Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Ne Joó Györgyre, Móricz Zsigmond boldog emberére gondoljon, kedves olvasó. Legutóbb hétfőn este, december 16-án hallottam, hogy valaki boldog emberként vallott magáról. Ritka manapság ilyesmit hallani. Mindenki csak azt hajtogatja, milyen nehéz, mennyire elviselhetetlen az életünk. Bocskay Vince szobrászművész felvállalta, a szovátai polgármesteri hivatal zsúfolásig telt dísztermében jelentette ki, hogy úgy érzi, boldog ember, és reméli, továbbra is „boldogan élhet, míg meg nem boldogul”. A jelen levő családtagok, rokonok, barátok, kollégák, tanítványok, tisztelők sokaságában, akik azért gyűltek össze, hogy 70. születésnapján, díszpolgári kitüntetése alkalmával köszöntsék az ünnepeltet, aligha akadhatott valaki, aki csodálkozott volna a művész kijelentésén. Tudták, tudják, hogy amit a szobrász – Kusztos Endre távoztával a helység alkotóinak doyenje – mond, az úgy van, Bocskay nem beszél a levegőbe, egész eddigi életével, életművével, emberi tartásával az igazat vallja, mondja. De miért is ne érezne így, és tenne mindenben eszerint? Szép családot, szerető, gondoskodó feleséget, két lányt, hat unokát tudhat maga körül, ott él szülővárosában, ahova mindig is visszavágyott, ott indította el és teljesítette ki alkotói, művészpedagógusi munkásságát, vált messze földön is ismert, megbecsült művésszé. Ott bizonyíthatta nap mint nap, hogy tehetségét nem aprózta fel, azzal a humánus értékeket szolgálta, szolgálja, gyarapítja. Hogy közben emberpróbáló, hosszú évtizedek során számtalan nehézséggel, gonddal kellett neki is megküzdenie? Persze, de az, amit elért, annál fontosabb számára. Akkor is, ha sok mindenről lemaradt a diktatórikus körülmények, a honi magyarságot sújtó hátrányos helyzet és megpróbáltatások miatt.
A verset, zenét, szép gondolatokat, filmet, jókívánságokat gazdagon ötvöző, érzelemdús ünnepség, amelyről lapunk is közölt már tudósítást, mindazt felvillantotta, ami Bocskay pályáját meghatározta, életművét jellemzi. Mester Zoltán, a szovátai Bernády Közművelődési Egyesület elnöke, a szobrászt kitüntető elismerés egyik fő szorgalmazója, átfogó laudációban, számos szakmai méltatót idézve követte végig Bocskay hét évtizedes útját, alkotói, tanári tevékenységének közel fél évszázadát. Ragadjuk ki a dicséret egyik látomásos körmondatát: „Ha köztéri szobrait egy nagy, hatalmas képzeletbeli kiállítási csarnokba összegyűjtenénk, azok csendjét és igazságát a groteszk, terrakotta kisszobrok őriznék, teremfelügyeletet végezve, függöny előtt – függöny mögött, befáslizva vagy turbános fejként, Himnuszt énekelve vagy csillagjósként őrt állva.” Ennyi is érzékelteti az ünnepelt művész szobrászi törekvéseinek kettősségét: a főleg a pálya első felében született, de napjainkban is látványosan gyarapodó groteszk kisplasztikák, valamint a történelmi emlékezetünket ébren tartó ihletett térszobrok, monumentális alkotások dualitását. Ezt az esten levetített közel egyórás film, a Magyar Művészeti Akadémia felkérésére készített Bocskay Vince-portréfilm, A groteszk fejedelem is jól érzékelteti. A Sáfrány József rendezte, Karácsony Sándor által fényképezett produkció Bocskay visszaemlékezéseit, a szobraihoz fűződő észrevételeit, gondolatait ötvözi felemelő, szép önvallomássá. Ars poeticaként fogható fel az a másik kijelentése is, amit Mester Zoltán olvasott föl: „Eddigi pályámat töretlennek, gördülékenynek mondhatom... Lényegében szándékaim szerint alakult az életem. Családban és nemzetben gondolkodom, élek és alkotok. Azok közé tartozom, akik születésük helyén érzik a legjobban magukat”.
Petőfi Sándor, Bernády György, Mikes Kelemen, Apor Vilmos, Mikó Imre, Patachich Ádám, Bod Péter, Márton Áron, Szent László, Kálvin János, Deák Farkas, Sütő András... Micsoda nemzeti panteon formálódott szerte a Kárpát-medencében Bocskay műemlékszobrászata nyomán is! Pedig minden ilyen alkotását fel sem soroltuk. És a hétköznapi kisember mennyi méltatandó tulajdonsága jelenik meg kisszobrain, az emberi gyarlóság mekkora megértéssel, empátiával, esetenként milyen maró iróniával, humorral megfogalmazott metaforái öltenek testet szellemes plasztikai ötleteiben, megoldásaiban! Na, meg még hányra számíthatunk a továbbiakban! Mert hetven év ide vagy oda, Bocskay ma is fiatalos, ereje teljében dolgozó alkotó. Ő is tisztában van azzal, hogy a munka, az alkotás az, ami a leginkább élteti. Éltesse hát még nagyon sokáig, erőben, egészségben, jókedvben és újabb díjakban, sikerekben!