Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-04-08 15:00:00
Nem elég az amerikai villanyautó-vállalat számára, hogy a részvényei az egyre öregedő modellpaletta, a hagyományosnak számító márkák felzárkózása, valamint Elon Musk politikai szerepvállalása miatt folyamatosan csökkennek, most itt egy újabb probléma, ami miatt a cég vezetői foghatják a fejüket. Az Amerikai Közlekedésbiztonsági Hatóság, vagyis az NHTSA kiszúrta, hogy az összes Tesla Cybertruck veszélyes, ezért vissza kell hívni őket.
A hatóság egy vizsgálatot követően rendelte el a visszahívást az Egyesült Államokban a Tesla Cybertruckokra. Az akció keretében mintegy 46 ezer jármű érintett, amelyeket 2023. november 23-a és 2024 januárja között gyártottak, vagyis a legelső változatokról van szó. Az NHTSA a vizsgálat során feltárta, hogy az egyik rozsdamentes acélpanel menet közben fellazulhat, sőt bizonyos esetekben le is szakadhat az autóról. Ez magában a Cybertruckban nem tesz kárt, viszont annál veszélyesebb a többi közlekedőre. Amúgy a vállalat számára nem lehet feltétlenül új a probléma, hiszen eddig 151 jótállási igény érkezett be hozzá az említett panelek miatt. Ezekben a jótállási igényekben arról számolnak be a tulajdonosok, hogy menet közben kellemetlen, rezgő zajt kelt a hibás alkatrész. Ebből kiindulva már azelőtt észre lehet venni a hibát, mielőtt az komolyabb problémát okozna, talán ennek is köszönhető, hogy balesetről vagy sérülésről eddig nem érkezett bejelentés. Azonban ezt a jövőben meg kell előzni, ezért is rendelte el az NHTSA a visszahívást.
A hiba minden bizonnyal az összes Cybertruckot érinti, amiből azonban nem közlekedik sok az Egyesült Államokban sem, Európában pedig egyáltalán nem található meg ez a típus, mivel nem kapta meg a forgalmazáshoz szükséges engedélyeket. A modellnek ugyanis túl élesek a formái, így egy esetleges gázolásos baleset esetén sokkal súlyosabban megsebesítené a gyalogost, mint egy másik SUV. A szakértők szerint az USA-ban a Cybertruck bevezetése óta mindössze néhány tízezret adhattak el, ami elenyésző szám a márka slágermodelljeihez képest. Tavaly például 1,79 millió Teslát értékesítettek globális szinten, ami elmarad a 2023-as adatoktól. A csökkenés oka egyrészt Elon Musk politikai szerepvállalása, ami miatt egyre kevesebben vásárolnak Teslát, másrészt ott van az a jelenség is, hogy a hagyományos autógyártók is felzárkóztak mostanra a Teslához, ami hosszú távon gondot jelenthet a márka számára. Harmadrészt pedig az sem elhanyagolható, hogy a vállalatnak egyre jobban elöregedő a modellpalettája, elég csak a Model S-re és Model X-re gondolni, továbbá pedig ott vannak a meg nem valósított ígéretek, mint amilyen a Roadster második generációja, amelyet még 2018-ban mutattak be. Ezzel együtt is érdekes lesz, hogy hogyan fognak alakulni az idén a márka eladásai, hiszen nemrég mutatták be a Model 3 és Model Y frissített változatait. Ezen két típus az igazi sláger a Teslánál, tehát lehetne arra számítani, hogy növelni fogja 2025-ben az eladásait, viszont az érem másik oldalán ott van
Elon Musk, akinek a politikai megnyilvánulásai egészen biztosan nem tesznek jót az értékesítésnek.
A legkisebb Mercedesként emlegetett típus története ezelőtt 31 évvel, 1994-ben kezdődött, akkor jelentették be ugyanis az első generáció érkezését. A jellegzetes, ék alakú karosszéria két generációig a típus egyik ismertetőjele volt, aztán a harmadiknál a gyártó már a hagyományosabb külsőre váltott. A mostani, vagyis a negyedik generációs, Mercedes A osztály 2018 óta van a piacon, tehát már egy viszonylag öreg modellnek mondható, viszont hogyha ez kifut, akkor vége a típus pályafutásának. Erről Markus Schafer beszélt a carscoops.com-nak.
A Mercedes amúgy nemrégiben mutatta be a CLA következő generációját, ekkor tették meg a bejelentést, amelyről 2022 óta pletykálnak, vagyis hogy megszűnik az A osztály. A gyártó technológiai vezetője, Markus Schafer, a carscoops.com beszámolója szerint úgy fogalmazott, hogy: „Több olyan modellre van szükségünk, amik a világ minden részén eladhatóak, Kínát és az USA-t is beleértve. Tudom, hogy a hatchback egy népszerű kivitelezés Európában, de egy ilyen modell nem része a terveinknek. Döntéseket kellett hoznunk, nehéz döntéseket. A komplexitás csökkentése kulcsfontosságú feladat számunkra. Tehát szükséges volt a kompakt kínálatunkat hétről négy modellre csökkenteni a szegmensben”.
Azt nem tudni, hogy a jelenlegi A osztály meddig marad a Mercedes kínálatának a része, de ha onnan közelítjük meg a kérdést, hogy már hét éve a piacon van, nagy valószínűséggel nem fog már sokáig maradni. Tehát, aki újonnan vásárolna ilyen kocsit, annak érdemes igyekeznie, mert hamarosan végleg véget ér a modell története.
Wayne Griffiths, a Seat vezérigazgatója bejelentette, hogy a márka egyelőre kimaradt az elektrifikációból, és a belső égésű, illetve a hibrid hajtásláncok fejlesztésére fókuszál. Továbbá a közeljövőben az Ibiza és az Arona kap egy ráncfelvarrást, a két kisebb modell esetében pedig marad a benzines hajtás, amely mellé megérkezik a lágyhibrid is. A Leon kapható lesz plug-in, konnektoros és mild hibrid meghajtásokkal, míg az Ateca marad a benzin- és dízelmotoroknál. A Seat legnagyobb típusa tehát nem fog hibrid hajtást kapni.
A márka egyelőre azért is marad ki az elektrifikációból, mert arra cégcsoporton belül a Cupra fókuszál. Továbbá azért is, mert a Seat az olcsóbb autókra helyezi a hangsúlyt, ebből adódóan pedig nem tudna egy saját kicsi elektromos autót nyereségesen kínálni. A vállalatvezető szerint az akkumulátorok kilowattóránkénti ára 70, de inkább 60 dollárra kellene csökkenjen ahhoz, hogy egy belépő szintű villanyautó gazdaságos legyen számukra. Ameddig ez nem történik meg, addig fölösleges is számítani arra, hogy a Seat készíteni fog egy „saját” ID.Every1-t. Helyette viszont megcsinálja ezt a Cupra, Raval néven.
Nem is meglepő, hogy a Seat most sokkal inkább a Cupra növekedésére helyezi a hangsúlyt, hiszen a sportos almárka szépen növekszik, és magasabb áron lehet értékesíteni a Cupra emblémával ellátott autókat. A Volkswagen-konszernen belül pedig szintén a kis méretű elektromos autók sikeressége a fő szempont. Ennek részeként a jövő év első felében négy ilyen modellt is piacra dobnak. A Cupra Raval és a Volkswagen ID.2all Martorellben fog készülni, míg a Skoda Epiq és a Volkswagen ID.2X crossover a pamplonai üzemben. A Volkswagen ID.Every1 ugyanakkor csak 2027-ben jut el a kereskedésekbe, és a jelenlegi információk szerint nem Németországban, hanem Portugáliában készül majd.
A Seat kapcsán még meg kell jegyezni azt is, hogy a márka eladásai 2024-ben 7,5%-kal emelkedtek, így elérték a 310.000-es eladási mennyiséget. Ezzel együtt pedig a Cupra sem panaszkodhat, hiszen hasonló növekedést könyvelhetett el, és mintegy 248.100 autót értékesített a tavaly. A vállalat működési nyeresége szintén emelkedett 1,3%-kal, így az elérte a 633 millió eurót.