200 éve született Arany János (II.)

Nem lehet meghatottság nélkül olvasni Arany János elemi iskolai életét és tevékenységét. Először is az iskola tanítóját, felváltva, Szalonta egy-egy utcája tartotta el paszullyal vagy valamilyen szegényes étellel. Arany beköltözött az iskolába, mert agg édesapja szinte teljesen megvakult, és nővére magára vállalta öreg apja elrendezését. Azt is meghatottsággal olvashatjuk, hogy Arany János tudta a kötelességét, mert a szokásjog szerint a családi örökségért el kellett volna rendezze öreg szüleit, ám egy 12-14 éves gyerek ennek nem tudott eleget tenni, ezért lemondott fele örökségéről nővére, Jámborné Arany Sára részére, hogy ennek fejében a nővére gondozza el öreg apját.

A tizennégy éves tanító ott lakott a nagyszalontai iskolában, és a református templom ott volt, ma is ott van az iskola mellett. Az apja istentiszteletre ment, egyszer hirtelen visszanyerte látását, és hazafelé bement tanító fiához, örömmel újságolta neki, hogy „Fiam, csoda történt, mert a templomban visszanyertem látásomat”. Ezeket a történeteket is elolvashatjuk Rozvány György visszaemléke- zéseiből, aki Arany Jánosnak személyes ismerőse és jó barátja volt.

Arany János egész életében visszavágyott Szalontára. Az anyagi szükség vitte Nagykőrösre, de onnan is nagy áldozatok árán a nyári szünetben haza-haza látogatott Nagyszalontára. (Abban az időben szekérrel több napon át lehetett csak hazalátogatni Nagykőrösről Szalontára!) Nagykőrösről elkívánkozott, mert úgy érezte, hogy számára irodalmilag nem serkentő a környezet, hogy távol van a pezsgő irodalmi élettől. Budapestről is állandóan hazavágyott Nagyszalontára. Sajnos, ez a vágya nem teljesült, bár ő egy szegényes házat vásárolt magának Nagyszalontán azzal a szándékkal, hogy öregkorában hazamegy szülővárosába meghalni, és temetkezni is oda szeretett volna Piroska lánya mellé. 

 

Olvassuk Rozvány György visszaemlékezését Arany János iskolai éveiről:

 »IV. [A SZALONTAI ISKOLA.] A mostan élő ifjabbak nem fogják hinni, pedig igaz való, hogy Arany János szalontai gymnasista korában egy ember, egyetlen tanteremben az összes latin hat osztályt tanította. És ez a tanító, rektor néven nevezve sem volt szakavatott tanító. A debreceni kollégium adta őket három évre az idősebb végzett tanulókból, részint azért, hogy ezek a rektoriális három év alatt egy kevés pénzt gyűjthessenek maguknak további tanulmányaik – ügyvédi vagy orvosi – folytathatására. Ily három évenként váltakozó 20-21 éves fiatalembertől nem lehetett kívánni, hogy hat latin osztály mellett még szépírást, rajzot, zenét – ha ezekhez értett volna is – tanítson. És még is Arany János ezeket is megtanulta. De kitől? – Csak ön-magától, – jó géniuszától sugalmazva. Tanulótársa, a most is élő Szathmári István szalontai cipészmester, s volt honvédfőhadnagy 48-49-ből, édesen mosolyogva beszélte el nekem, hogy gyermekkorában Arany Jánostól sem kitűnő tanulását, sem verseléseit, sem igen szép írását, sem szép éneklését a különböző hangnemekben nem irigyelte, egyedül csak azt, hogy szép oroszlánokat tudott rajzolni. De ehhez is honnan vehette a példányt, midőn a szalontai gymnasiumban azon időben a fekete számoló táblán és fehér krétán kívül semmi taneszköz vagy rajzminta nem volt? Képeket a puritán reformált községházaiban nem láthatott, – az iskolai tankönyvek az állatok ábráját akkor nem tartalmazták. Valószínűleg valamelyik nemesi címeren láthatta az oroszlánt s ez 

elég volt az ő geniális eszének, hogy azt utánozva, az én jó öreg bajtársamnak, Szathmári Istvánnak, annak idejében irigységét felköltse. 

 

VI. [TANULÓBÓL-TANÍTÓ.] A szalontai gymnasium szervezete szerint Arany János tanuló kora idejében, a retorikát és poesist hallgató szegényebb és jobb tanulók elemi tanítókul lettek alkalmazva, s ezek 40-50 forint csekély díjaztatás mellett, bent az iskolákban lakva, házsor szerint főzéssel, illetőleg élelemmel láttattak el a szalontai lakosság által. Történt 1831 ápril havában, hogy valamelyik elemi tanító, az iskolaév derekán, állásától megvált. 

Arany János még be sem végezve síntaxis osztályát, 1831 april 29-ről kelt kérvényében a lelkész-esperestől ezen állást kérte következő indokolással: „mert szülőim, akik 8 év lefolyása alatt gondosan taníttatni igyekeztek, elöregedvén és elszegényedvén, különösen édesatyám megvilágtalanodván, további tanításomat nem teljesíthetik”. E kérvény folytán Arany János 14 év és két hónapos korában elemi tanítóul lett alkalmazva, áttette lakását az iskolába, élvezte itten a házsor szerinti főttet, – az áldott mindennapos paszulyt és folytatta egyúttal a még be nem fejezett síntaxis, majd retorika és poétikai tanfolyamot. A szalontai iskola, hol Arany János 13 évig tanult és tanított nemcsak azért nevezetes, mert ő itt nyerte összes oktatását (a debreceni két ízben megszakított s két évig sem tartott ilyennek alig vehető), hanem nevezetes, mint kultúra történelmi adat. ‘Már a jelenkor sem érti, az utókor még kevésbé fogja érteni azt, hogy egyetlen egy ember, a rektor, hat gymnasiális osztályt egyszerre és egyetlen teremben taníthasson, és az elemi fi tanítók egyúttal tanulók legyenek, s ezek, valamint néhány szolgatanuló egyetlen szobában lakjanak és a lakosok által házsor szerint élelmeztessenek. Pedig valósággal így állott fel a szalontai algymnasium 125 évig. Így volt ez Arany János elemi tanító korában is. Más szervezet mellett a sehonnan segítséget nem nyert szalontai reformált egyház gymnasiumát fenn nem tarthatta volna. És mégis ezen igen szegényesen fenntartott intézet, melynek az iskola fekete tábláján kívül semmi taneszköze nem volt, adta Arany Jánost a magyar nemzetnek... Arany János a 14 éves kis tanító, nagy buzgóság és gonddal teljesíté kötelmeit. Még a tanmódszer javításán is törte az eszét. • Saját élményéből az írva  olvasást előnyösnek fölismervén, e módszert, – midőn ez hazánkban épen nem, de talán még a művelt külföldön is alig volt ismeretes, már ezelőtt 60 évvel tanosztályánál alkalmazásba vette s vele a legszebb sikert aratta. Arany János önéletiratában azt mondja „a tanulás mellett tanítottam is s mint tanító az iskolában laktam, kevés előnyére akár szorgalmamnak, akár erkölcsömnek”.... Ezen önmaga feletti szigorú ítéletet közöltem egykori tanulótársa, Varga Józseffel is, egy igen értelmes lakos társunkkal. Ez azt monda: „Arany János köztünk nemcsak a tanulásban, de az erkölcsi magaviseletben is, páratlanul állott, nem volt sohasem valami esete, amiért a legszelídebb megfeddésben is részesíttetett volna. Lehet, hogy ő, midőn önbírálatával foglalkozott, egy szüreti mulatságunkra emlékezett – vissza, amidőn is az öreg Szilágyi muzsikusnak, a magyar zenészek utolsó Mohikánjának kedvéért, mindnyájan leittuk magunkat”. E szüreti mulatságot így beszélte el nekem Varga József. „A rektor szüretén voltunk mi gymnasisták. A kis szőlőnek mi voltunk a szedői. Szülőink ételt, bort küldtek ki a szüretre bőven elegendőt. A sok kéz már délre készen volt a szedéssel. Az ebéd ideje és az egész délután mulatságunkra maradt fenn. Vígan étkeztünk, poharaztunk és dalolgattunk, amidőn is az öreg vak Szilágyi muzsikus, unokájával, kiknek csak három szemük volt és zeneszerszámukon is csak három húr, közénk vetődött s kezdé játszani a rég elavult magyar dalokat. – A helyzet egy kicsit komikus volt. Tanulótársaink közül némelyek már el akarák kergetni az öreg magyar zenészt; de Arany pártját fogta, s kis társaságunk hangulatát ő kezdette még jobban felvillanyozni. Poharat emelt. Elmondotta: pusztul a nemzeti viselet, dal, zene és mindezekkel a magyar zenész is. Újak, idegenek jönnek ennek helyébe, s Mi az ősit elhagyva, kapkodunk utánuk. Végezetre szívből éltette a magyar zenészek utolsóját, az öreg vak Szilágyit és hévvel megölelte, megcsókolta. – Mi Arany János tettét utánoztuk, s az öreg Szilágyinak egy jó napot kívánván adni, őt jól tartottuk, s vele rogyásig poharaztunk.«1

 

1 Rozvány György: Arany János életéből. Húsz folyamatos közlemény a Nagy-Szalonta és vidéke c. szépirodalmi, társadalmi, közgazdasági és iparérdekű hetilapban. Szerk. Szikszay Lajos, Csorvásy István. 1890. jan. 12–máj. 11. között.