2020. szeptember 21., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Quimper (kiejtése: Kvemper), breton neve Kemper, Finistere (magyarul: világ vége) megye székhelye, 65 ezer lakosa van, jellegzetesen breton-kelta karakterű. A város neve is breton szó, a kemper jelentése összefolyás, ugyanis a város a Le Steir és a L’Odet folyók összefolyásánál alakult ki. Számos  épületén breton zászló hirdeti a régió kelta örökségét. Bár a „világ végén” van, könnyen elérhető repülővel, közutakon, vasúton – itt ér véget a Párizsból induló gyorsvasút, a TGV.

Kemper a római időkben keletkezett, 495-től püspökséggé vált, első püspöke a hét breton alapító szent egyike, Szent Korentin (bretonul: Sant Kaourintin) volt. A település fénykorát a középkorban élte. A 11. században egyesült a bretagne-i hercegséggel, addig egy különálló grófság fővárosa volt. A  breton  örökösödési háborúban (1341–1364) a város sokat szenvedett, lerombolták. Hosszú idő után a fazekasipar elindulása (1690) alapozta meg a város anyagi gyarapodását, hagyománya ma is érzékelhető, legismertebb terméke a fajansz-ónmázas kerámia, amelyet helyi minták alapján díszítenek. Kemper ismert még a réz- és bronzműveiről, horganyzott vasárujáról bőr-, papír- és gyapjúárujáról is.

Pointe du Raz


 Az Odet folyó bal partján levő távolsági autóbuszállomás mellett kijelölt tágas parkolóban szállunk le a buszról, és indulunk városlátogatásra. Kemper a hidak városa, minden utcája a folyóhoz, egy hídhoz vezet. Átmegyünk a hangulatos, régi városnegyedbe vezető hidak egyikén. A városi hidak többségét csak gyalogosok vehetik igénybe, és  mindenik hidat látványos virágládák díszítik. Az óváros macskaköves utcáit hagyományos breton, gránitkockákból épült, favázas házak koszorúzzák. 

A Kemperbe látogatók többségéhez hasonlóan mindenekelőtt a Saint Corentin (Szent Korentin) székesegyházat látogatjuk meg. A bazilika szép gótikus homlokzatával a tizenharmadik és tizenhatodik században épült, Alsó-Bretagne legrégibb gótikus szerkezete, két egyforma tornya 76 méteres. A 15. században készült ólomüveg ablakai kivételes szépségűek. Tornyai között, mintegy 50 méter magasságban a katedrális alapjait lerakó, egyház- és művészettámogató VI. János (Jean) breton uralkodó herceg (1399–1442) egész alakos szobra látható. Mesélik, hogy egy falmászó fiatal nemrég egy pohár borral mászott fel a szoborig, és felajánlotta az uralkodónak. Nem fogadta el.

A francia forradalom dühe ezt a székesegyházat sem kímélte, évszázados bútorzatát kidobták, elégették és a katedrálist az érzék templomává alakították.

Szobros ház


A Szent Korentin-székesegyház közelében látható a 13. században épített várfal megmaradt része, és az előtte levő tértől kezdődik a régi főutca ódon, favázas házaival, a házakat díszítő, fából faragott szobrokkal. Különösen megragadó két, egymással szemben épült házat ékesítő, breton nemzeti viseletbe öltöztetett, több száz éves női és férfiszobor. A régi főutcán van a szépművészeti múzeum, a fajanszmúzeum, az ősrégi (11. századi), román stílusban épült Locmaria-templom, a melléje emelt  terjedelmes püspöki palota és természetesen számtalan üzlet, vendéglő és cukrászda. Ez a sajátságos hangulatú városrész számos festőművész, köztük Paul Gauguin érdeklődését is felkeltette.

Bretagne-ban Kemper a helyszíne a nagy sikerű jelmezes, zenés, táncos Cornwall-fesztiválok egyikének.

Kemperben született René Laennec orvos (1781-1826), aki 1818-ban, hogy diszkrétebbé tegye a mellkasi betegségekben szenvedő nők – és később minden betegének – vizsgálatát, mellkasukra helyezett kartonpapír tölcsért használt, ezáltal a ma is használt sztetoszkóp feltalálójának tekintik.

Kemper önkormányzata indította el 2008-ban a tartomány történelmi nyelvének, a bretonnak a tanítását, és használatának élénkítését az óvodákban, az iskolákban, a közéletben, megalapították az úgynevezett DIWAN intézményeket, amelyek a breton nyelv tanítására szakosodtak. Megjelent a breton nyelvű média is (rádió, televízió, újságok).

Dél után, egy óra körül tértünk vissza az autóbuszhoz, útközben számtalan két- vagy éppen többnyelvű hirdetést, reklámot láttunk, köztük arab betűkkel írottakat is. Az iskolákból hazafelé tartó gyerekek jó része színes bőrű. Gondolom, ők nem az ősi breton nyelven tanulnak. 

A kedvező időjárás és az elég hosszú szeptemberi délután lehetővé tette, hogy a városi sétánk után meglátogassuk Finistere megye természeti csodáját, a Kempertől nyugati irányba, 36 kilométernyire elterülő Pointe du Raz fokot.

A francia Finistere szó a latin finis terrae szavakból ered, jelentése: a Föld vége. Breton neve ennek az országrésznek Penn ar Bed, amit a „világ feje és vége” szavakkal lehetne lefordítani. 

Kemper – utcarészlet


Pointe du Raz  Finistere megye és a francia szárazföld egyik legnyugatibb pontja, egy keskeny földnyelv, amely 70 méter magasan, mélyen benyúlik az Atlanti-óceánba. Igazi óceánparti hangulatot áraszt, éles sziklagerincekkel, világítótoronnyal és az elmaradhatatlan sirályokkal. A bretonok Beg ar Raz-nak nevezik, ami erős vízáramlást jelent. Számtalan hajó futott zátonyra az alattomos tenger alatti sziklák miatt, ezért ezt a helyet a legközelebbi település neve után Plogoff poklának is nevezik.

Plogoff falu kijáratánál Pointe du Raz irányában nagy kiterjedésű parkoló várja az ide látogatókat. A járműveknek kijelölt helyek fél méter magas kőkerítéssel vannak elválasztva egymástól. Ettől a helytől csak gyalogosan szabad megközelíteni a mintegy két kilométer távolságra fekvő látványosságot.

Az út enyhén, de folyamatosan emelkedik, jól karbantartott, az évszázadok óta változatlan környezetébe kiválóan beilleszkedő gyalogúton sétálunk célunk felé. Az állandó szél miatt alacsonyra nőtt galagonya-, vadrózsa-, szeder,- málna-, kökénybokrok és a sós levegőnek ellenálló füvek szegélyezik az utat. Elmegyünk egy jókora katonai támaszpont mellett (fényképezni tilos!), aztán egy több méter magas Szűz Mária-szobor mellett, akiről megformálták, jelképesen az itt elveszett tengerészek lelke felett őrködik. Innen már csak az egyre keskenyedő, az óceánból meredeken kiemelkedő, bizarr alakú, vízbe torkolló gránitsziklákon megyünk előre óvatosan, ki-ki bátorsága szerint távolabb-közelebb a csücskéhez. Alattunk az óceán háborog, a sziklákon süvít a szél, és sirályok keringenek fölöttünk. Garay János obsitosára gondolok, aki a világ végén is járt, és a lábát lelógatta a semmibe.

A tengerben álló sziklazátonyokon túl építették fel a La Vieille világítótornyot, azon túl csak a végtelen óceán látható. Mesebeli érzés a „világ végén” lenni!

Az óceán melletti hosszabb úton térünk vissza a ránk várakozó autóbuszhoz és aztán a kemperi szálláshelyünkre. 

Virágos híd az Odet fölött