2020. augusztus 13., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Háromszáz éve írta alá Károlyi Sándor kuruc generális és Pálffy János, az osztrák csapatok fővezére a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békét.

Háromszáz éve, 1711. április 30-án írta alá Károlyi Sándor kuruc generális és Pálffy János, az osztrák csapatok fővezére a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békét.

Az 1703-ban kitört szabadságharc kezdetén a kuruc sereg sorra aratta győzelmeit. Rákóczit a gyulafehérvári országgyűlés 1704-ben Erdély, a szécsényi 1705-ben Magyarország vezérlő fejedelmévé választotta, majd 1707. június 13-án az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. A kurucok óriási területeket foglaltak el, de államhatalmat kiépíteni nem tudtak. A kellő diplomáciai támogatás hiánya, a pénzügyi és gazdasági nehézségek nyomán a felkelők társadalmi és területi bázisa gyorsan csökkent, a reguláris seregek 1708-ban Trencsénnél, majd 1710 januárjában Romhánynál is vereséget szenvedtek. Az ország belefáradt közel kétszáz év háborúiba, éhínség, pestisjárvány, árvíz és sáskajárás is pusztított.

A kurucok többsége belátta: a függetlenség nem valósítható meg katonai eszközökkel, vissza kell térni a politikai módszerekhez. A felismerést az udvar békeajánlata is segítette: a fővezér Pálffy János gróf, horvát bán 1710 novemberében felvette a kapcsolatot Ká-rolyi Sándor gróffal, a kurucok főparancsnokával. Károlyit II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem időhúzó tárgyalások folytatására hatalmazta fel, amíg ő Lengyelországban I. Péter orosz cárral tárgyal a segítségről, a tárgyalásokon viszont Pálffy és Károlyi eljutott a teljes béke-megállapodásig. Az egyezmény szövegét a szövetkezett rendek és a Habsburgok képviselői az 1711. április 26-i szatmári értekezleten némi javítás után elfogadták, és április 30-án aláírták.

Másnap, 1711. május 1-jén a majtényi síkon a 12 ezres kuruc sereg – Rákóczi beleegyezése nélkül – letette a fegyvert, földbe szúrta a 149 zászlót, és felesküdött I. József királyra. (Az uralkodó ekkor már két hete halott volt, de a hírt a császári udvar a sikeres rendezés érdekében eltitkolta.) A csapatokat Pálffy megszemlélte, majd a sereg szétoszlott. A nemesek és a főtisztek 1711. május 1-jén és 2-án Nagykárolyban írták alá a dokumentumot, amelyet III. Ká-roly nevében az uralkodó anyja, Eleonóra császárné erősített meg. Az okmány Rákóczinak három hetet adott a hűségeskü letételére, aki nem élt a lehetőséggel. A vezetők közül még Bercsényi Miklós, Vay Ádám, Forgách Simon és Esterházy Antal maradt külföl-dön.

A szatmári békével a szabadságharc elérte a legtöbbet, amire az adott körülmények közepette lehetőség volt. Aki hűségesküt tett a királynak, közkegyelemben részesült, és visszaadták az elkobzott birtokokat is. Az uralkodó ígéretet tett a rendi sérelmeket orvosló országgyűlés összehívására, a vallási törvények megtartására, a kunok, a jászok és a hajdúk is élhettek megszerzett szabadságjogaikkal. Érvényben maradtak Rákóczi nemesítései, a hajdúvárosok kiváltságai, illetve a tiszti kinevezések is.

A paktum ugyanakkor nem tartalmazott a szabadságharcot kiváltó néhány fontos követelést: szó sem volt az ellenállási jog megadásáról, a szabad királyválasztásról, a jobbágyi terhek csökkentéséről, Erdély függetlenségéről, és az ígérvényekre sem nyújtott garanciát. Megmaradt viszont az ország rendi alkotmányos különállása, Magyarország saját törvényei és kormányszékei által irányított állam maradhatott a Habsburg Birodalomban, amely a körülmények ismeretében győzelemmel ért fel.