Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-05-17 13:22:45
– Hányadik alkalommal jár Marosvásárhelyen, Erdélyben Sas József humorista?
– Erdélyben látogatóban voltam vagy ötször, hajdanán felléptem vagy 15 helyen, de itt, Marosvásárhelyen most vagyok először, és megmondom őszintén, hogy túlzottan meg vagyok hatódva. Kellemes az a szeretet, ami itt körülvesz, és jó érzés, ahogy az emberek felismernek, megszólítanak az utcán.
Tulajdonképpen az ő javaslataik alapján állítottuk össze a műsort, elmondták, hogy milyen humorjeleneteinket szeretnék hallani, miszerint jól ismertek bennünket. Ennél szebbet és jobbat én, aki januárban fogom ünnepelni a 75. születésnapomat, nem képzelhetek el.
– Említette a műsor kezdetén, hogy már rég fel szerettek volna lépni Marosvásárhelyen. Mi akadályozta ezt meg?
– Nem volt semmilyen akadálya, kellett volna egy szervező, ami most megadatott nekünk. Mi Kalányos Csaba főszervezőnek köszönhetően jutottunk el az idén Erdélybe, Marosvásárhelyre.
– Több mint a fél életét, vagy talán szinte az egészet, a humor színezte. Önnek, mint egyik leghíresebb magyar humoristának, kabarés előadónak, kik voltak a példaképei?
– A színvonalas, tartalmas, szívhez szóló, meleg derűt árasztó humor mellett döntöttem mindig. Nagy Endrétől számítom én a kiváló humoristákat, de a mi műfajunkban jelentősek voltak hajdanán Gellért Dezső, Darvas Szilárd, Tabi László, Komlós János, Tordy Géza – aki testi-lelki jó barátom –, továbbá Peterdi Pál, Mikes György, Somogyi Pál is jó humorista volt.
A régi Vidám Színpadon is csodálatos kabaréélet folyt. Nem akarom eltemetni a pesti kabarét, de nagyon megszűnőben van. Mi képviseljük. A Fészek Művészklub igazgatója, Galambos Tibor, felajánlotta, hogy a klubban csináljuk meg a Sasfészket. Egy parányi szellemiséget visszahozunk a régi Mikroszkópból, mindezt abban a kabaréformában, ahogy a közönség tőlünk 25 év alatt megszokta. Úgy látszik, ezek az előadások sikeresek voltak, hiszen most két tévécsatorna is ismétli 15-20 éves számainkat, amelyek ma is időszerűek.
– A mai napig van keletje az igazi csattanós, nézőket szívből jövő nevetésre fakasztó, minőségi humornak, kabarénak…
– Valóban, és nem szabadna megszüntetni.
– A rendszerváltás előtt, vagy utána volt könnyebb humorizálni Magyarországon?
– Az igazság az, hogy a rendszerváltás előtti utolsó tíz évben nagyon egy húron pendültünk a közönséggel, amely igazán átélte a vicceket, tudta, mit jelent, amiket mondtunk, bizonyos dolgokat már nyíltan meg lehetett fogalmazni. Most átalakulóban van az ország, ezt önök is nagyon jól tudják, bonyolultabbá vált, kicsit jobban félnek az emberek.
– Milyen volt a marosvásárhelyi közönség? Értette a viccet, tudott a művész úrral egy hullámhosszra hangolódni?
– Az elején a napi politikát ,„boncoltam”, azt hittem, hogy nem fogják érteni, de észrevettem, hogy végig értették, ismerték a vicceinket, sőt, még az elhangzott nevek is ismerősen hangzottak nekik (például a Szűrös Mátyás és a Pozsgai Imre neve). Itt vegyes műsort adtunk elő, a Fészek klubban, ahol fellépünk, nem épp hasonló a műsorunk.
– Mi ragadta meg Sas Józsefet Marosvásárhelyen, a műsoron kívül?
– Minden! A műsor délelőttjén két órát sétáltunk a városban, a főtéren, ami csodálatos volt! Tetszett a város, az emberek, akik aranyosak, mosolygósak, közlékenyek, kedvesek.
– Mit üzen ön annak a közönségnek, amely ma este több alkalommal vastapssal jutalmazta humorát, a kabaréjeleneteit?
– Tartsanak ki, próbálják pozitívan szemlélni a dolgokat a világban, akármilyen is a helyzet.
A 68 éves Beregi Péter is válaszolt néhány kérdésre:
– Művész úr, milyennek látta ön a színpadról a marosvásárhelyi közönséget? Van humora?
– Én azzal kezdeném, hogy akinek humora van, az mindent tud, s akinek nincs, az mindenre képes. A vásárhelyi közönség mindenre képes, mert humora van, szóval, hogy megfordítsam az aforizmát, a helyzet a következő: egy színész, humorista – jelen esetben én, aki már mintegy 50 éve a színpadon vagyok –, már az első három percben ki tudja deríteni, hogy érti-e a közönség a viccet vagy sem, és milyen közönséggel van dolga. Megmondom őszintén, bár egy kicsit érzékenyebb vagyok a kelleténél, valóban könnyeztem az első néhány percben, amikor az első vicceim után a közönség vastapssal méltányolta a jelenetem. Ennél szebbet, jobbat és tökéletesebbet nem kívánhat magának egy színész, humorista, előadó, aki a színpadon áll.
Van humora a marosvásárhelyi közönségnek, van érzéke a szépre, a jóra, a minőségi humorra. Mi azért is tesszük a dolgunkat, mert ebben az eléggé lehajtott fejű világban egy kis örömszerzés, egy kis felszabadultság nagyon fontos mindenkinek.
– Mi nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a humoristát jól megértse a közönség?
– Ehhez egy speciális érzék és egy speciális agy kell. Sokféle humorforrás van. Én nem gyűlölöm azt a fajta humorforrást, ha valakit a külalakja, a neve, a származása, a jelleme miatt nevetnek ki, lesz humor tárgyává.
Engem az ihlet és éltet, amikor az emberekben olyan energiát és örömérzést kelt a humorunk, hogy szívből jövő nevetésre fakadnak. Szürke, egyhangú és elviselhetetlen lenne humor nélkül az életünk. A társadalmi fonákságokat, a furcsa helyzeteket figyeljük, ami humorrá alakítva megnevetteti az embereket. A pesti humor mintegy száz éve, Nagy Endre óta ismert a világon.
Sas Józsival az örömszerzésre, a társadalmi igazságtalanságokra akarjuk felhívni a figyelmet, gyógyírt adni a szürke hétköznapokra.
– A magyar ember akkor nemcsak mulatni, hanem humorizálni is tud ezek szerint?
– Persze, ez nyilvánvaló.
– Mit üzen az erdélyi humorkedvelőknek, az itteni közönségnek?
– Itt most nem tudom kihagyni a történelmet és a politikát. Azt üzenem nekik, hogy azt a függetlenséget, amit Erdély mindig ki tudott vívni, azt a tisztaságot, amilyen tiszták itt a patakok és a hegyek, és amit érzékeltünk mi itt a levegőben, nagyon sokáig élvezzék és őrizzék meg a lelkükben, szívükben. Nem utolsósorban továbbra is szeressék a mi humorunkat.