2024. november 29., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az irodalom hazatalál – ez a címe annak a rendezvénysorozatnak, amelynek keretében kortárs magyar szerzők szülőhelyein és fontos helyszínein forgat kisfilmeket a Litera irodalmi portál. 


Az irodalom hazatalál – ez a címe annak a rendezvénysorozatnak, amelynek keretében kortárs magyar szerzők szülőhelyein és fontos helyszínein forgat kisfilmeket a Litera irodalmi portál. A legutóbbi alkalommal Dragomán György József Attila-díjas írót, az egyik legnépszerűbb kortárs – több mint harminc nyelvre lefordított – szerzőt kísérték el szülővárosába, Marosvásárhelyre a szervezők, ahol e hét szerda estéjén várta telt házas közönség.
A Litera, a Világháló-Irodalom Alapítvány és a Látó szépirodalmi folyóirat közös estjére a G Caféban került sor. Az estet Szabó Róbert Csaba, a Látó szerkesztője vezette fel, aki elmondta: nagy öröm és megtiszteltetés számukra, hogy amikor valaki színvonalas irodalmi estet szeretne szervezni Marosvásárhelyen, a Látót és a G Cafét keresi meg először. 
– Amikor Bartis Attila irodalmi estjét láttuk vendégül, kiderült: az ugyancsak marosvásárhelyi születésű szerző harminc éve nem járt szülővárosában. A családjával 1988-ban emigráló Dragomán Györgynek nem kellett ennyit várnia: a kétezres évek közepén a Félszigeten volt már szerzői estje. Reméljük, hogy az irodalom valóban hazatalál – mondta Szabó Róbert Csaba, majd Nagy Gabriella a Litera programsorozata kapcsán hozzátette, Az irodalom hazatalál projektet 2011-ben találták ki, akkor Szálinger Balázst kísérték el.
Végül Dragomán György beszélgetőpartnere, Csutak Gabi vette át a szót. Az írói léttel, az egykori Marosvásárhellyel, a kitelepedés kényszerével, a számos fordítással, a három regénnyel (A pusztítás könyve, A fehér király, Máglya), a népszerűséggel kapcsolatos, sztorikban nem szűkölködő, jó hangulatú beszélgetés során elhangzott: Dragomán György egy képzeletbeli Marosvásárhelyt teremtett magának, egy igazi autonóm világot. Íróvá válása is akkor kezdődött, amikor 1988-ban búcsúzni, majd emigrálni kellett.
– Meg kell tanulni jól emlékezni. De mikor emlékszünk jól? Ez az a kérdés, amely a kezdetben is foglalkoztatott. Mert néha rosszul emlékezni jobb, mit jól emlékezni. Apám is írt és közölt az Igaz Szóban. Sokat beszélt arról a regényéről, amit végül sohasem írt meg. Amikor A pusztítás könyvét írtam, valószínűleg ennek a hatására döntöttem el, hogy nem szólok senkinek róla, csak ha elkészültem vele. Elég nehéz volt, mert vagy hat évig írtam. Nem is szoktam belőle felolvasni. Azt a regényt akartam megírni, amit ő nem írt meg. Neki ajánlottam. 
Ami az egyetemi éveket illeti, teljes bizonyossággal tudtam, hogy olyan filozófus akarok lenni, aki regényeket ír. A szabadságról akartam elméleteket gyártani, de ezt végül nem tudtam megtenni. Otthagytam a filozófiát, és megírtam a könyvet. A szabadság és a diktatúra viszonya azonban azóta is fontos téma a könyveimben. A második kötetnek, A fehér királynak már minden részletét közöltem írás közben. Többé nem vagyok hajlandó félni, azóta mindent közlök, amit leírok. Ha regény készül. Arról úgyis csak akkor vevődik észre regény mivolta, amikor már bekötve megjelent. Nagyon empirista vagyok, érdekel az idő, a pillanatok és azok felépítettsége. A regény minden egyes szövege önálló novellaként is olvasható, de a szövegek hálószerűen utalnak egymásra. Nem vagyok módszeres író, cédulákra jegyzetelek, ezen cédulákra írt történetek közül sok bekerült A fehér királyba. A koncepció számomra elsősorban technikai nézőpont. Képeket látok, ezekből lesznek a történetek, közöttük sok olyan, amelyek számomra is meglepetést jelentenek. Én azt tanácsolom, hogy aki írni szeretne, próbáljon meg fordítani előtte. Én is konzultálok a fordítóimmal, vannak dolgok, amiket meg kell magyarázni. Sok mindent, amit leírok, a magyarországi olvasók sem értenek. Például: kalorifer. Beleragadtam a nyolcvanas évek marosvásárhelyi gyereknyelvébe, és erre csak utólag jöttem rá. De nem változtattam semmit, pedig azóta is mindenféle tárgyról kérdezgetnek. De a fordítás nem emiatt rettenetesen nehéz dolog, egy jó szövegnek az idegen kifejezésektől függetlenül is működnie kell. A legnehezebb a ritmus kialakítása, hogy a kötet más nyelven is olyannak tűnjön, mint az eredeti, mintha azon a nyelven is én írtam volna. Iszonyatos munkát végeznek a fordítók, hiszen nagyon fontos, hogy a mondat éle ugyanolyan legyen – mondta a felolvasásokkal színesített beszélgetés során Dragomán György, aki köteteinek népszerűsége kapcsán elárulta: jó látni, hogy az emberek szeretik, tudják szeretni a könyveit.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató