2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egyszerűbb feladat elkészíteni a 2020-as Maros megyei sportév összefoglalóját, mint más esztendőkben, hiszen a járvány miatt 80-90%-kal csökkent a sportesemények száma. Az ifjúsági versenyeket a legtöbb sportágban teljes egészében törölték március elejétől, és a mai napig sem indították újra, míg a felnőttbajnokságokat szintén márciusban megszakították, a legtöbb esetben újra sem indították, hanem bajnok hirdetésével vagy anélkül berekesztették, és ősszel indítottak újakat, gyakorlatilag kivétel nélkül járványügyi megszorítások alkalmazásával. Szűkített versenynaptárt alkalmaztak az egyéni sportágakban is, birkózásban, úszásban, asztaliteniszben, tekében az ősszel ismét voltak versenyek, de nem a megszokott naptár szerint, és csökkentett számú résztvevővel, sokakat a megfertőződéstől való félelem, másokat éppen a fertőzöttség vagy a teszt elvégzésének nem vállalása tartott távol. Az atipikus sportév miatt a megyei sportigazgatóság sem osztotta ki idén az év sportolóinak járó díjakat. Alább a csapatjátékok Maros megyei évéről néhány szóban.


Marosvásárhely férfi- (vagy inkább fiú-) kosárlabdacsapata számára a Voluntari csikócsapatától elszenvedett vereség jelentette az utolsó „eredményt”. Visszavágni már nem sikerült, mert megérkezett a járvány.
  Fotó: Nagy Tibor



Labdarúgás

Nagyon egyszerű a dolgunk, ha Marosvásárhely labdarúgásáról beszélünk, ilyen ugyanis egyszerűen NEM LÉTEZETT 2020-ban. Az egész megyében mindössze két felnőttcsapat, a Szászrégeni Avântul és a Nyárádtői Unirea tevékenykedett magasabb osztályban. Amire márciusban megkezdődtek volna a bajnokságok, hatóságilag be is rekesztették azokat, megyei szinten pedig még mindig itt tartunk. A két említett csapat a 3. ligában szerepelt, Nyárádtő azután, hogy megnyerte az augusztusi osztályozót, amelyre a 2019 őszi eredményei alapján nyert részvételi jogosultságot. A mindössze tízcsapatos csoportba sorolt két Maros megyei klub a tabella első felében foglal helyet, azonban egyik háttere sem tűnik elegendőnek arra, hogy a 3. ligánál magasabb célt kövessen.

Kosárlabda

2020 elején a Marosvásárhelyi Sirius női csapata volt az egyetlen élvonalban szereplő labdajátékcsapat. A középmezőnyhöz tartozott, a bajnokság berekesztésekor pedig a rájátszásra készült. A járvány azonban nemcsak a sporttevékenységét szüntette be, hanem az anyagi hátterét is semmivé foszlatta. Nemcsak az előző bajnokságot nem fejezte be tehát, de az újba sem iratkozott be. Jelenleg nincs felnőtt női kosárlabda Maros megyében.
A férfiaknál a CSM együttese az év elején az 1. ligában, a tabella hátsó felében tanyázott. A szinte kizárólag ifjúságiakra támaszkodó csapat a 7-10. helyekért zajló rájátszást kezdte meg, igen meglepő vereséggel az alapszakaszt utolsó helyen záró CSO II Voluntari otthonában. Visszavágni azonban a járvány már nem adott lehetőséget. A nyár folyamán, a városi sportklubban uralkodó lehetetlen állapotok miatt, a teljes csapat az egyetemi klubhoz, a CSU Medicinához igazolt át, abban a reményben, hogy itt szilárdabb alapokat talál. Több Marosvásárhelyről elszármazott játékost hozott haza, ismét az 1. ligába iratkozott be, a feljutást tűzte ki célul, azonban egy mérkőzést sem játszott eddig. Az első tornán ugyanis a koronavírusos esetek miatt nem tudott részt venni.

Röplabda

Marosvásárhely felnőttröplabdasportja az egyetemi sportklub, a CSU Medicina női csapatát jelenti. Ez az előző bajnokságban az A2 osztályban szerepelt, miután az előző idényben a CSM égisze alatt megszerezte ugyan a feljutást, de a városi sportklub rozoga alapjai miatt nem tudta vállalni az indulást az A1 osztályban. A csapat az alapszakasz valamennyi mérkőzését megnyerte, majd az elődöntő csoportban is legyőzte ellenfeleit. A járvány kitörésekor már csak a döntő torna maradt volna hátra, amelyet töröltek. Miután a CSU Medicina jelezte egyedül a résztvevők közül, hogy vállalja az élvonalban indulást, az ősszel megkezdhette a szereplését az A1 osztályban, átvéve a női kosárlabdacsapattól az egyetlen marosvásárhelyi élvonalbeli labdajátékcsapat számára megtisztelő, a megyeszékhelyi sport egészére nézve azonban szégyenteljes szerepét. A csapat több légióssal erősített, a jelentősen megváltozott rendszerű bajnokságban azonban váratlan nehézségekbe ütközött. Négy mérkőzést is játék nélkül veszített el a keretben megjelent fertőzések miatt, három további meccset pedig azért, mert – balszerencsés körülmények együttes hatása következtében – kvázi emelő nélkül volt kénytelen kiállni, ez pedig röplabdában gyakorlatilag megoldhatatlan feladat. Így az alapszakasz első felét a tabella utolsó helyén fejezte be, jóval a remélt helyezés alatt.

Kézilabda

Feljutó helyen kezdte az évet a Marosvásárhelyi CSM női csapat az A osztály D csoportjában. Szinte ugyanazzal a kerettel, amely 2019 nyarán egy lépésre volt a feljutástól, de éppen az osztályozó torna előtt derült ki, hogy szétesett a klub anyagi háttere. A játékosok ekkor már pro bono, fizetés nélkül játszottak, de ennek ellenére borítékolható lett volna, hogy részt vehetnek az osztályozón. Végül nem voltak jelen. Mivel az anyagi háttér nem rendeződött, a klub edzői a játékosok zömével Besztercére igazoltak a nyáron, más játékosok pedig egyéb klubokhoz távoztak, illetve abbahagyták a kézilabdázást. Jelenleg Marosvásárhelynek nincs felnőttkézilabda-csapata, és perspektívája sem igen, hogy hamarosan ismét legyen.
Teremlabdarúgás
Folyamatosan részt vett a 2. liga bajnokságában a Marosvásárhelyi CSM csapata a 2020-as évben is, a hétszeres bajnok együttes maradékaként. Az előző idényben az utolsó helyen végzett a csoportjában, miután a fegyelmi bizottság 22 büntetőponttal sújtotta az adósságok miatt. Ennek ellenére az új bajnoki idénybe is beiratkoztak, szintén kizárólag helyi fiatalokkal. Az alapszakasz háromnegyedénél a négycsapatos csoportjukban a harmadik helyen állnak, és nincs esélyük a feljebb lépésre. A cél azonban a túlélés volt, a támogatás visszaszerzésének reményében.
***
Más jelenteni- vagy összefoglalni  való nincs. Miután egy idény erejéig működött, a felnőttvízilabda-csapat 2019-ben megszűnt, mint ahogy több éve már a női csapat sem működik, holott innen indult a Románia legjobb női vízilabdázójának számító Szeghalmi Krisztina pályafutása. Hosszú évek óta csak remény a jégkorongcsapat létrehozása, míg a férfikézilabda- vagy -röplabdacsapat egyelőre még szóbeszéd szintjén sem téma, hogy egyéb sportágakról (horribile dictu: rögbi!) ne is beszéljünk.
A városban két, egyelőre hivatalosan el nem ismert sportágban, amerikai futballban és floorballban tevékenykedik csapat. A járvány miatt ezeket a bajnokságokat is törölték.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató