130 éve született Vjacseszlav Molotov szovjet politikus

Százharminc éve, 1890. március 9-én született Vjacseszlav Mihajlovics Molotov, a sztálini Szovjetunió egykori kormányfője, majd külügyminisztere, akinek neve a Molotov-koktél és a Molotov– Ribbentrop-paktum révén lett híres, vagy inkább hírhedt. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga:

A közép-oroszországi Kukarka (ma Szovjetszk) városkában született Vjacseszlav Szkrjabin néven, egy bolti eladó hatodik gyermekeként. A kazanyi reáltanodában ismerkedett meg a marxista eszmékkel, tizenhat évesen lépett be a szociáldemokrata pártba. Hamarosan a radikális, Lenin vezette irányzathoz csatlakozott, mozgalmi neve a proletariátusra utaló molot (kalapács, pöröly) szóból származik. 1909-ben tartóztatták le először, kétéves vologdai száműzetés után a szentpétervári műszaki egyetemre iratkozott be. Ekkor már hivatásos forradalmár volt, részt vett a bolsevik pártlap, a Pravda szerkesztésében, ekkor találkozott először Sztálinnal. Molotov az első világháború kitörésekor Moszkvába költözött, ahol ismét letartóztatták, és ezúttal már Szibériába száműzték. 1916-ban megszökött, és Péterváron bujkált, s azon kevés bolsevik egyike volt, akik az 1917. februári forradalom kitörésekor a fővárosban tartózkodtak.

A következő hónapokban lett Sztálin rendíthetetlen híve és pártfogoltja, részt vett az októberi hatalomátvétel előkészítésében, a bolsevikok győzelme után karrierje gyorsan ívelt felfelé. 1918-tól Ukrajnában dolgozott, Lenin 1921 márciusában hívta vissza Moszkvába, és tette meg a bolsevik párt Központi Bizottsága titkárának. Lenin később hevesen bírálta „szégyenletes bürokratizmusát”, Trockij pedig a „megtestesült középszernek” gúnyolta, Molotov fantáziátlan pedantériája ugyanakkor éles elmével és kiváló szervezőképességgel párosult.

A Lenin 1924-ben bekövetkezett halála utáni belharcokban Trockijjal, Zinovjevvel, Buharinnal és a többi „elhajlóval” szemben a pártfőtitkárrá előlépett Sztálint támogatta. Jutalma nem maradt el: 1930. december 19-én ő lett a Népbiztosok Tanácsának elnöke, azaz a Szovjetunió kormányfője. Tizenegy évig tartó hivatali ideje alatt a sztálinista diktatúra fanatikus, kegyetlen kiszolgálójának bizonyult, aki a „célszerűség” jegyében minden eszköz alkalmazását indokoltnak látta. Aktív szerepe volt a mezőgazdaság kényszerkollektivizálásában, az ukrajnai nagy éhínség előidézésében, a mindenáron való iparosítást előíró első ötéves terv megvalósításában, a nagy tisztogatás idején a pártellenzék vezetőit kiiktató koncepciós perekben, a tömeges kivégzésekben, abban, hogy milliók kerültek a gulágra. A pereknek később iszonyatos következményei lettek, a legjobb parancsnokait elvesztő Vörös Hadsereget készületlenül érte 1941-ben a német támadás.

Amikor Sztálin a náci Németországgal fenntartott kapcsolatok javítása mellett döntött, 1939 májusában a zsidó származása miatt Hitler számára tárgyalópartnerként elfogadhatatlan Makszim Litvinov helyett Molotovot külügyi népbiztossá is kinevezte. Ő augusztus 23-án nyélbe ütötte az egész világot megdöbbentő Molotov-Ribbentrop-paktumot, a megnemtámadási szerződés titkos záradéka a két nagyhatalom között osztotta fel Európa keleti felét. A külügyi biztos neve nem sokkal később ismét bejárta a világot: az 1939-40-es téli háborúban a szovjet tankok ellen először bevetett, gyúlékony anyaggal töltött palackokat a finn katonák nevezték el Molotov-koktélnak, a finn polgári célpontok elleni szovjet bombázásokat tagadó politikusról. A Molotov-koktélt a második világháborúban a szovjetek is sikeresen használták a német, 1956-ban pedig a magyar forradalmárok a szovjet harckocsik ellen.

A Szovjetunió elleni náci támadás napján, 1941. június 22-én a sokkos állapotba került és a nyilvánosság elől két hétre eltűnő Sztálin helyett Molotov jelentette be a háborút. 1942-ben ő írta alá a szovjet–brit szövetségi szerződést, ott volt Sztálin oldalán a három szövetséges nagyhatalom teheráni, jaltai és potsdami konferenciáján is. Nehéz, tehetséges és kitartó tárgyalópartnernek bizonyult, nagy szerepet vállalt a kétpólusú világ létrejöttében. Jelleméről sokat elárul, hogy amikor az egyre paranoiásabb „Gazda” a háború után rá is gyanakodni kezdett, és zsidó származású feleségét száműzte, Molotov ezt szó nélkül vette tudomásul. (Az asszony négy év után kiszabadult, és ismét összeházasodtak.) Külügyi népbiztosi posztjáról 1949-ben mozdították el, és Sztálin koncepciós pert fontolgatott ellene, Molotov életét csak a diktátor 1953-ban bekövetkezett halála mentette meg. Karrierje ezután rövid időre ismét felívelt, megtartotta miniszterelnök-helyettesi posztját, és 1956-ig a külügyminiszterséget is visszakapta. A hatalmi harcokban azonban most rosszul lavírozott: amikor Hruscsov 1956 februárjában az SZKP XX. kongresszusán titkos beszédében leleplezte Sztálin bűneit és személyi kultuszát, a magát veszélyben érző Molotov részt vállalt a pártfőtitkár elleni sikertelen puccskísérletben. Emiatt 1957-ben leváltották és Ulánbátorba „száműzték” nagykövetnek, 1960-tól Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél képviselte a Szovjetuniót. 1961-ben egy újabb desztalinizációs hullám idején minden funkciójától megfosztották, és kizárták a pártból, amelyet ő ezután folyamatosan „revíziósnak” és „opportunistának” nevezett.

A soha semmilyen megbánást nem tanúsító Molotovot az 1970-es években, Leonyid Brezsnyev vezetése idején részlegesen rehabilitálták, 1984-ben a pártba is visszavették. 96 éves korában, 1986. november 8-án halt meg Moszkvában, az 1917-es bolsevik hatalomátvétel vezetői közül ő élt legtovább.