3. Monaco, Monte-Carlo, Èze Village

Kevés olyan ember van Európában, aki nem hallott a Monacói Hercegségről, az önálló, független városállamról, és sokan óhajtották-óhajtják meglátogatni életükben legalább egyszer, köztük mi is. Kirándulásunk szervezői cannes-i tartózkodásunk második napjára illesztették be a monacói kiruccanást. Monaco Cannes-tól 59 kilométernyire fekszik, ajánlatos a gyors A10-es autópályán utazni.

Az autópályáról letérve hosszú, végig erősen lejtős alagúton érkeztünk meg Monaco városába, annak egy föld alatti, óriási parkolójába. A parkoló bejáratánál nyomatékosan felhívták a figyelmünket, hogy Monacót csak szájmaszkot viselve szabad meglátogatni, és az autóbuszból addig nem szabad kiszállni, amíg az arra hivatott rendőrök nem ellenőrzik az átoltottsági igazolványokat, illetve az érvényes Covid-teszteket, és engedélyezik gyalogosan meglátogatni a várost. A rendőrök több mint egy óra után érkeztek meg a parkolóba, elnézést kértek, de – mint mondták – azért késtek, mert „sürgősebb dolguk akadt”. Végül minden gond nélkül átestünk az ellenőrzésen, és a parkolóból gyors személyfelvonóval érkeztünk a város központja, pontosabban a hercegi palota közelébe.

 A Monacói Hercegség a francia Riviéra területére beékelődött, kevéssel több mint 2 négyzetkilométer nagyságú miniállam, a Vatikán után a világ második legkisebb országa. Lakóinak száma meghaladja a negyvenezret, így a világ legsűrűbben lakott országa. A lakosság többsége idetelepedett, alig egyötöde született Monacóban, de egyharmada – több mint tizenkétezer – többszörös eurómilliomos, gazdag külföldi innen-onnan, és itt a legmagasabb az egy főre jutó milliárdosok száma. A lakosság legnagyobb része nem havi fizetésből – amely 5200 euró körül van – „tengeti” az életét. Naponta legalább ötvenezer francia és olasz alkalmazott ingázik Monacóba.

Mondják, hogy nyáron hihetetlenül megtelik Monaco turistákkal, de ottlétünk idején, 2021. augusztus végén és a világjárvány ideje alatt a vártnál sokkal kevesebben voltak, sorok nélkül, néhány óra alatt megnézhettük a tengertől fokozatosan emelkedő sziklás dombra épült, szép fekvésű ország nevezetességeit, megismerhettük történetét.

Monaco 1297-től független a Genovai Köztársaságtól. Az alkotmányos monarchia hercegséget a Grimaldi család mindenkori leszármazottjai uralják, ez Európa legrégebbi uralkodó családja. Tájainkon talán a legismertebb a Grimaldi családból a daliás III. Rainer monacói herceg, aki 1956-ban házasodott össze Grace Kelly Oscar-díjas amerikai filmsztárral, a nyugati bulvársajtó nagy örömére, amely a huszadik század híres szerelmi történetévé duzzasztotta az eseményt. A házasság 1982-ben egy tragikus autóbaleset következtében ért véget.

Monacóban a francia nyelv a hivatalos, de sokan beszélik még az ősi monacói nyelvet, amelyet ők monegascunak neveznek, francia nyelven monegasque, olaszul monegasco, a ligur nyelv (a Ligur-tenger környékén beszélt újlatin nyelv) nyugati változata, ugyanis a szomszédos provanszál nyelv hatására számos eltérést mutat az eredeti ligurtól, hasonlít a nizzai nyelvjáráshoz. A francia és más újlatin nyelvek befolyásának köszönhetően szókincse, nyelvtana állandóan változik. A 20. században a monacói lakosság egyre jobban franciásodni kezdett, az 1970-es években a monacói nyelv közel volt a kihaláshoz, azóta sikerült elkerülni, ma az iskolákban tanítják a francia nyelv mellett a monegascut is.

 Monaco hegyoldalban fekszik, a tenger itteni öblét egy nagy szikla osztja ketté, két oldalán kikötőkkel, amelyekben szebbnél szebb luxusjachtok lebegnek a vízen, egyszerre akár 800 is (ennyi a befogadóképességük) napi száz-kétszáz euró parkolódíjért! 

 Monaco tengerpartja strandolásra nem igazán alkalmas, kevés strandja túlzsúfolt vagy nagyon drága.

 A város, ami maga az ország, igazából két részből áll, Monacóból és Monte-Carlóból. Mindkettőnek szép, elegáns épületei vannak. Monaco főbb látnivalói a hercegi palota, az oceanográfiai múzeum, a kaszinó, a katedrális, a botanikus kert, a Formula-1 pálya néhány részlete és a város szűk utcái.

 A hercegi palota és az előtte fekvő terület ottjártunk idején felújítás alatt volt, ez utóbbi kő- és homokkupacokkal volt tele, magas kerítéssel elszigetelve, a híres őrségváltás is elmaradt. A palota közelében, egy magaslaton áll a Szent Miklós-katedrális, itt kötött házasságot a hercegi pár. Az esemény emlékét egy nagy festmény őrzi a székesegyházban.

A legjobban várt látványosság az oceanográfiai múzeum volt, amely 1910-ben nyitotta meg kapuit a 85 méter magas sziklafal tetején. Megépítését I. Albert herceg rendelte el, aki maga is óceánkutató és felfedező volt. Tudományos érdemeit számos állam akadémiája méltatta. A múzeum legalsó szintje a Földközi-tengerrel egy vonalban fekszik, míg a bejárat és az első emelet már a szikla tetején. A legalsó szinten a tengerek és az óceánok gazdag és változatos élővilágát ismerhetjük meg. Az első emeleten kitömött állatokat, bálnacsontvázat, óriáskagylót, óriáskalmárt, bálnavadászeszközöket, cápafogazatot, búvárfelszerelést stb. láthatunk. Az előcsarnokban I. Albert herceg szobra és tudományos tevékenységének eredményei tekinthetők meg. Az oceanográfiai múzeumot 1957–1988 között Jacques Yves Cousteau vezette. A múzeum előtt Cousteau kapitány híres mini-tengeralattjárója van kiállítva.

 A kaszinóban monacói lakosoknak tilos a szerencsejáték, még be sem léphetnek oda, csak az alkalmazottak. A két (iker-) város Formula–1 pályája egyike Európa és a világ legtechnikásabb és legveszélyesebb versenypályájának, a szűk utcák miatt, némelyikben alkalmunk volt sétálni.

 Monacónak nincs repülőtere, viszont van több helikopter-leszállópálya.

A város botanikus kertjében, számtalan érdekes és szép növény között felüdültünk kissé, majd a gyorsfelvonón visszatértünk a parkolóba. A parkoló kijárata és a tenger fölé magasodó sziklatömbön, elegáns környezetben épült fel Monaco börtöne, a Maison d’Arrét. Befogadóképessége 80 fő, mindegyik ablaka a tengerre néz az egyenlő esélyek jegyében! A hercegségnek nincs is szüksége nagyobb börtönre, mivel Európában Monaco rendelkezik a legkevesebb bűnözővel, viszont az egy főre eső rendőrök száma itt a legnagyobb.

 Monacói kirándulásunkat a szerencsejátékok nevezetes központja, Monte-Carlo meglátogatása tette teljessé.

 A város, amely a hazárdjátékok egész világon ismert európai centruma, olasz nevét – Monte-Carlo (magyarul Károly-hegy) alapítójáról, a 19. században élt III. Károly monacói hercegről (élt 1818–1889, uralkodott 1856–1889 között) és a tenger fölé emelkedő hegyről (monte) kapta, amelynek oldalára épült. Alapításának ideje a 19. század közepe. A város neve hallatán mindenki elsősorban a kaszinókra gondol, jogosan, mert a „Monte-Carlo Casino” már a város alapítása előtt felépült, és a szerencsejátékok igencsak látogatott épületévé vált a tengerpart egészében. Nevét írják Montecarlónak is, okszitánul Montcarles, monacóiul Monte-Carlu, a monacói hercegség jövedelmi forrása, lakó- és üdülővárosa.

 Monte-Carlo föld alatti autóparkolójából a sétára csábító japánkerten keresztül vezetett fel utunk a nevezetes kaszinókhoz. Az eléggé meredek utcák fáradalmait a kaszinó alatti parkban pihentük ki, ahonnan szép látvány nyílt az alattunk hullámzó tengerre. Azután érkeztünk a híres Casino de Monte-Carlóhoz, amely szerencsejáték- és szórakoztatóközpont is, hozzá tartozik a kaszinó, a monte-carlói opera és balett. Ezek a Grimaldi hercegi család többségi tulajdonában vannak, és a család fontos bevételi forrásai. A játéktérre 25 euró belépővel lehet bemenni, játszani 5 euró indulótőkével lehet. A kaszinót több őr is védi az illetéktelen behatolóktól, de a bejárathoz legközelebb álló mosdóig be lehet menni, és rá lehet látni a kaszinó belsejére. Mi inkább a kaszinó előtt parkoló drága, felénk nem látható autókat tekintettük meg, majd átmentünk a téren lévő kisebb kaszinóhoz, ahová ingyen is bemehettünk, természetesen védőmaszkkal. Ez a kaszinó is több száz négyzetméteren terül el, közel két óra hosszan sétáltunk a különböző játékasztalok között, útitársaink némelyike 5 euró ellenében ki is próbálta a szerencséjét, kevés eredménnyel.

 Monte-Carlo kaszinóiban számos magyar arisztokrata, gyáros, gazdag ember megfordult, és veszített nagyobbnál nagyobb összegeket.

Nagy költőnk, Ady Endre franciaországi tartózkodása idején (1904, 1906) többször is megfordult Monte-Carlóban, a francia Riviérán, ezek az alkalmak is jelentősen hozzájárultak Ady igazi költővé éréséhez. Havasok és Riviéra című verse alatt Monte-Carlo helymegjelölése olvasható, és a hegy hidegsége, a Riviéra melegsége közötti ellentét az országot kizsebelők ellen lázadó Adyt vetíti előre. Hasonlóképpen látta a társadalmi igazságtalanságokat József Attila is a Riviérán tett látogatása idején. József Attilának emléktáblát is állítottak a Nizza közelében levő dombon, azon a helyen, ahol a ház állott, amelyben lakott.

 Elhagyva Monacót, útközben a következő nevezetesség, Èze Village irányába, arra gondolok, hogy Monaco meglátogatása számomra nem volt igazán kiemelkedő élmény, sőt néha egyenesen ágrólszakadtnak éreztem magam, a két nagy költőhöz hasonlóan, és azt hiszem, hogy inkább a hírnevéért kell meglátogatni a miniállamot.

 A Cote D’Azur-ön, Monaco és Nizza között félúton található a bájos kis középkori település, Èze. A falu mintegy 400 méter magas mészkőhegy csúcsán fekszik, keskeny, girbegurba, felfelé haladó utcácskák alkotják, ahol gépkocsival lehetetlen közlekedni. Rózsával, borostyánnal befuttatott több évszázados, kőből épült házak varázsolnak a falunak különleges hangulatot. Egykor erődfalu volt, kapuján belépve a Saint Tropez-i csendőr hanyagul heverésző, szalmából készült hasonmásának nyakába akasztott táblácska figyelmezteti az idelátogatókat, hogy a maszk viselése kötelező.

 A tenger felé nyitott teraszokról és különösen a csúcsra épült templomkertből csodálatos panorámát élvezhetünk a Földközi-tenger felé, és a másik irányba, a magas hegyek felé. Fennebb egy botanikus kert kaktuszaiban gyönyörködhet az ide látogató, a csúcson egy középkori várrom zárja le a hangulatos sétát az ősz eleji ragyogó napsütésben. Ez a falu inspirálta a nagy filozófust, Nietzschét műve befejezésére, ugyanis itt remélt és talált gyógyulást betegségéből 1883–1884-ben.

 Szinte minden házban üzlet van, tulajdonosaik kizárólag ebből élnek, mi sem mehettünk el üres kézzel.

A nap már lenyugvóban volt a tenger fölött, mikor visszaérkeztünk szállodánkba.