2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dr. Kozma Tünde családorvos 28 éve rendel Nyárádkarácson községben. A községközpontban, illetve a községhez tartozó településeken dr. Moldován Lászlóval felváltva látják el a betegeket, ottjártunkkor éppen délelőttös volt a doktornő.  

Fotó: Nagy Tibor


Dr. Kozma Tünde családorvos 28 éve rendel Nyárádkarácson községben. A községközpontban, illetve a községhez tartozó településeken dr. Moldován Lászlóval felváltva látják el a betegeket, ottjártunkkor éppen délelőttös volt a doktornő.

– Somosdon is van egy egységünk, a kollégám kétszer, én egyszer rendelek ott hetente. Azonkívül a benti ötórás munkaprogram lejártával mindennap kétórás terepmunka következik, beosztjuk, hogy melyik nap melyik faluba megyünk, nekem ma éppen Fintaházára lesz utam. Ezeken a településeken nagyon sok az ágyhoz kötött, idős ember, akiket az otthonukban látogatok meg – mondta a családorvos. Dr. Kozma Tünde Vásárhelyről jár be csaknem három évtizede az alsó-nyárádmenti községbe, ahol már „veteránnak” számít. Körülbelül 2300 páciense van, kollégájával teljesen lefedik a mintegy négyezres lélekszámú Nyárádkarácsont.

– Jelenleg 17 várandós nő és 25-26 kisbaba egészségi állapotát kísérem figyelemmel – újságolta a családorvos a gyereklétszám alakulására válaszolva, majd egy érdekes jelenségről is beszámolt.

– Az utóbbi években, mióta egyre többen tájékozódnak az internetről, sokan elutasítják a gyerekeknek járó kötelező védőoltásokat. Olyat is hallottam, hogy valaki azt olvasta a világhálón, hogy a kanyaró elleni védőoltás autizmushoz vezethet. Jó lenne, ha ezeknek a valótlan állításoknak nem adnának hitelt az emberek.

– Mit tapasztalt, 28 év alatt milyen irányban változott a lakosság egészségi állapota? – tudakoltuk.

– Az utóbbi években betegesebbek lettek az emberek. Sokan fordulnak hozzám ízületi problémákkal, májbetegséggel, és gyakoribb a stressz okozta magas vérnyomás. Az idén különösen sok volt a vírusos megbetegedés is – tette hozzá a doktornő. Érkezésünkkor nem volt beteg a rendelőben, később egy fiatal nő méhcsípés miatt kereste fel orvosát.

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató