Kétszáz éve, 1823. március 8-án született Andrássy Gyula gróf, aki halálraítélt forradalmárból lett a kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök, majd az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga:
Csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula a felvidéki Oláhpatakon (ma Vlachovo, Szlovákia) látta meg a napvilágot, az egyik legtekintélyesebb és leggazdagabb, székely származású arisztokrata család sarjaként. Jogi tanulmányainak befejezése után külföldi tanulmányútra ment, hazatérve bekapcsolódott a közéletbe, 1845-ben a Tisza szabályozásával foglalkozó Felső-Szabolcsi Társulat elnöke lett. Ekkor ismerkedett meg Széchenyi Istvánnal, akinek eszméi nagy hatással voltak rá, Széchenyi pedig pártfogásába vette, s megjósolta: Andrássy döntő szerepre hivatott az ország vezetésében.
Az 1847–48-as utolsó rendi országgyűlésen Zemplén vármegye követe volt, az 1848. március 15-i forradalom után tagja volt annak a küldöttségnek, amely az országgyűlés feliratát vitte Bécsbe. Áprilisban, alig 25 évesen Zemplén megye főispánja lett, ősszel részt vett a győztes pákozdi, majd a vesztes schwechati csatában, a tavaszi hadjárat alatt a fővezér Görgei Artúr segédtisztje volt. 1849 májusában a jó megjelenésű, kiváló diplomáciai érzékkel rendelkező Andrássyt címzetes ezredesi rangban Isztambulba küldték, hogy próbálja rábírni a török Portát az Erdélyből Havasalföldre menekült osztrák seregek lefegyverzésére. Küldetése nem járt sikerrel, de azt elérte, hogy a szabadságharc bukása után Törökországba menekülteket nem adták ki, ezután Párizsba utazott. Az osztrák hatóságok távollétében halálra ítélték, és jelképesen (in effigie) kivégezték, azaz nevét az akasztófára szögelték, a párizsi szalonokban ezután a daliás grófot csak „a szép akasztottként” emlegették. 1856-ban elvette Kendeffy Katinka grófnőt, 1858-ban az anyja által kieszközölt amnesztiával hazatért.
Odahaza Deák Ferenc köréhez csatlakozott, amelynek tagjai a jogfolytonosságot fenntartva, békés úton akarták a bécsi udvarral az ellentéteket rendezni. 1860-ban az októberi diploma kiadása után visszautasította a Zemplén megyei főispáni kinevezést, az 1861-es országgyűlésen a felirati párthoz csatlakozott. (A Deák vezette párt a nemzet követeléseit feliratban, a Teleki vezette párt – nem ismerve el I. Ferenc Józsefet törvényes királynak – határozatban akarta megfogalmazni.)
Deák 1865-ös húsvéti cikkét követően megindultak a kiegyezést előkészítő tárgyalások, s az 1865 decemberében összeült országgyűlésen Andrássy a képviselőház alelnöke és a kiegyezési okmány szövegezésére kiküldött országgyűlési bizottság elnöke lett. Gyakorlati érzéke és diplomáciai tehetsége, az Erzsébet királynéval kialakult kölcsönös rokonszenv révén számos akadályt hárított el a kiegyezés útjából.
A kettős monarchia létrejötte után, Deák javaslatára I. Ferenc József 1867. február 17-én Andrássyt nevezte ki miniszterelnökké (és hadügyminiszterré), az esküt három nappal később tette le. A június 8-i koronázáson – mivel a nádor hivatala betöltetlen volt – az ország világi rendjeinek nevében Simon János hercegprímással együtt az 1852-ben jelképesen felakasztott Andrássy tette a koronát a király fejére.
Hivatalában a dualista rendszer és ezen belül Magyarország helyzetének megszilárdításán, a polgári államrend kiépítésén fáradozott. Miniszterelnöksége idején állították fel az önálló magyar honvédséget, hozták tető alá a horvát–magyar kiegyezést, fogadták el a liberális szellemű nemzetiségi törvényt, vezették be a kötelező elemi oktatást, fogadták el az európai színvonalú polgári perrendtartást, hozták létre az állami számvevőszéket, az ügyészi szervezetet. Andrássy a fővárost világvárossá akarta tenni körutakkal, sugárutakkal, palotákkal, a kezdeményezésére létrejött Sugár utat, Pest talán legszebb útját még életében róla nevezték el.
Andrássy 1871. november 14-én megvált a miniszterelnökségtől (utóda Lónyay Menyhért lett), s még aznap az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminiszterévé nevezték ki. Új tisztségében is megcsillogtatta politikai tehetségét, sikerült az új államalakulatot európai nagyhatalommá tennie. Németbarát politikát folytatott, jelentős része volt a Három császár szövetsége (Németország, Oroszország és az Osztrák–Magyar Monarchia konzultatív együttműködési szerződése) megkötésében. Ő javasolta az Oroszország balkáni terjeszkedését megállító 1878-as berlini kongresszus összehívását, amely után a Monarchia okkupálhatta Bosznia–Hercegovinát. 1879. október 7-én még aláírta a kettős szövetségi szerződést Németországgal, egy nappal később romló egészsége miatt lemondott tisztségéről.
Az Akadémia tiszteleti tagja, aranygyapjas vitéz, első osztályú spanyol grand és számos rendjel tulajdonosa volt. Pártolta a művészeteket, kastélyt építtetett Tiszadobon, átalakíttatta a tőketerebesi (ma Trebisov, Szlovákia) kastélyt. Utoljára 1889-ben, a véderőtörvény vitáján szólalt fel a parlamentben.
Betegsége miatt az Adriai-tenger partjára, az Abbázia közelében fekvő voloscai villájába vonult vissza. Itt halt meg 1890. február 18-án, emlékét a villa parkjában latin nyelvű tábla őrzi. A Magyar Tudományos Akadémia épületében ravatalozták fel, hamvait Tőketerebesen helyezték örök nyugalomra, érdemeit törvénybe iktatták.
Zala Márk szobrász és Foerk Ernő építész által készített monumentális lovas szobrát 1906-ban I. Ferenc József jelenlétében állították fel a Kossuth téren, az Országház déli oldalán. A szobrot 1945-ben lebontották, a bronzot valószínűleg a városligeti óriási Sztálin-szobor készítéséhez használták fel, helyére József Attila szobra került. Az Andrássy-szobor másolata 2015-ben került vissza eredeti helyére, s a posztamens elkészülte után, 2016-ban avatták fel. Nevét a német nyelvű egyetem is őrzi Budapesten.
