2020. szeptember 23., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kimenő

A dolgok természetéből fakadóan vannak vonzó és vannak taszító tárgyak. Vonzalmak és elriasztások. A dolgok természetéből fakadóan egyesekre vágyakozással és lelki melegséggel tekintünk, mások közömbösen, hidegen hagynak. Nem indul föl lelkünk érettük, hogy a költőiség se maradjon ki a mai reggel frissességéből. Mert a reggel még friss, alig pirkad, ilyenkor, szeptember elején, Kisasszony napja után – midőn a fecskék már elhúztak délre és a Közel-Keletre a népi kalendárium szerint – még nincs nappali világosság reggel fél hétkor. A nap egy keveset még lustálkodik, hogy aztán az időnap folyamán annál csábosabban süssön, amivel természetesen megnehezíti a következő időszakban az iskolában tartózkodást, avagy magát az iskolakezdést.

Na persze, az iskolák becsengetését sok minden más is akadályozza a dolgok természetéből fakadóan. Az iskolakezdés, az újbekezdés, a várva nem várt becsingilingi régebben mindig szalagcím volt az újságok első hasábján. Ilyenkor harsogtattak el az iskolák udvarán az igazgatói és igazgatóhelyettesi (a magyar osztályok felé), semmire sem kötelező, ezért a tanulók által meg sem fogadott, vagy unott rutinból betartott jó tanácsok, indítványok, igék és hely- és módhatározók. Egyebek.

A dolgok természetéből eredően az idén a bizonytalanság uralja legalábbis a kezdeteket. Nem tudni, hol, mikor, kivel, hogyan, mekkora létszámmal startol az iskolai marathon, mekkora lesz a reális táv és mekkora a virtuális-digitális futamidő. Rengeteg múlik a tanári kar találékonyságán, az iskolák igazgatóságának rugalmasságán, továbbmenve, a települések új felálló vezetőségén, a minisztériumi elitek megértésén, eszközhatározói elhatározásán és végrehajtási teljesítőképességén. Hogy mást ne mondjak, ha a gyereknek továbbra is otthonról kell követnie a tanmenetet, mert éppen a digitális hét van, félosztályos fizikai jelenléttel, akkor ki ügyel fel arra, hogy a növendék fegyelmezetten rostokoljon a gép előtt – legyen ott megfelelő szabad gép –, és ne kattintson el iskolán kívüli tartalmak felé? 

Eddig – a vírus előtti időkben – mást sem hallottunk a neveléstani szakemberektől, iskola- és gyermeklelkekre szűkült pszichológusoktól, szemorvosoktól, mint azt, hogy tartsuk távol a felnövekvő és egészségesen elszemtelenedő ifjúságot a (túlzott) számítógép-használattól, küldjük ki őket a szabad levegőre – amely a nagyvárosok esetében a szmogfogyasztás megnövekedésével egyenesen arányos lesz, a kisebb településeken pedig az ősi sárdagasztás kellemes fizikai gyakorlatával kell számolnunk –, adjunk könyvet a kezükbe, mutassunk rá dalmahodó polcainkra, hogy a számítógépen túl is van élet és irodalom, izgalom és kihívás, élvezet és virtuális-spirituális kéj. Ezzel szemben a dolgok és hivatalok, az önvédelem és közüdv benső logikájából következően négy-hat órára a számítógépek elé/mellé, fülhallgatók felvételére nógatjuk őket. Már ahol van állandó felügyelet, nyugdíjas hozzátartozó, fizetett őrszem, teremőr, munkanélküli szülő.

Sőt, ha tovább gondolkodunk, akkor a dolgok természetéből fakadóan visszaállítható egy régi-új foglalkozás, amely sikert gyümölcsöztethet, ha a digitális oktatás még hosszú távon távoktatásban tobzódik. Ez a karrier nyugdíjas pedagógusoknak nyitott, pályaelhagyóknak az elhagyást követő megbánásból testet öltő újrakezdési vágyából születhet meg, vagy a munkájukat elveszített oktatók számára nyújt új felröppenést: a házitanító intézménye. 

Egykor azok tartottak házitanítót – aki a romantikus regények szerint végül elveszi tanítványát (amennyiben még vonzó fiatalember) vagy hozzámegy az özvegy alkalmazójához, és szerető mostohája lesz félárva gyermekeinek, esetleg a patrónus támogatásával hatalmas közéleti karriert fut be (miniszter lesz, közéleti lakáj) – , tehát az a nemesember alkalmazott házitanítót (Nyilas Misit), akinek gyermekei rosszul tanultak, vagy nem jártak osztályhelyzetüknél és a közmegegyezéses szempontok figyelembevételével nyilvános iskolákba. Manapság mindenki, aki jobb anyagi helyzetben van, talán megengedheti. A jóléti állam fizethetné, a szülők számára ingyenessé téve. Vagy állami/alapítványi/EU-támogatással a vezérigazgatók olyan alkalmazottakat vesznek fel, akik színleg a vállalat személyzetéhez tartoznak, de valójában a gyermekek házi oktatását végzik, irányítanak, felügyelnek, kikérdeznek, részt vesznek az emberfaragásban vagy faricskálásban. Olyan ez, kérem, mint egykor az élsportoló státusa volt. Az illető az üzem esztergályosa vagy az iroda kifutója volt a státon (=fizetési listán), de egyébiránt munkaidejét a sportpályán vagy a sakktábla előtt töltötte.

Lehet, hogy mindez cinikusan hangzik, de ha valaki tehet akármit a távoktatás ellen, az nem a pedagógus, hanem a virológus.

A dolgok természetéből terjedőleg.