2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Debrecen 3-1-re győzött a már bajnok Ferencváros vendégeként a magyar labdarúgó NB I utolsó előtti fordulójának szombati játéknapján, ezzel a harmadik helyre lépett előre.

A 16. percben Megyeri Balázs könnyelmű kirúgása után Ryan Mmaee nagy helyzetbe került, de a vendégek kapusa nagy védéssel javította hibáját. A 42. percben több mint 400 perc után kapott gólt a DVSC, ugyanis Pászka Lóránd cselezgetett az ellenfél tizenhatosának jobb oldalán, majd 14 méterről, éles szögből a kapu jobb felső sarkába tekert. Ekkor már Marko Milosevic állt a hajdúságiak kapujában, Megyeri Balázs ugyanis a harmincadik perc után – bal lábának zsibbadása miatt – cserét kért.

A gól után Zachariassen öt méterről a keresztléc fölé bombázott, majd a szünet előtt Marquinhos találatát les miatt nem adták meg.

Az első félidőben a labdabirtoklás aránya és a kapura lövések száma is egyértelmű ferencvárosi fölényt mutatott. Ez a második felvonásban sem változott, de egy könnyelmű hazai labdavesztés és két szép csel után Dorian Babunszki kiegyenlített. Ezzel lendületbe jött és támadásban maradt csapata, amely négy perccel később a vezetést is megszerezte: a vetődő Dibusz Dénes éppen Botka Endre lábára ütötte a labdát, amely Babunszki elé pattant, ő pedig a hálóba továbbította.

A 74. percben büntetőhöz jutottak a vendégek, amit Bódi Ádám magabiztosan értékesített. A 90+3. percben Zachariassen a kapufára fejelt, így az FTC kétgólos vereséggel köszönt el saját közönségétől. Erdős József játékvezetőnek egyszer sem kellett felmutatnia a sárga lapot a találkozón.

A DVSC legutóbb 2012 márciusában, két góllal viszont most először nyert az FTC otthonában. A fővárosiak a mostani szezonban először kaptak három gólt egy hazai bajnoki mérkőzésen.

Fotó: FTC

Jegyzőkönyv

NB I, 32. forduló: Ferencvárosi TC – Debreceni VSC 1-3 (1-0).

Budapest, Groupama Aréna, 15.879 néző, vezette: Erdős.

Gólszerzők: Pászka (42.), illetve Babunszki (63., 67.), Bódi (75., tizenegyesből).

Ferencváros: Dibusz – Pászka (83. Kaján), Botka, Knoester – Traoré, Zachariassen, Gojak (83. Mercier), Marquinhos (83. Tóth A.), Owusu – R. Mmaee, Lisztes (68. Sagal).

Debrecen: Megyeri (34. Milosevic) – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Manrique, Kiziridisz (46. Varga K.) – Szécsi (61. Bódi), Dzsudzsák (70. Ojediran), Loncar (46. Romancsuk) – Do. Babunszki.

Eredményjelző
NB I, 32. forduló: MOL Fehérvár FC – ZTE FC 3-0, Ferencvárosi TC – Debreceni VSC 1-3, Paksi FC – Puskás Akadémia FC 0-2, Kisvárda Master Good – Vasas FC 2-1.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató