Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
„Minden nép annyit ér, amennyi értéket
saját magából ki tud termelni.
S addig él, amíg életét
a saját erejével tudja táplálni.” Márton Áron
Vályi Gyula élete és tevékenysége
Vályi Gyula 1855. január 25-én született Marosvásárhelyen.
Édesapja, Vályi Károly, a Református Kollégiumban Bolyai Farkasnak tanítványa. Előbb postamester, majd a jogi diploma megszerzése után a város ítélőbírója és a református egyház kurátora volt. Édesanyja Dózsa (Dósa) Ráchel, Dózsa Györgynek, az 1514-es parasztlázadás vezérének, nyolcadrendű unokahúga.
A Vályi család házában volt majdnem 100 éven át Marosvásárhely első postája.
A család három gyermeke érte meg a felnőttkort. Gábor (1844–1926), az 1872-ben alapított kolozsvári egyetem jog- és államtudományi karának nagy tekintélyű professzora az egyetem megalakulásától harminchárom éven át, Róza (1851–1900), aki férjhez ment Dósa Miklóshoz, a Dósa Elek fiához (Dósa Elek a marosvásárhelyi jogi akadémia tanára volt 1870 előtt) és Gyula.
Vályi Gyula gyerekkorát beárnyékolta egy véletlen baleset. Még nem volt négyéves, amikor egy esés következtében jobb lába eltörött. A gondatlan orvosi kezelés miatt sánta maradt.
Tanulmányait a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte 1861-től 1873-ig, és elvégezte a „felső tanoda bölcselmi osztályait” is. Kisiskolás koráról Réthy Mór így vélekedett: „Az elemi és gimnáziumi osztályokban egyaránt minden tárgyból kitűnő előmenetelt tanúsított, és tanárai, köztük Mentovich Ferenc, a matematika és fizika lelkes és tudós professzora is, róla a legnagyobb csodálattal beszéltek.”
1873 és 1877 között elvégezte a kolozsvári egyetemet, és matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett. Az egyetemen nagy hatással voltak rá tanárai: Réthy Mór és Martin Lajos. Az ő közbenjárásukra az egyetem elvégzése után ösztöndíjat kapott továbbképzésre a berlini egyetemen. Itt Karl Weierstrass, Ernst Kummer és Leopold Kronecker előadásait hallgatva, két év (1878–1880) alatt kutató tudóssá fejlődött.
A kor aktuális kutatási területe a légcsavarok hatékonyságának elmélete volt, mivel ebben az időben kezdték gyártani a motoros hajókat és a repülőgépeket. Elsőként jött rá, hogy hiányzik az ehhez szükséges matematikai elmélet, és megalkotta a másodrendű partialis differentiális egyenletek elméletét. E dolgozatát 1880-ban közölte. A dolgozat hatalmas visszhangot keltett. Ennek köszönhetően, 1881 februárjában, huszonhat évesen „bölcsész tudorrá”, azaz a matematikai tudományok doktorává avatták. Elméletének fontossága abban rejlik, hogy ennek segítségével határozzák meg a légcsavar felületi alakját a minél nagyobb hatékonyság érdekében.
Matematikai munkáinak nagy része a projektív geometria tárgyköréhez tartozik. Több tudományos közleményben foglalkozott a többszörösen perspektív helyzetű háromszögekkel, de tanulmányozta a többszörösen perspektív tetraédereket is. Kutatásai kiterjedtek az elemi matematika és a számelmélet területére is. Tudományos dolgozatainak egy részét a Mathematikai és Physikai Lapokban közölte.
Érdemeinek elismeréseként 1891-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.
Harminc évig volt a Kolozsvári Tudományegyetem köztiszteletnek örvendő tanára. Didaktikai tevékenységének jelentősége nem marad el kutatási eredményeitől. Az Appendixről tartott előadás-sorozata nagymértékben hozzájárult a Bolyai János felfedezésének, a hiperbolikus geometriának az ismertetéséhez diákjai körében.
Egész életében nagy hátrányt jelentett látóideg-sorvadása. Emiatt lassan elveszítette látását. Fizetett felolvasók segítségével értesült a tudományos és köznapi újdonságokról.
Élete során több anyagi veszteség is érte. Bankbetétje odaveszett, a tanítványainak adott kölcsönöket nem kapta vissza. Kevés megtakarított pénzét kétfelé osztotta: 10 000 koronát a Tudományos Akadémiának, 20 000 koronát pedig a kolozsvári egyetem matematika és természettudományi karának hagyta ösztöndíjalapra.
1911-ben saját kérésére vonult nyugdíjba. Mivel az ellátásáról gondoskodó jó testvér, Róza már nem élt, bátyjához, Gáborhoz költözött. Itt élte élete utolsó két évét. E házban ma a vasúti kórház működik. Falán emléktábla jelzi, hogy itt halt meg Vályi Gyula 1913. október 13-án.
Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben nyugszik.
Réthy Mór így emlékezik vissza: „Nála munkaszeretőbb, őszintébb, igazabb embert, ragaszkodóbb s önzetlenebb barátot nem ismertem; részt vett barátai örömében és bánatában, s ha valamely kérdésben barátja hozzáfordult, az ő tudományának mélysége és bámulatos nagy esze rendesen megtalálta, és igaz, jó szíve, egyenes lelke meg is adta a helyes választ. Mint kolléga, mindenkor igazságos, concilians és figyelmes volt; soha senkit meg nem bántott, és ha valakinek, akkor neki bizonyára soha ellensége nem akadt. Minden tekintetben elsőrendű ember volt, nyugodt, okos, higgadt, tetőtől talpig jó, egyszóval a bölcs, becsületes magyar ember mintaképe.”
Sebestyén Júlia
Márciusban szervezzük a XXI. Vályi Gyula matematika emlékversenyt. Az emlékverseny tevékenységeinek Vályi Gyula életére és tevékenységére vonatkozó eseményein kívül, mivel 2015 a fény nemzetközi éve, előadásokat és diákkonferenciát tartunk A fény fontos szerepe életünkben témával.
Tevékenységeinkre szeretettel várunk minden érdeklődőt.