16 éve hunyt el Szász Endre

E heti mellékletünket a magyar képzőművészet világhírű képviselője, a 2003. augusztus 18-án elhunyt Szász Endre alkotásaival illusztráljuk. Az 1926-ban Csíkszeredában született Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus, látványtervező és porcelánfestő Marosvásárhelyen, a Református Kollégiumban érettségizett, majd 1946-ban a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Szőnyi István osztályában végzett, 1949-ben. 

Ahogyan azt a világhálós enciklopédiában is olvashatjuk, a múlt század ötvenes éveiben koholt vádak alapján egy évet börtönben töltött (1950-ben fegyverrejtegetésért 10 év börtönre ítélték). Szabadulása után könyvillusztrációkat készített, 1951 és 1960 között 600 könyvet illusztrált. 1964-ben Omar Khajjám Rubáiyát című könyve az ő illusztrációival a British Museum nemzetközi pályázatán bekerült a világ harminc legszebb könyve közé. 1968-ban látványtervezője volt az Egri csillagok című nagyszabású magyar történelmi filmnek. 

A klasszikus mesterek technikájából merítő, s azt szürrealisztikus elemekkel ötvöző festői stílusával széles körben ünnepelt festővé vált. 1970-től magyar állampolgárként Torontóban, majd az Amerikai Egyesült Államokban élt. 1980-ban hazatérve egy újabb műfajban kamatoztatta tehetségét, a porcelán – mint számára addig kiaknázatlan terület – némi felfogásbeli változást is hozott. A hollóházi porcelánmanufaktúrában több jelentős porcelánmotívumot jegyez. Opálos szürkében játszó képzeletbeli, szürrealisztikus alakjait egyesítette a keleti ornamentika vonaljátékának stílusával. 

Hazatelepülése után, Várdán, a Somogyi-dombságban megbúvó kis faluban lakott haláláig, a Somssich család hajdani kastélyában. A meglehetősen romos épületet eredeti állapotában újította fel, kertjébe több száz különleges fát és cserjét ültetett. 2000-től képzőművészeti táborokat is rendezett a településen, ahol szobrászatot és festészetet gyakorolhattak a fiatalok. 2003-ban hunyt el, a kaposvári Keleti temetőben nyugszik.

A magyar művészetkedvelők széles köre egy máig legendás falinaptár kapcsán ismerhette meg művészetét. A naptárat a Medicor vállalat rendelte meg, Facebook-oldalukon a következőképpen írnak erről: Hatvanas évek vége, 1968. Mindenki meg volt őrülve, hogy egy jópofa falinaptárhoz jusson. A Medicor vezetőségének az az ötlete támadt, hogy Szász Endrével, a magyar grafika nehezen elismert fenegyerekével rajzoltatnak egy naptárt. A naptár nemcsak a Medicort tette híressé, hanem magát Szász Endrét is berobbantotta a köztudatba. Szakmai körökben a grafikus-illusztrátor-festő neve már ismert volt, de hihetetlen teljesítménye miatt nem akarták befogadni, a helyén értékelni. Álljon itt egy jellemző történet, ahogy a mester elmesélte a róla írt könyvben: „Valóban egymás után nyertem a díjakat... Azt hittem, a díj után elismernek, mert tehetségesnek voltam elkönyvelve, hiszen rengeteg munkát kaptam. De valamiért mégsem fogadtak el. Senki nem tudta, miért. Csak. A Szász az olyan izé. A fő ok talán az volt, hogy mindenki ivott, de én egy pohár bort sem tudtam meginni, mert – az apám részeges ember lévén – averzióm volt az ivással szemben. A családon belül annyi bajt csinált apám alkoholizmusa, hogy bele is halt a végén. Aranyos gyermekeim voltak, el kellett őket tartani, nem értem én arra rá, és nem is érdekelt, hogy kocsmákban üljek. A barátkozásnak ezt a módját nem ismerem. Idegen tőlem. Amikor kezdtek észrevenni, hogy vagyok, egyre népszerűbbé váltam, a minisztérium is vett tőlem 10 tusrajzot. Emlékszem, 900 forintot fizettek darabjáért, és rettentő büszke voltam. Nem a 900 forintért, hanem hogy a minisztérium méltat arra, hogy egyszerre megvesz tőlem 10 lavírozott tusrajzot. Amikor bevittem az osztályvezetőhöz, már ott volt 8-10 menő festő. Rögtön arra gondoltam, most meg fogják nézni a rajzaimat, mert engem is érdekel a másik művész munkája, örülök, ha szépet csinál. Sokszor jobban örülök, mint a magaménak. És, gondoltam, na most mutatok nekik valamit. Beszélgettek, letettem a rajzokat, ránéztek, majd elfordultak, és tovább társalogtak. Kétségbe voltam esve, hogy miért hittem azt, hogy ezek a rajzok valamik, hát nullák, semmiféle hatást nem váltottak ki belőlük. Olyan zavarba jöttem, hogy miközben távoztam, ottfelejtettem az öngyújtómat. Visszamentem a szobába. Az egész társaság egymást lökdösve-taszigálva tolongott a rajzaim körül.” (Részlet a Szász Endre című kötetből. Az interjút Menyhárt László készítette. Corvina Kiadó, 1983.)