50 éve hunyt el Edith Piaf...
Ötven éve, 1963. október 11-én halt meg Edith Piaf, a francia sanzon felejthetetlen csillaga.
Ötven éve, 1963. október 11-én halt meg Edith Piaf, a francia sanzon felejthetetlen csillaga.
1915. december 19-én született Párizsban Edith Giovanna Gassion néven. Életéről, főként kiskoráról sok legenda született, ezek jó részét ha nem is ő gyártotta, de terjesztette, hogy táplálja az alakját övező mítoszokat. Így például nem az utcán találták, hanem kórházban látta meg a napvilágot egy olasz kávéházi énekesnő és egy utcai artista gyermekeként. Rövid ideig alkoholista apjával élt, majd nagyanyjához került, aki egy bordélyt vezetett, az azonban megint legenda, hogy itt vörösborral itatták; és egy időre elvesztette volna látását. Tizenöt évesen már utcai énekesnőként kereste kenyerét, az elzülléstől a Pigalle egyik kabaréjának tulajdonosa mentette meg, aki szárnyai alá vette, ráadta a védjegyévé lett egyszerű fekete ruhát és a Piaf nevet, amely a francia argóban kis verebet jelent.
Első fellépése az ABC színházban elsöprő sikert aratott, a közönség soraiból felállva tapsoló Maurice Chevalier azt kiabálta: „Ez a gyerek a szívéből énekel”. A „kis veréb” a német megszállás idején részt vett az ellenállásban, sokan köszönhették neki életüket. Karrierje a második világháború után teljesedett ki, sikere volt a párizsi Olympia és a New York-i Carnegie Hall színpadán is. Több mint húsz éven át az ő lemezei voltak a legkeresettebbek a francia piacon, amerikai népszerűségére jellemző, hogy nyolc alkalommal hívták meg a legnézettebb tévéműsorba, Ed Sullivan „sztárcsináló” show-jába.
A kicsi, a hétköznapi életben szürke és jelentéktelen nő mindenkit elvarázsolt, amikor énekelni kezdett. Hangja erőteljes, enyhén fátyolos volt, jellegzetes kiejtéssel, dalait az eksztázisig átélte, így a közönség is érezhette a szegénység megaláztatását, a kiszolgáltatottságot, a mellőzöttséget, a szerelem kínjait és gyönyörét. Több filmben szerepelt, partnere volt Yves Montand és rendezte Jean Renoir is.
Piaf sikerei csúcsán sem feledkezett meg az indulás nehézségeiről, fiatal művésztársait mindig segítette. Olyan művészeket fedezett fel és támogatott, mint Montand, Gilbert Bécaud, Charles Aznavour, Georges Moustaki. Akármennyit keresett, sose volt pénze, nagyvonalú és bőkezű volt, mindenkinek adott, aki hozzá fordult.
Művészként sikert sikerre halmozott, a világ a lábai előtt hevert, de magánélete tele volt tragédiával és sikertelenséggel. 1935-ben született egy lánya, aki kétévesen meghalt. Sokáig kereste az igazi férfit, akit végül Marcel Cerdan bokszbajnokban talált meg, ám ő nem sokkal kapcsolatuk kezdete után légi baleset áldozata lett. Elvesztését Piaf sosem tudta kiheverni, egyre többet ivott, egyik kapcsolatból a másikba sodródott, és mindegyikből csalódással, szenvedve került ki. Kétszer ment férjhez, először 1952-ben egy Jacques Pills nevű énekeshez, akitől négy év múlva elvált, másodszor 1962-ben egy nála húsz évvel fiatalabb, fodrászból lett énekeshez.
Vigaszt a munkában talált, még a rákkal viaskodva is megszállottan dolgozott. Utoljára a párizsi Olympia színpadán adott emlékezetes koncertet, bár ekkor már szó szerint alig állt a lábán. 1963 augusztusában egy kis provence-i faluba vonult vissza, itt hunyt el október 10-én, 48 éves korában. A hírt meghallva Jean Cocteau költő, aki egész életében Piaf hűséges barátja volt, szívrohamot kapott és szintén meghalt. Bár életmódjára való tekintettel Párizs érseke nem engedélyezte a halotti misét, az énekesnő temetésekor a francia főváros utcáit ellepte a tömeg, és a második világháború óta először bénult meg teljesen a közlekedés.
„A kis veréb” fél évszázada halott, de hangja, egyénisége hozzátartozik Párizshoz, a Padam, padam, a Milord, vagy a Nem bánok semmit sem dallama mindenki számára ismerős. Piaf a minden idők legnagyobb franciája címért indított internetes szavazáson a tizedik helyen végzett, a házban, amely előtt a legenda szerint találták, ma múzeuma van. Életéről filmek, színdarabok, könyvek sokasága készült, 2007-ben Marion Cotillard Oscar-díjat kapott az énekesnő megszemélyesítéséért.
... és Jean Cocteau
Ötven éve, 1963. október 11-én hunyt el Jean Cocteau francia író, költő, színész, filmrendező és festő, a művészetek polihisztora, a múlt század egyik legizgalmasabb művésze.
Vagyonos és művelt nagypolgári családban született 1889. július 5-én a Párizs melletti Maisons-Lafitte-ben. Viharos ifjúkora volt: egy jó nevű magániskolából kicsapták, ekkor Marseille-be ment, ahol álnéven élt, és a rendőrség szállította haza, ekkor egy nála tizenhárom évvel idősebb színésznőbe szeretett bele, aki azonban kiadta az útját.
Cocteau tízéves korában kezdett írni, és még húsz sem volt, amikor megjelent első verseskötete. 1909-ben megkérdezte a híres Orosz Balett vezetőjét, Szergej Gyagilevet, írhatna-e balettet a társulatnak, és azt a tömör feleletet kapta: „Képesszen el!” A felszólítás nyomán Cocteau tollából olyan darabok születtek, mint a Parádé, amelynek zenéjét Erik Satie szerezte, a díszleteket pedig Pablo Picasso tervezte, vagy később – Milhaud zenéjével – az Ökör a háztetőn. Az első világháború idején mentősofőrként szolgált a belga fronton, és összebarátkozott a vadászpilóta Roland Garrosszal (akiről a híres teniszpályát és -versenyt később elnevezték), neki ajánlotta a repülés ihlette korai verseit. A háború után találkozott az akkor 16 éves Raymond Radiguet-vel, a francia próza „csodagyerekével”, A test ördöge szerzőjével, és szoros érzelmi viszony szövődött közöttük. Amikor öt évvel később Radiguet tífuszban meghalt, Cocteau az ópium rabja lett, és gyógykezelésre szorult.
A szanatóriumban a neves tomista filozófus, Jacques Maritain hatására gyakorló hívő lett. A húszas-harmincas években születtek meg legjobb prózai és színpadi művei, majd később filmjei: az Or-pheusz című tragédia, a Vásott kölykök című regény, a Pokolgép című, az Oidipusz-témát feldolgozó dráma. 1930-ban került színre Búcsú című monodrámája, amelyből később Poulenc írt operát, ekkor készítette első filmjét is A költő vére címmel. 1937-ben mutatták be A kerekasztal lovagjai című darabját, amelynek egyik szerepét a fiatal és jóképű Jean Marais játszotta.
A nyomasztó második világháborús légkörben jelentek meg újabb drámái: a Rettenetes szülők, a Szent szörnyetegek, az Írógép. A háború után visszatért a filmhez, 1945-ben megrendezte az ismert gyermekmesén alapuló A szép és a szörnyeteg című mozit Jean Marais főszereplésével. A halál és a költészet kapcsolatát vizsgáló Orpheusz című filmjével 1950-ben elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját és a Brit Filmakadémia díját is. Képző- és iparművészként szintén jelentőset alkotott: Saint-Jean-Cap-Ferrat-ban elkészítette a Villa Santo Sospir belsőépítészeti berendezését, és nagyszabású freskósorozatba fogott többek között a mentoni városházán.
Cocteau 1954-ben a Belga Királyi Akadémia tagja lett, egy évvel később a Francia Akadémia is soraiba fogadta. 1960-ban megrendezte utolsó filmjét, az Orpheusz végrendeletét, majd végleg visszavonult. Párizshoz közeli, milly-la-foret-i otthonában érte a végzetes szívroham 1963. október 11-én, néhány órával azután, hogy régi, kedves barátnője, Edith Piaf haláláról értesült.
