Bota Abner egy marosvásárhelyi bútorüzem alkalmazottja volt mindaddig, míg ezelőtt hat évvel úgy döntött, hogy más megélhetési lehetőséggel próbálkozik.
Fotó: Nagy Tibor
Bota Abner egy marosvásárhelyi bútorüzem alkalmazottja volt mindaddig, míg ezelőtt hat évvel úgy döntött, hogy más megélhetési lehetőséggel próbálkozik. Az esztena szomszédságában parkoló terepjárót nézve, valószínűleg jól döntött. Száz darab juhot vásárolt, számuk mostanra háromszázra gyarapodott, azokat a Kis-Küküllő királyfalvi partszakaszán ötven hektáron gondozza.
– Milyen nehézségekkel küzd manapság egy juhosgazda? Kifizetődő ez a foglalkozás?
– Valamit kell csinálni… Elég nagy gond a munkaerőhiány, nem lehet megfelelő segítséget találni – mondja a gazda, miközben tekintete a botjára támaszkodó fiatal juhászbojtárját követi, akit munkatársunk kap lencsevégre. A gyapjú értékesítése már nem kifizetődő, többe kerül a nyírás, ugyanis három lejért nyírnak meg egy juhot, és a gyapjút nem lehet ennyiért eladni. Sajtot nem értékesítek, csak a tejet – 2,80 lejben literét – amit egy földvári feldolgozó vásárol fel.
– A területalapú támogatás nyújt-e kézzelfogható segítséget?
– Az előző években az APIA-támogatással negyven lejt kaptam egy állat után, tavaly ez huszonnyolc lejre csökkent. Tavaly a húsértékesítés is akadozott a kérődzőket érintő kéknyelv-betegség miatt, szerencsére tőlem még az állatoknak a piacon való értékesítését megtiltó rendelkezés előtt felvásárolták az eladásra szánt állatokat.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
