2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Nyugat felé tekintő városnak kell maradnunk”

A Marosvásárhelyi Táblabíróság 2014. december 3-i 6124-es számú döntése értelmében a 2010. évi 265-ös számú helyi tanácsi határozat módosított első cikkelyének a), b) és e) pontjait törvénytelennek ítélték és érvénytelenné nyilvánították.

A Marosvásárhelyi Táblabíróság 2014. december 3-i 6124-es számú döntése értelmében a 2010. évi 265-ös számú helyi tanácsi határozat módosított első cikkelyének a), b) és e) pontjait törvénytelennek ítélték és érvénytelenné nyilvánították. A bírósági döntés nyomán várható lépésekről kérdeztük a helyi rendőrparancsnokot, Valentin Bretfeleant.

Az Országos Állatvédő Szövetség elnöke a Marosvásárhelyi Táblabíróság azon döntéséről értesített, amely az állattartók alkotmányos jogainak szerez érvényt. A december 3-án hozott 6124-es számú bírósági döntés semmissé nyilvánítja azt a helyi tanácsi határozatot, amely a kutya-, illetve macskatartóknak az utóbbi négy évben végeérhetetlen vitát, bosszúságot, esetenként pénzbírságot jelentett.

A marosvásárhelyi képviselőtestület ezelőtt négy évvel tanácsi határozattal szabályozta az állattartók kötelezettségeit, a határozat betartásával a helyi rendőrséget bízták meg.

– Mire számíthatnak az elkövetkezőkben a házi-, illetve hobbiállatokat tartók, mikor lép érvénybe a Marosvásárhelyi Táblabíróság döntése? – kérdeztük a Helyi Rendőrség parancsnokát, Valentin Bretfeleant.

– A Táblabíróság végleges és visszavonhatatlan döntéséről tudomást szereztünk, nem vonjuk kétségbe a bírósági ítéletet. A bírósági döntés a meghozatalától számítva érvénybe lépett, bár nem értünk egyet az ítélet során érvénybe lépő engedményekkel. Ezért a jövő héten sorra kerülő tanácsülés elé terjesztjük az ügyet, és más megoldásokat keresünk a város lakossága érdekében. Új, egybehangolt tanácsi határozatra lesz szükség annak érdekében, hogy a bírósági döntés nyomán megakadályozhatók legyenek a túlkapások. A parkokban, zöldövezetekben higiéniai szempontból sem szívesen látott vendégek a kutyák, még akkor sem, ha pórázon sétáltatják azokat, ugyanis a kutyatartók többsége nem tartja be az elemi higiéniai szabályokat, nem gyűjtik össze kedvencük ürülékét.

– Az országban volt-e hasonló eset, illetve más településeken miként tartatják be a helyi tanácsi határozatokat a helyi rendőrség munkatársai?

– Országos szinten minden municípium sajátos módon igyekszik megoldani a „kutyagondokat”. Temesváron, Kolozsváron is volt hasonló ügy, ahol ugyancsak az állatvédők javára döntött a bíróság, de alapvetően minden eset egyedi a maga nemében. Bukarestben már úgy tűnik, feladták a kóbor kutyák elleni harcot. Hozzávetőleg 60.000 gazdátlan ebet tartanak számon, ott már semmiféle tanácsi határozat nem segít, de elvárások sem lehetnek a helyi rendőrség munkatársaival szemben. Országos hírekben gyakran hallhattunk halált okozó kutyaharapásokról, betegségekről, melyeket a kóbor kutyák, illetve macskák terjesztenek, ezért meg kell akadályozni azt, hogy itt is hasonló helyzet alakuljon ki. A város erre szakosodott felügyelősége és a rendőrség munkatársai erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy nehogy itt is a fővárosihoz hasonló állapotok uralkodjanak majd. A város területén vannak olyan személyek, akik huszonötnél is több házi kedvencet tartanak, ami semmiképp sem elfogadható. Marosvásárhely civilizált, nyugat felé tekintő város és annak is kell maradnia, még ha ennek az is az ára, hogy az állatvédők kígyót-békát kiáltanak ránk, illetve a város elöljáróira. Jelenleg tizennyolc, állati bűzre, illetve zajra vonatkozó lakossági panasz vár megoldásra. Megértjük azokat a tulajdonosokat, akik egy-két hobbiállatot tartanak és azokat civilizált körülmények közt nevelik, de a környezet tisztaságára is fokozottan kell figyelni annak érdekében, hogy ne kutya-, illetve macskaürülékes játszótereken hintázzanak a gyerekek, illetve pihenjenek a kikapcsolódni vágyó lakosok. Emberi közösségben élünk, és mindenekelőtt az emberek érdekeit kell szem előtt tartanunk, az erdőben pedig az állatok érdekei kerülnek előtérbe.

– Azokban az övezetekben, ahol eddig megtiltották a háziállatok tartását, a december 3-i táblabírósági döntés értelmében háziszárnyast, netalán sertést is tarthatnának ezentúl?

– A helyi tanácsi határozat 13. cikkelyének a) és b) betűje a háziállatok tartását is korlátozta főleg a város központi övezeteiben. A táblabírósági döntés ezeket is érvénytelenné nyilvánította, ezáltal szabad utat nyitnak az állatokat tartani szándékozóknak.

A helyi képviselő-testület 2010. évi 265-ös számú határozata módosított első cikkelyének a) betűje értelmében tilos a társasházak vagy azok környékén állatokat tartani, ha a szomszédok nagy többsége írásban nem egyezik bele. A határozat b) pontja szerint a város központi övezeteiben a házőrzők és díszállatok kivételével a háziállatok tartását is korlátozták. A helyi tanácsi határozat e) betűje értelmében tilos kutyákkal kereskedelmi egységekbe, középületekbe, előadótermekbe, sport- és szabadidő-központokba, parkokba, strandok területére belépni, póráz nélkül „kutyagolni”, sétányon, járdán, parkban kutyát sétáltatni. Az említett határozattal a lakosság komfortérzetének növelése, a város tisztaságának megőrzése volt a cél, azonban az állatvédők szerint alkotmányos és személyi szabadságjogokat sértettek, ezért bírósági úton szereztek érvényt igazuknak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató