió létrejötte körül, hiszen műhelyéből kerültek ki az első tudósítók, több egykori munkatársa az 1990-es években indult első összmagyar televíziótársaság elismert szakembere lett. 

Ervin bácsi jóval több volt ennél. Feltaláló, műszaki újító (egyik testvére Amerikában is elismert feltaláló volt), kiváló finommechanikus (fényképezőgépeket, kamerákat is javított), de mindenekelőtt olyan ember, akinek háza mindenki előtt nyitva állt, aki jó szándékkal lépett be egy jó szóért vagy egy reflektorért, netán egy csatlakozóért. De sokak számára lehet, hogy ez csak ürügy volt belépni, betekinteni az Ervin bácsi Hóvirág utcai birodalmába. 

Lánya, Schnedarek Evelyn is szeretettel mesélt arról, hogy ők „a kábelek, vezetékek között nőttek fel”, és az a tény, hogy édesapja halála után 11 évvel is nagyon sokan eljöttek azok közül, akik többször is megfordultak náluk, bizonyítéka annak, hogy érdemes volt támogatni, felvállalni egy ilyen kiállítás és rendezvény megszervezését. S ennek adott hangot Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója is, aki Blos Jáni Melinda, a kiállítás kurátora mellett az est házigazdája volt. 

Sokan eljöttek a kiállítás-megnyitóra azok közül is, akik az évtizedek során jártak a Hóvirág utcában, vagy megfordultak ott, ahol Ervin bácsi tudásban, lélekben nyomot hagyott az emberekben. Akiknek pedig nem volt alkalmuk közelebbről megismerni őt, azok októberig látogassanak el a Kultúrpalota második emeletén berendezett kiállításra. Mert egy tárlatmegnyitó kevésnek bizonyult arra, hogy azok, akik Ervin bácsi miatt (is) eljöttek, mindent elmeséljenek róla. 

A kiválóan berendezett három teremben – ahonnan a kurátorok (a már említettek mellé társulnak Orbán János és Gál Szilárd, a megyei múzeum munkatársai is) elmondása szerint több száz tárgy, több ezer fotó és kilométernyi filmanyag maradt ki – nemcsak Ervin bácsival ismerkedhetnek meg a látogatók, hanem betekinthetnek a filmezés és fotótörténet erdélyi vonatkozásának múltjába is. A Forgatagon több alkalom nyílt a Schnedarek Ervin által készített filmek megtekintésére. A bemutatottakon kívül még temérdek anyag feldolgozásra vár, amelynek óriási munkáját vállalta fel a lelkes kutatócsoport. Ez az egyik jelentős lépés arra, hogy a Schnedarek Ervin hatalmas öröksége közkinccsé váljon. 2020-ban van Ervin bácsi születésének 100. évfordulója, talán alkalmat ad arra, hogy utcát, netán egy fesztivált is elnevezzenek róla. Megérdemelné, mert jóval több volt a filmkészítés játékos mesterénél.