„Úgy elmegyek, meglássátok”

Megtévesztő lehet a fenti cím, hiszen a magyar kultúrán felnőtt olvasónak egy mezőségi népdalt juttat az eszébe, így joggal gondolhatja, hogy népzenéről szól majd az olvasmány. Nem népzenecentrikus Kárpáti József „Úgy elmegyek, meglássátok” című könyve, amelynek bemutatására vállalkozom, de a népi énekkultúra érintőlegesen mégiscsak benne van. Kárpáti József egy helyi kisközösség, Mezőkölpény népi építkezésének megörökítését tűzte ki célul abban a könyvben, amelynek a fenti címet adta. A festőművész-grafikus pedagógus Mezőkölpény népi értékeire igyekszik ráirányítani a figyelmet, egy olyan kistelepülés épített kultúrájára, amelynek egyetlen közhivatala sincs, ha az összevont négyosztályos iskolát nem számítjuk annak. 

Kölpényről kevesen írtak/írnak, de a szóban forgó kiskönyvről1, a „lokális sikerkönyvről”, amelyet büszkén forgat a kölpényi ember, érdemes szót ejteni. Kárpáti József és csapata Kölpény ez ideig egyetlen testvérvárosából, Martonvásárról érkezett ebbe az alig 400 fős falucskába, amelynek jószerével – egy 1758-as registrumi lejegyzés szerint – „egy jó kötésekre épült régi harangláb” a legnevezetesebb ékessége. Kárpáti először 1989-ben járt itt, derül ki a könyvből, de mint építészetkutató, a Martonvásári Művészeti Iskola képzőművészeti tagozatának tanáraként 2004-ben, majd 2013-ban visszajött ide tanítványaival és barátaival. Az értékmentés szándéka hozta őket Mezőkölpénybe, hogy az ácsmunkát dicsérő, a falunak sajátos arculatot adó jellegzetes építkezést megörökítsék. A szakember igényességével rajzolták, festették, fotózták azokat az objektumokat, amelyek a közember szemébe is beleakadnak. A közember azonban másféle gondokkal bajmolódik. 

Mit tartogat olvasói számára a könyvecske? A múlt század ’50-es éveiből származó, faoromzatú, inkább elszórt, mint utcasorba rendezett, agyagból készült falusi lakóházakat, a XVI. századból való „késő román stílusban épült, de a sok renoválás, újjáépítés folytán román kori szépségét szinte teljesen elveszített” gyülekezeti templomot, a templom melletti, ácsművészeti szempontból is megcsodálható faszerkezetű haranglábat és portikust, a görögkeleti „külterületről áttelepített” fatemplomot, harangtornyot és a még álló néhány „szakrális hagyományokat őrző” fedeles kiskaput. 

Az albumszerű könyv magas esztétikai és nyomdagrafikai igényességgel kivitelezett építészművészeti anyaga nem meríti ki a mindössze 48 oldalnyi könyv tartalmát. Szerzője és megálmodója a „lelki táplálék”-ról sem feledkezett meg, a mezőségi népzenéről mint a Mezőségre ráirányító ihletforrásról. Ihletforrásról, és nem többről, hiszen 

„Pávai István népzenész, ma népzenekutató (etnomuzikológus) 1988-ban Bukarestben megjelent Mezőkölpényi népzene c. bakelitlemezét meghallgatva bárki nekiindult volna a székely Mezőségnek, a Marosszéki Mezőségen található kis falu, Mezőkölpény közelebbi megismerésének”. És ha már szóba jött a falusi népi kultúra nélkülözhetetlen kelléke, a népzene, szóljunk a helyi ének- és mozgáskultúra élő szószólójáról, Szabó Terézről is, akit Kárpáti József így mutat be: „Szabó Teréz Erdélyben, a Maros megyében elhelyezkedő Mezőkölpény (románul: Culpiu) és környékének elismert és nagyra becsült táncosa, énekese, a vidék táncainak tanítója”, akit a martonvásáriak a Népművészet Mestere díjra javasoltak, amit 2013-ban megkapott Teri néni. A díjat Balog Zoltántól, az Orbán-kormány emberi erőforrások miniszterétől vehette át. Továbbá emléket állít néhai Szabó Viktor „virtuóz balkezes prímásnak” is, aki 2010-ben, 71 éves korában hunyt el. Nos, így kerek ez a kis „etnomonográfia”.

Ízléses, szép könyvet vehet kezébe az a szerencsés olvasó, aki hozzáférhetett, hiszen a testvérváros „ajándéka” nem került ki a könyves forgalomba. Nekem szerencsém volt, mert néhányan a kölpényiek közül (Teri néni, András bácsi) gondoskodtak róla, hogy a „tanár úr” is megkaphassa. Köszönöm nekik. 

1Kárpáti József: „Úgy elmegyek, meglássátok”. Architek-túra, Mező-kölpény, 2013-14. A könyv megjelenését Martonvásár Város Képviselőtestülete támogatta 

Albert-Lőrincz Márton