500 éve halt meg Raffaello

Ötszáz éve, 1520. április 6-án hunyt el a reneszánsz egyik legnagyobb művésze, a festészet és építészet terén is maradandót alkotó Raffaello. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja.

Raffaello Sanzio (Santi) 1483 áprilisában született Urbino városában, ahol apja a herceg udvari festője volt. Tizenegy évesen árvaságra jutott, ezután Perugiában tanult, tizenhét évesen már mesternek mondták, 1504-től Firenzében élt. II. Gyula pápa 1508-ban hívta Rómába olyan nagyszabású munkáinak köszönhetően, mint a Szűz Mária eljegyzése, a Terranuova Madonna vagy a Tengelicés Madonna. Ezek technikai felkészültsége mellett fény-árnyék kontrasztú plaszticitásukkal Leonardo hatását mutatják, a jobbára statikus, szoborszerű, a külvilág helyett inkább saját lelkük felé forduló, kifürkészhetetlen tekintetű madonnákat klasszikus árkádiai tájakba rendezte. A szerkezetileg feltűnően szabályos kompozíciók, a bibliai szereplők mozdulatlansága az egyetemes isteni harmóniába vetett hitét, annak – ha csak részben is – átlátható szerkezetét tanúsítja. Szűz Máriáról készült éteri alkotásai az európai képzőművészet megkerülhetetlen hivatkozási pontjai.

Korán megnyilvánuló tehetségén kívül közvetlen személyisége is szerepet játszott a római meghívásban, a pezsgő olasz kulturális és társasági élet kedvelt alakjának számított. Míg Michelangelo a Sixtus-kápolna boltozatát festette, a szomszédos vatikáni palotában Raffaello is munkához látott: monumentális megbízásán, a Stanzáknak nevezett teremsor freskósorozatán haláláig dolgozott. Az első három szoba képei teljes egészében az ő alkotásainak tekinthetők, igaz, a kor szokásának megfelelően műhelye alkalmazottjai segítették, de csakis az ő instrukcióit követve.

Az első terem neve Stanza dell’Incendio di Borgo – A tűzvész szobája – III. és IV. Leó pápa életéből vett jeleneteket ábrázol, nevét arról a freskóról kapta, amely a Róma Borgo negyedében tomboló tűzvészt a kereszt felmutatásával megállító IV. Leót ábrázolja. A második szoba, a Stanza della Segnatura – a teremben zajló hivatali intézkedésekre utalva – az aláírásoké, ez volt a pápa könyvtárszobája. A három nagy freskó az antikvitás és a kereszténység harmóniáját teremti meg, a Disputa, az Oltárszentség és az Athéni iskola a filozófia, a negyedik, a Parnasszus pedig az irodalom dicsőítése. A harmadik szoba, a Stanza d’ Eliodoro neve az ószövetségi jelenetre utal, amikor a jeruzsálemi templom kifosztására érkező Héliodóroszt angyalok űzték el. Ugyanitt található az I. Leó pápáról készült freskó, amint Róma kapui alól visszafordulásra készteti Attila hun királyt,  és Szent Péter szabadulása a börtönből, a művész az alakok közé patrónusát, a pápát is megfestette. A Sala di Constantino freskói közül a Nagy Constantinusnak a milviusi hídnál aratott győzelmét bemutató képet még Raffaello vázlatai alapján készítették, a többi Giulio Romano műve.

Érett alkotói korszakában a freskók szereplőinek elosztása mindinkább mozgalmassá, drámai hatásúvá vált. A térképzet megteremtésében nemcsak a perspektivikus ábrázolás eredményeit, de a hideg és meleg színek észlelési különbségeiből adódó illuzórikus hatást is példátlan eredetiséggel alkalmazta. A világ hierarchikus, függőlegesen elképzelt rendjét az isteni szféra irányába mutató centrális, égi hatalom szolgálatába állította.

Mitológiai és keresztény, humanista jelképek, különféle allegorikus tárgyak gazdagítják a realisztikusan aprólékos, hatalmas épületbelsőkben felbukkanó szereplők ábrázolását. Képei bonyolult szerkezeti megoldásaikkal, légies, számtalan, természetes könnyedséggel mozgó figuráikkal képesek újra és újra visszacsábítani magukhoz a nézőt. Raffaello a középkori narratív festészet ábrázolói konvencióján is változtatott, az elbeszélt esemény időbeliségének megjelenítését a szem számára azonnal befogható látvány váltja fel, mintegy időn kívülinek mutatva tárgyát.

Ahogy az egy reneszánsz személyiség esetében cseppet sem meglepő, tehetsége más művészetekben és tudományokban is megmutatkozott. A II. Gyulát követő X. Leó pápa megbízásából falikárpitokat tervezett a Sixtus-kápolnába, A csodálatos halfogás vagy A béna meggyógyítása mind olyan munkák, melyek a következő alkotónemzedékek számára is inspirációul szolgáltak.

Komoly hírnévre tett szert építészként is: 1515-ben Agostino Chigi bankár megbízásából temetési kápolnát tervezett a Santa Maria del Popolo, egy másikat a Santa Maria della Pace templomba. 1514-ben Donato Bramante mellett részt vett a Szent Péter-székesegyház építésében, a munkálatokat Bramante halála után egyedül folytatta. X. Leó pápa alatt régészeti felügyelőként Róma ókori épületeinek megóvásában segédkezett, ugyanakkor a kulturális programfelelőse is ő volt.

A Krisztus színeváltozása című festményén dolgozott, amikor 1520. április 6-án elhunyt, vélhetően maláriában.

Raffaello népszerűsége máig töretlen, ha mást nem is, a Sixtusi Madonna lábainál unatkozva könyöklő, pufók kupidókat reprodukciókról, képeslapokról, trikókról vagy táskákról mindenki ismeri. 

A munkáiból rendezett kiállításokat tömegek látogatják, a legutóbbi 2020. március 5-én Rómában az elnöki palota, a Quirinale egykori istállójában (Scuderie) az urbinói mester több mint kétszáz, együttesen négymilliárd euróra biztosított festményéből és grafikájából nyílt meg. Minden idők legnagyobb Raffaello-kiállítását azonban csak néhány napig lehetett látogatni, ismételt megnyitására a koronavírus-járvány elfojtásáig bizonyosan várni kell.