„Leckeügyi” vita

Mindenekelőtt: Az alkalmi történelemleckéről című írásban (Nú., okt. 25.) egy szóval sem állítottam, hogy Gyurcsány Ferenc jobb „ötvenhatos” beszédet mondott, mint Orbán Viktor. Azt írtam, hogy „emészthetőbb, mert pragmatikusabb”, mi több, „célzatos kampánybeszéd”. Az Orbán Viktor „emelkedettebb” beszéde pedig semmilyen összefüggésben, legfeljebb erős elfogultság mellett jelenthet „rosszabbat”. Nálam nem. Mellesleg, szerintem nincsenek jó vagy rossz beszédek, csak meggyőző, vagy kevésbé meggyőző beszédek, amelyeket ki-ki a maga módján értelmez, sorol ide vagy oda. 

Aztán: ha egy történelmi esemény kapcsán, tágabb kitekintésben vesszük szemügyre a körülményeket – mert ettől lesz kerekebb a történelemismeret –, ugyancsak erős elfogultsággal lehet ezt a „magyar forradalom valódi értékét, a forradalmárok nagyságát kisebbítő” szándékként értelmezni. Ugyanakkor elfogultságnál több kifelejteni az olvasásból írásomnak azt a részét, ahol a „térképátrajzolgatók” kapcsán megjegyzem: „...eszükbe sem jutott a forradalom segítségére sietni. Cél helyett eszközzé silányítva így a magyar reményt...”. Netán Kincses Előd értelmezésében ezzel is a „forradalom valódi értékét” kisebbítettem?

Tény, hogy a forradalmak a legellentmondásosabb eseménysorok. Van bennük minden, és mindennek az ellenkezője is. Sőt! Gondolhatunk az 1789-es francia forradalomra, amely a felvilágosodás legnemesebb eszméit hirdette meg – Szabadság, Egyenlőség, Testvériség! –, s ezek „jól” megfértek a nyaktilóval, majd egyenesen a császárságba torkollottak. 

Végképp nem értem, hogy mitől téves az október 23. és az október 28. „sorrend”, hiszen éppenséggel az én véleményemet támasztja alá. A forradalomra megérett az idő, dűlőre kellett vinni a hruscsovi beszéd nyomán az országon belül felerősödött hatalmi harcot. Az pedig, hogy ez milyen irányt vett, a történések során dőlt el. Azaz, nem csak a korábbi diktatúrával való szembefordulást jelentette, hanem adott pillanatban a reformszándékok (Nagy Imre: „elvtársak”...) elutasítását, kísérletet a világháború nyomán kialakított befolyási övezetek megváltoztatására, ami kiváltotta a szovjet beavatkozást. Vagyis, még sok volt hátra (ha jól számolom, 33 esztendő) a „jaltai világrend” szavatossági idejéből. Nyomában, hogy egy mondattal letérjek a „vitánk” mezsgyéjéről, a Rákosi börtönét megjárt Kádár János hatalomra segítésével... 

Nincs kizárva, hogy Eisenhower elnököt „abszolút meglepte” a magyar forradalom, mi több, a szuezi konfliktus, nehezen, de el tudom fogadni. Azt azonban kötve hiszem, hogy az amerikai és más titkosszolgálatok „nemtudomkák” lettek volna akkor, vagy lennének bármikor a történések hátterében. A legmagasabb tisztségeket betöltő vezetőknek így (is) szokás mozgásteret teremteni, és mindig kéznél lévő „bűnbakokra” hárítani a kényelmetlen helyzetek ódiumát.