2025. március 26., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kicsi és olcsó villanyautót mutatott be a Kia

A Hyundai–Kia konszernnek több sikeres villanyautója is megtalálható jelenleg az autópiacon, példaként lehet említeni a Hyundai Ioniq 5-öt, ami egy kívánatos, kissé retrofuturisztikus autó, de ott van a Kia nagy és kis SUV-ja is, az EV9, valamint az EV3. Most utóbbi fog egy kistestvért kapni, ami az EV2 nevet viseli. A koreai gyártó már be is mutatta a koncepciót.
A Kiának a modellpalettájáról csak a kicsi és olcsó elektromos autó hiányzott, ezt az űrt kívánják kitölteni az EV2-vel. Fontos azonban leszögezni, hogy egyelőre csak egy koncepcióról van szó, a gyár-
tásérett változatot várhatóan csak 2026-ban fogják bemutatni. A mostani tanulmányautó már egy komoly ízelítőt ad abból, hogy hogyan is képzeli el a dél-koreai márka kicsi és olcsó villanyautóját. A koncepciómodell képeit látva – és azokat összehasonlítva a gyártó már piacon lévő villanyautóival –, joggal lehet arra gondolni, hogy ez a tanulmány igencsak közel áll a gyártásérett verzióhoz, azaz a koncepció és a végleges kivitel szempontjából nagy változtatásokra feltehetőleg nem kell számítani.
Nézzük meg egy kicsit közelebbről a koncepciómodellt! A képek tanúsága szerint egy kicsi ötajtós crossoverrel készül a Kia, amit szögletes formákkal, nagy kerekekkel és határozott élekkel fog ellátni. Az EV2-tanulmány orr-részét szinte egy az egyben a Kia EV9-ről vették át, ahogyan a küszöböknél megtalálható betétek is a nagytestvért idézik. Azt is mondhatnánk, hogy a Kia mérnökei nem sokat kellett dolgozzanak, de az érem másik oldaláról vizsgálva: miért is változtatnának egy friss és bevált recepten? Természetesen a Kia EV2 is hoz újdonságokat, ilyenek például a dupla karmolásokra emlékeztető első fényszórók és a kerékjárati ívek vonalába süllyesztett hátsó lámpák.
Vannak viszont olyan részletek, ahol érződik, hogy csak koncepcióról van szó, mert a gyártó szabadjára engedte a fantáziáját. Az egyik ilyen részlet az, hogy az EV2-nek nincs B oszlopa, a hátsó ajtók hátrafelé nyílnak, mint például a BMW i3 esetében. Ez azt is jelenti, hogy ha mindkét ajtót kinyitjuk az egyik oldalon, a kocsinak kvázi eltűnik az oldala. Ezek az ajtók egyáltalán nem megvalósíthatatlanok, hiszen az imént említett i3-as BMW-n túl más gyártók is alkalmazzák más modelljeiken, azonban hiába néznek ki jól, egyáltalán nem praktikusak. Hiszen a hátsó ajtó kinyitásához elengedhetetlen, hogy az első ajtó is nyitva legyen. Tehát hiába négyajtós a kocsi, ennél is megvannak azok a kényelmetlenségek, amelyek előfordulnak egy kétajtós autónál. Ezzel együtt a képeken és a koncepció esetében nagyon látványos elem, viszont a dél-koreai márkák az esetek többségében nagy figyelmet fordítanak a praktikumra, ezért nehezen elképzelhető, hogy ez a megoldás vissza fog köszönni a gyártásérett változatban is.
A beltér kapcsán elsősorban a letisztultságot érdemes kiemelni, persze itt is látszik, hogy a mérnökök szabadjára engedték a képzelőerejüket, és olyan megoldásokat alkalmaztak, amelyeknél nehezen elképzelhető, hogy jövőben, a végleges változatnál vissza fognak köszöni. A Kia EV2-koncepció belsejében egy nyolcszögletű kétküllős kormány kapott helyet, ami nem takar el egyetlen műszerfali kijelzőt sem. Az első ajtókba a designerek  háromszög alakú hordozható hangszórókat képzeltek el, amelyeket a tulajdonosok könnyűszerrel kivehetnek majd az autóból, és magukkal vihetik, hogyha a járművön kívül szeretnének zenét hallgatni. A kormány ötlete, ami nem takar el semmit, jó kezdeményezés, és mindenképp érdemes lenne így hangolni az autó belterét, azonban a nyolcszögletű kialakítás első olvasatra és első ránézésre is furcsa. Az emberek meg vannak szokva a kerek kormánnyal, erről pedig nem is akarnak lemondani. Elég csak a Tesla szarv alakú kormányára gondolni, ami senkinek nem kellett, ezért a gyártó kénytelen volt visszavezetni a hagyományos megoldást. Ami pedig a hangszórókat illeti, ötletnek érdekes, de kérdés, hogy mennyire lesz ebből valóság. Voltak már gyártók, amelyek eljátszadoztak ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal, amelyekből végül nem lett semmi. Feltehetőleg a Kia esetében is a koncepció szintjén marad ez az ötlet.
Az EV2 kapcsán a gyártó egyelőre nem árult el technikai részleteket, ahogyan árakat sem. Ezek az információk minden bizonnyal jövőben, a gyártásérett változat bemutatóján fognak napvilágot látni.


Megpróbálta utánozni a Volkswagen ID.Buzzt a Geely


A haszonjárművek, furgonok több ember fantáziáját mozgatják meg, különbözőképpen. Van, aki áruszállításra, van, aki nagy csapattal való kirándulásra szeretne használni egy ilyen autót. Természetesen megvan az a réteg is, amelyik messziről elkerüli ezt a formát, azonban talán még az ő szívük is megdobbant, amikor a Volkswagen bemutatta az ID.Buzz névre keresztelt elektromos furgonját, mert a retrofuturisztikusnak számító, a márka hippibuszát idéző autó látványa még azokban is felkeltette a birtoklási vágyat, akik soha nem szeretnének furgont maguknak. Nemes egyszerűséggel jópofa az ID.Buzz, így nem is csoda, hogy más, főként kínai márkák megpróbálják lemásolni az esszenciáját.
A Geely például már 2016-ban alapított egy haszonjárművek gyártására szakosodott almárkát, amelynek most két furgonja Európába is megérkezik. A Farizon SV (amely a SuperVan rövidítése) elérhető lesz 5 és 6 méteres kivitelben, továbbá a raktér térfogata is változtatható 6,95 és 13 köbméter között, nyilván a furgon hossza és a belső elrendezés alakításával. Az autó terhelhetősége 1075 és 1480 kilogramm között van, a maximális töltési teljesítménye 120 kW, ebből pedig az is következik, hogy egy teljesen elektromos modellről van szó. Tehát a design és a hajtáslánc is az ID.Buzzt idézi.
A kisebb változat 272 lóerős, 49 kWh-s akkumulátor kapott benne helyet, az elméleti hatótávolsága pedig 215 kilométer. A nagyobb változat érdekes módon gyengébbre sikerült, ez „csak” 231 lóerős – ami furgonléptékkel nézve így is nagyon erős –, viszont ebben már egy 106 kWh-s akkumulátor van, ami azt is jelenti, hogy a hatótávja 359 kilométer is lehet. A kisebb változat ára kb. 47 ezer euróról indul, a nagyobb több mint 66 
ezer euróba kerül. Tehát olcsónak egyáltalán nem nevezhető, mondjuk, ez igaz az ID.Buzzra is.
A másik modell, amit Európába hoz a Farizon, már nem olyan érdekes, mint az SV. A kisebb modell, vagyis a V6E leginkább egy hagyományos furgonra hasonlít. A típus 4,86 méter hosszú, a raktere 5,7-5,9 köbméter, és ez is teljesen elektromos meghajtású. Egy 42,5 kWh-s akkumulátor kapott benne helyet, ami 195 kilométer megtételére képes a tesztek alapján, a kisebb Farizon furgon teljesítménye 136 lóerő. 
Azonban nemcsak a tulajdonságai, hanem az árcímkéje is szerényebb, az indulóára várhatón 36 ezer euró körüli lesz, ami persze továbbra is sok pénz, viszont a nagy testvéréhez képest sokkal barátságosabb szám.
A két típus esetében további információkat csak a bemutatón fognak közölni, amelynek dátumát egyelőre nem árulta el a gyártó.

Mindjárt itt van a BYD luxusmárkája is

A kínai BYD továbbra is elkötelezett, ami az európai terjeszkedését illeti, egyrészt mind több modellje van jelen az öreg kontinensen, másrészt Európa egyes országaiban arra is van esély, hogy megjelenjen az ultraluxus márkája, a YangWang, harmadrészt pedig lesz egy „sima” luxusmárkája is, amelyet Európa minden szegletébe elhoznak, és amelynek a milánói dizájnhéten, április 7-e és 13-a között lesz a bemutatója. Ez a márka a Denza.
A Denza jelenleg hat modellt gyárt, amelyek között kisbusz, SUV, crossover és fastback is megtalálható. Az N7 nevet viselő típuson kívül mindegyik kapható elektromos és plugin, konnektoros, hibrid változatban is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató