7. Antibes és Marineland

 Nizzától alig néhány kilométerre, nyugati irányban fekszik Antibes városa. Ikervárosával, Juan-les-Pins-nel együtt a francia Riviéra második legnagyobb városa Nizza után. Antibes városa őrizte meg leginkább a Côte d’Azuron régi állapotát, amiről a múlt hangulatát kereső turisták álmodoznak, a „vielle ville” (óváros) macskaköves utcáin, kirakatai előtt, piacán, hangulatos kávézóiban szó szerint „egymás sarkára taposnak” az érdeklődők. Napsütötte homokos szabadstrandjai (12) több kilométeren terülnek el a kikapcsolódás összes lehetőségével megáldott település tengerparti részén, ahol csillogó, már-már exkluzionista villák is épültek. A szabadstrandok mindegyike mosdóval van ellátva, minden kényelmet biztosít. Csodálatos környezete több festőművészt is megihletett, tárlatok sokasága gyarapítja a város hírnevét.

Antibes a Nizzai-öböl partján, Nizzával szemben épült, neve is innen származik. Az ókorban, alapítása idején a görög telepesek Antipolisnak nevezték, azt jelentette, hogy a „szemben levő város”. Több évszázadon át Nizza Franciaország ellenségéhez, a Savoyai Hercegséghez és Antibes Provence-szal együtt a Francia Királysághoz tartozott. A francia király a 16. században szükségesnek látta a határ megerősítését, és a város keleti részén fekvő kis félszigeten, egy 26 méterre a tenger szintje fölé emelkedő sziklára felépült a Fort Carré nevű erőd. Innen panorámás kilátás nyílik minden irányban, lehetővé vált a határ megfigyelése. Az erődítmény falait a 17. században újból megerősítették, és mintegy 300 éven át megtartotta védelmi szerepét addig, amíg 1860-ban Nizzát is Franciaországhoz csatolták. Később katonai testnevelési központ, 1998-tól látogatható műemlék a csillag alakú (carré magyarul négyzet) erőd és a számtalan növény- és állatfajnak otthont adó környéke.

 Az erődítmény közeléből gyalog megyünk fel az óvárost körülölelő Angyalok öble és a város falai közötti sétányon Antibes középkori hangulatot sugárzó óvárosába. Csoportunk egyhangúlag a Grimaldi-palotában elhelyezett Pablo Picasso-kiállítás megtekintését óhajtotta elsőnek, ezért az óváros és a palota távolról is látható jellegzetes tornya irányába indultunk.

 A több száz éves Grimaldi-palota a 13-14. században magasan a tenger szintje fölött épült, a tengerre néz, védelmi szerepére ma az itt elhelyezett ágyúk látványa emlékeztet. A Grimaldi család ma is Monaco uralkodó családja. A kastély teraszáról csodálták egykor a Grimaldi család tagjai, később Picasso is az elbűvölő kilátást. A kastélyt a francia forradalom idején elvették a családtól, a polgármesteri hivatal költözött bele, majd kaszárnya volt, 1925-től a város tulajdonába ment át Grimaldi-múzeum néven.

 1946-ban az akkor még inkább falu, mint város felajánlotta Pablo Picassónak, hogy műteremként használja a palota legfelső emeletét. Az örömteli időszakát élő Picasso el is fogadta a nagylelkű ajánlatot, több hónapon át itt élt és alkotott. 23 festményt és 44 képet ajándékozott a városnak. 

 A festőművészet történelmében kevés olyan egyéniség akad, akinek a nevét mindenhol a világon garantáltan ismerik. Pablo Picasso (1881–1973) spanyol képzőművész, író, a 20. századi avantgárd jelentős képviselője ezek közé tartozik. A Málagában született művész teljes nevét meg sem kísérlem leírni, legkevesebb 14 szóból áll. Hosszú élete (91 év) során több mint ezer festményt, százezer nyomatot és metszetet, valamint ezer illusztrációt készített. Művészetében 14 éves korától több korszakot is megkülönböztetünk. Kezdetben a klasszikus művészetet gyakorolta, majd egyre inkább a modern művészetek felé vette az irányt. Gyászos hangulatai, gyötrelmei idején volt kék és rózsaszín korszaka, majd kezdett kiteljesedni egyedülálló látásmódja, amely nehezen érthető a nagyközönség számára, mint a kubizmus,neoklasszicizmus, majd a szürrealizmus korszaka idején készült festményei bizonyítják. Picasso életében és művészetében nagy szerepet játszottak az asszonyok, hét nagy szerelme volt. 1935-ben kezdi el papírra vetni – számtalan helyesírási hibával – gondolatait, verseket, színdarabokat ír, kevés sikerrel. Sokszor költözött, de legszívesebben a francia Riviérán lakott. 1948 és 1955 között egy Antibes-hez közeli, a Cannes-i-öbölre néző középkori kisvárosban, Vallauris-ban élt. A második világháború végén, Párizs felszabadulta után belépett a kommunista pártba, megfestette a párt szimbólumát, a Békegalambot.

 1966-tól a Grimaldi-múzeum kastély Picasso-múzeummá alakult, mint ilyen először a világon. Jelenleg három Picasso-múzeum létezik: Antibes, Málaga és Barcelona Picasso-múzeuma. 1948-ban újabb 78 Picasso-kerámia került a múzeumba. 1991-ben Jacqueline Picasso, a művész felesége jelentős adománnyal gazdagította a múzeumot: négy festménnyel, tíz rajzzal, két kerámiaszoborral és hat metszettel. A város mindenkori vezetői felvásárlásokkal is állandóan bővítik a múzeumot.

 A kastély földszintjén egy angol fényképész fényképeit láthatjuk a művész dél-franciaországi tartózkodásáról. Az emeleten kialakított termekben találjuk az egyszerre több műfajban is dolgozó mester festményeit, grafikáit, kerámiáit, szobrait. Itt elhelyezett festményei közül híressé váltak az Életöröm (La Joie de Vivre), a Faun és kentaur, a Bagoly és a Csendélet című művei. Csoportunk tagjai között nem vagyok egyedüli, akinek nehéz megérteni, hogy mit akarnak kifejezni a különbözőképpen húzott vonalak és formák, úgy érzem, az avantgárd művészet nem az én világom, bár jól tudom, hogy Picasso egyik festménye nemrég 179,3 millió dollárért kelt el, ami minden idők ilyen célra kifizetett ötödik legnagyobb összege. Minden kiállított festményét lefotózom, hogy majd otthon próbáljam megérteni Picasso misztériumát.

 A Picasso-múzeumban más művészek is kaptak állandó kiállítótermet. A kastély erkélyén állandó szobor- és kerámiagyűjtemény látható.

 Picasso és a korábban már említett Chagall hosszú évtizedeken át barátok voltak, gyakran találkoztak 1964-ig, amikor egy közös vacsora alkalmával Picasso megkérdezte: „Mikor térsz vissza Oroszországba?” „Csak utánad – válaszolt Chagall –, hallottam, hogy ott téged szeretnek, de munkáidat nem nagyon, szeretném látni, hogyan rendeznéd dolgaidat ott” – válaszolt Chagall, Picasso kommunista érzelmeire és festőstílusára utalva, amit a hivatalos orosz kritika nem igazán kedvelt. Picasso sértve érezte magát, és az elfogyasztott bor hatásának is köszönhetően rosszmájúan így felelt: „Neked az odautazás üzlet, és csak úgy mennél oda, ha abban a pénz szagát éreznéd” – utalva Chagall zsidó származására. Akkor véget ért a barátság. Chagall később gúnyosan mondta: „Picasso nagy zseni, kár, hogy nem fest!”

 A Grimaldi-kastély után a fallal körülölelt óváros szívében álló Notre Dame (Szeplőtelen Fogantatású Szűzanya) székesegyházat látogatjuk meg. A székesegyháznak vörösesrózsaszín homlokzata van, barokk stílusban épült, mai formáját a 16. században kapta. Óvárosi barangolásunkat Antibes híres fedett élelmiszerpiaca felé folytatjuk. 

 Útközben egy kis kitérőt teszünk, hogy a város érdekességét, egy eredeti állapotában megőrzött mosómedencét nézhessünk meg. A francia Riviérán, így Antibes-ban is a 19. század folyamán több mosómedencét is felállítottak egy 1851-ben megjelent törvény alapján, ez előírta, hogy a szennyes ruhákat hetente legalább egyszer, az ágyneműt évente legalább kétszer köteles minden család megmosni (!). Sok városban – vízforrások közelében – néhány méter hosszú, az erdélyi itatóvályúkhoz hasonló medencéket hoztak létre, ahol kizárólag az asszonyok mosták a ruhákat, és elbeszélgettek. A mosómedencékben csak előzetesen, 2-3 napon át beáztatott ruhákat moshattak. Áztatni hamuval és meleg vízzel kellett, a tájainkon is megszokott eljáráshoz hasonlóan.

 Az Antibes óvárosa szívében álló fedett piac (Cours Messanan) gazdagságával hívja magára a turista figyelmét. Zöldségek, gyümölcsök, virágok, sajtok, olívaolajak, friss élelmiszerek, halak, hentesáru, olajbogyó és szardellaalapú krémek, csicseriborsó-alapú fűszeres lepény (socca) és népművészeti tárgyak is láthatók itt évszázadok óta. Hivatásos termelők, kiskertek, apróbb földek tulajdonosai és kereskedők kínálják portékáikat, természetesen számtalan vásárló zsibong itt nyaranta mindennap. A piactól minden irányba keskeny, macskaköves utcák, sikátorok nyílnak, üzletek kis kirakatokkal, hangulatos kávézók, kiskocsmák csalogatják az ide látogatókat, igazi mediterrán hangulatot keltve.

Antibes keleti kijárata közelében hozták létre Európa egyik legnagyobb tengeri vidámparkját, a Marinelandot. Itt fejezzük be napi kiruccanásunkat. A 26 hektár kiterjedésű vidámparkot 1970-ben alapították, hatalmas akváriumaiban a világ összes tengerének állatait bemutatják. Pálmafákkal körülvett, különálló, óriási medencékben egymást követik a delfin-, fóka-, oroszlánfóka-bemutatók, előadások. Mindig nagy népszerűségnek örvend a gyilkosbálna-show, amihez hasonló még csak egy van Európában. A 80 méter hosszú medencében 42 millió liter víz van, négy gyilkos bálnának. Évente legalább másfél millió érdeklődő követi etetésüket, amikor akár fél testükkel is kiúsznak a partra, majd egymással versenyezve körbeússzák a medencét, olyan nagy hullámokat képezve, hogy abból még az első sorokban ülő nézőknek is jut, nagy riadalmukra.

 Mindig sok érdeklődő követi a pingvineket, a trópusi akváriumot, ahol korallok sokasága látható, és különösen a cápák akváriumát. A hatalmas akvárium alatt 30 méter hosszú „cápaalagút” van, amelyen átmenve az az érzésünk, hogy a vízben vagyunk, és közben háromféle – szürke, dajka- és bikafejű-cápát figyelhetünk meg, amint áthaladnak közelünkben, fejünk felett. Különösen izgalmas ezekkel szemtől szemben állni, éles fogaikat látni.

 Visszatérve Cannes-ba, még maradt időnk leszaladni cápa nélküli szabadstrandjára, a tenger kellemes hullámain kipihenni fáradalmainkat.