40 éves a Szabadság úti református egyházközség

Szentháromság vasárnapján, a nemzeti összetartozás napján fennállásának 40. évfordulóját és a templom felújításának befejezését ünnepelte a 2200 lelket számláló marosvásárhelyi Szabadság úti református egyházközség. E jeles napon Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. Jelen volt Jakab István, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese, Dávid Lajos, a gyülekezet első lelkésze, utódai, Dénes Előd és Dénes Katinka lelkészházasár, valamint számos meghívott: Ambrus Attila, az Erdélyi Egyházkerület főgondnoka, Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke, Kovács Mihály Levente alelnök, a gyülekezet és az egyházmegye gondnokai, számos meghívott. A meghívottakat a házigazdák: Les Zoltán és Les Júlia lelkészházaspár köszöntötték. 

Hálával lehet a legjobban Istent dicsérni 

Az istentisztelet alapgondolatát a hálaadás, az Istenbe vetett hit, a közösség megmaradása, az összetartozás, az összefogás, az egymás iránt érzett felelősség fontossága adta. Ennek jegyében kezdte az istentiszteletet Jakab István, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese a 100. hálaadó zsoltárral: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!… Mert jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége, nemzedékről nemzedékre.”

Kató Béla püspök igehirdetésében elmondta, hogy Erdély-szerte templomainkban van lehetőség más dimenzióban, igazi valójában megismerni Istent. Ezért az emberiség évszázadok során megteremtette a külsőségeket, a találkozás helyét, templomokat épített, hogy Istennel találkozhasson, hogy az igét hallgathassa. 

– Ez a gyülekezet megtapasztalhatta több száz gyülekezettel együtt, hogy gondjaival nincs egyedül, egy olyan egyháznak a része, amely senkinek nem engedi el a kezét, egységben, a maga lehetősége szerint támogatja a másikat. Így újulhatott meg ez a templom is. Nagyon sok áldozathozatal és erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ez megvalósuljon az anyaország támogatásával. Most adva a lehetőség, hogy jobb körülmények között, jobb közérzettel és hálaadással jöjjetek a templomba. Lehet, hogy irigységgel tekint ránk a külvilág, hogy támogatnak bennünket, de mi tudjuk, hogy áldozatvállalás és összefogás kell ahhoz, hogy a népünk, közösségünk megmaradjon – mondta igehirdetésében a püspök, aki megfogalmazta, hogy nem hallgatni, hanem Isten szavát meghallani, hálát adni jöjjön a gyülekezet a templomba, hiszen hálával lehet a legjobban dicsérni az Urat. 

Tíz gyülekezetből a hetedik

Marosvásárhelyen jelenleg tíz református egyházközség működik. A Szabadság úti az alapítás sorrendje szerint a hetedik. A reformáció több mint öt évszázados történetében a vártemplomi gyülekezet volt az első, majd a 19. század elején létrejött a második, a Gecse utcai, a kistemplomi gyülekezettel. Mi vezetett ahhoz, hogy a városban, a kommunizmus éveiben sorra alakultak a gyülekezetek? 

A református közösség számbelileg „kinőtte” a két egyházközséget, hiszen az iparosítással látványosan megnőtt a város lakossága, faluról sok református család költözött be, ami szükségessé tette újabb közösségek létesítését. Harmadikként létrejött az alsóvárosi egyházközség, majd negyedikként a Szabadi úti, ötödikként a felsővárosi, hatodikként a meggyesfalvi, majd hetedikként, 1983-ban, a Szabadság úti gyülekezet. Ezután létesült a Tudor negyedi cserealji, a Tulipán utcai, majd tizediknek a kövesdombi gyülekezet. A Szabadság utcai gyülekezet a Gecse utcai református egyházközségből vált ki, amelynek akkor néhai dr. Csiha Kálmán esperes volt a lelkipásztora. Ő vezette az új gyülekezet alakuló presbitériumi ülését is. Az új gyülekezet lelkipásztori feladatait dr. Bustya Dezső akkori alsóvárosi lelkész látta el. Területileg a Szamos utcától az Ady negyedig, valamint a Vihar és a Rădulescu utcákkal határolt városrész lakossága tartozott hozzá. A gyülekezet ekkor 5500 lelket számlált, az istentiszteleteket a Vihar utca 3. szám alatti imaházban tartották. Első állandó lelkipásztorként Dávid Lajost választották. 

Mint Dávid Lajos egykori lelkipásztor utalt rá, a missziós lelkület, a missziós láz késztette a lelkészeket és az első presbitériumot arra, hogy családlátogatásba kezdjenek, hogy feltérképezzék, hány református él a környéken. Kiderült, hogy sokkal több, mint amire számítottak. Felmérték, hogy nagy az igény a gyülekezeti, közösségi életre, így kezdődött a munka. Beindították az ifjúsági és gyermekmissziót, komolyan vették a pasztorálást, egy év múlva már megalakult a gyülekezet kórusa, növelték az istentiszteleti helyiséget, lelkészi lakást vásároltak. A gyülekezet tagjai önzetlenül adakoztak, közmunkát vállaltak, miközben a kommunizmus utolsó éveiben egyre kegyetlenebbek lettek a körülmények, megtagadták az építkezési engedélyek kibocsátását, templomépítésről szó sem lehetett. De a gyülekezet templomról álmodott. A Historia domusba feljegyezték, hogy „suba alatt” elkezdték az imaház bővítését, kis tornyot építettek, hogy templomformát öltsön az imádság háza. Közben elkészültek Bandi Dezső és Miholcsa József művészi alkotásai, a faragott szószék és a mózesszék. 

Új templom, gazdag gyülekezeti élet

A gyülekezet 1991-ben kezdett az új templom építésébe Kali Ellák tervei alapján. A gyülekezet adományai mellé a hollandiai Vriezenveen diakóniai csoportja is adományokat gyűjtött. Az építkezés Péchy István főgondnok és Árus Jenő gondnok páratlan tehervállalása mellett folyt. Az építkezés ideje alatt a baptista gyülekezet adott otthont az istentiszteleteknek. Másfél év alatt, 1992 őszére elkészült a 400 férőhelyes templom és a 150 férőhelyes gyülekezeti terem. Az új épületben kapott helyet a lelkészi iroda is. A művészi kivitelezésű faragott szószék és mózesszék lett a templom dísze. A toronyba két harang került, mindkettő Rácz Sándor harangöntő mester munkája. A templomot 1992 októberében dr. Csiha Kálmán püspök és dr. Juhász András esperes szentelte fel. Teljes volt a gyülekezeti élet, diakóniai, ifjúsági és gyermektevékenységek voltak. Az ifjúsági munkában Borbándi András, Dénes Előd, Juhász Zoltán és Máthé Zoltán segédlelkészek vállaltak nagy szerepet. Bibliaórák, zenés együttlétek, kirándulások kovácsolták össze az ifjúságot. Az ifisek számára emlékezetes az a marosi tutajozás, amelyet az általuk pillepalackból épített tutajjal tettek meg. 

2003-ban Dávid Lajos lelkipásztor nyugdíjba vonult, helyét Dénes Előd és Dénes Katinka vette át, akik 14 éven át szolgáltak a gyülekezetben. Szolgálatuk alatt fiatalos lendületet vett a gyülekezeti munka, ifjúsági kórust, a fiatal házasok kórusát, gyermekkórust hoztak létre, megalakult a Gordonka együttes, amelyek fellépései az istentiszteleteket is színessé tették. A lelkészházaspár nevéhez fűződik a Buborék tanoda létrehozása, amely lelki otthonként és szociális hálóként működött az ide érkező gyermekek számára. A házaspár 2018-ban vált meg a gyülekezettől, amikor a sepsiszentgyörgyi vártemplomi közösségbe kapott meghívást. 

Ezt követően Les Zoltán és Les Júlia lelkipásztor-házaspár került a Szabadság utcai gyülekezethez. Közben a világjárvány nehezítette a gyülekezeti életet, de megtalálták a módját, hogy szabadtéren, a szomszédos Szent Imre-plébánia udvarán tartsák meg az istentiszteleteket, amikor ezt már engedélyezték. A gyülekezetben az istentiszteletek mellett imanapokat, imahetet tartanak, működik az egyesített kórus, a nőszövetség, rendszeresek a bibliaórák, a vallásórák, a konfirmációi felkészítők, táborokat, kirándulásokat, kézműves-foglalkozásokat szerveznek. 

Tartalmas emlékfüzet, számos köszöntés

Az évfordulóra szép emlékfüzetet adtak ki, ebben a 40 éves múlt részletes visszapillantóját közlik. A kiadványból a gyülekezeti tagok és a vendégek is kaptak egy-egy példányt. 

A hálaadó ünnepséget a gyermekkórus és a felnőttkórus szolgálata tette színessé. A gyülekezetet a meghívottak közül köszöntötte: Dávid Lajos nyugalmazott lelkipásztor, Dénes Előd és Dénes Katinka lelkészházaspár, Ambrus Attila kerületi főgondnok, Péter Ferenc tanácselnök, Nagy Győző egyházmegyei főgondnok, Bara Zoltán-József római katolikus plébános, Borbándi András és Borbándi Erika magyarlapádi lelkészházaspár, előbbi segédlelkésze volt a gyülekezetnek, Erika pedig ebben a gyülekezetben „blokkos gyerekként” nőtt fel. Végül Benedek Klára, az egyházközség főgondnoka háláját és köszönetét fejezte ki azért, hogy sor kerülhetett erre az alkalomra.