2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Míg vannak olyan helyek, ahol még mindig vitatott egyes államosított és visszaigényelt épület tulajdonjoga, addig örömmel tapasztalhattuk, hogy a nagy uradalmi birtokok, épületek visszakerültek a volt tulajdonosokhoz vagy a leszármazottakhoz. 

Fotó: Vajda György


Míg vannak olyan helyek, ahol még mindig vitatott egyes államosított és visszaigényelt épület tulajdonjoga, addig örömmel tapasztalhattuk, hogy a nagy uradalmi birtokok, épületek visszakerültek a volt tulajdonosokhoz vagy a leszármazottakhoz. Üröm az örömben, hogy a történelmi restitúción túl igen sok pénzbe kerül ezeknek az épületeknek a renoválása, karbantartása, ami majdnem minden esetben meghaladja a tulajdonosok anyagi lehetőségeit. A Felső-Maros mente egyik ékessége a gernyeszegi kastély. Egyik tulajdonosával, gróf Teleki Kálmánnal az állagmegőrzési munkálatokról beszélgettünk. 
 
Teleki Kálmán elmondta, a kastélyt 2011-ben kapták vissza véglegesen. 2012-ig nem sokat tettek, hiszen Brüsszelben még állásban volt, így kevés idő maradt az itteni munkákra. Időközben nyugdíjba ment, és több időt tud Gernyeszegen tölteni, ezért intenzívebben hozzáfogtak az állagmegőrzéshez. 
Ez sokkal több időt és energiát emészt fel, mint gondolták volna. „Kicsi ház kicsi gond, nagy ház nagy gond” – mondja, majd kifejti, először azon igyekeznek, hogy a termeket kifessék-mázolják, eltávolítsák a meserajzokat, amelyek a korábbi tüdőbaj-megelőző központ kórtermeit díszítették. Mint ismeretes, a család által létrehozott alapítványon keresztül jó szándékú és segítőkész partnerekkel rendezvényeket szerveztek és szerveznek továbbra is. Volt már bál, koncert, kiállítás, alkotótábor, és igen sikeresnek bizonyultak a kastélynapok is, amelyeket az idén július 25-ére terveznek. Ezekre pályáznak, és így sikerül némi pénzhez jutni. Egy magáncég esküvőket, más családi rendezvényeket szervez, ebből is minimális jövedelemhez jutnak, amelyet szintén a felújításra fordíthatnak. Az alapítvány pályázott az épület felújítására is, azonban nem sikerült megnyerniük. Remélik, ezen a téren lesz még támogatási lehetőség. 
Nem készült pontos állagfelmérés, erre viszont sikeresen pályáztak, és az elkövetkezendő hónapokban szakértők mérik majd fel az épület állapotát, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy szakszerű munkát végezzenek. 
– Hasonlóképpen szeretnénk tudni, hogy a kertben levő szobrokat érdemes-e renováltatni vagy sem. Ezt a szakmai vizsgálatot is kilátásba helyeztük – mondta Teleki Kálmán, aki azt is elárulta, hogy szakemberek véleményét kéri abban is, miként lehet nyereségessé tenni a kastélyt, akár turisztikai programokkal, további rendezvények szervezésével.
Hogy jó irányba haladnak, jelzi az is, hogy 2014-ben több mint 5000 látogatója volt a kastélynak. Ezért a következő időszakban is látogathatóvá teszik az épületet és a körülötte levő parkot, de meghatározott időben. A turistaidényben naponta 9 – 18.30 óra között lesz nyitva a kapu. Késő ősztől tavaszig kizárólag előre megbeszélt időpontban fogadnak látogatókat. Tervben van az idegenforgalmi kínálat bővítése is. 
Teleki Kálmán megmutatta a legújabb 
„felfedezését”, amelyre a kastélykertben bukkant. Egy faragott kődarab állt ki a föld alól – mondta –, miután kiásták, kiderült, hogy épen megmaradt reneszánsz kő ajtókeret. Ez adta az ötletet, hogy alaposabb régészeti feltárást kezdeményezzenek az udvaron, mert szerinte még tartogathat meglepetéseket a birtok. 
Nagyon sok újságcikk, útleírás, turisztikai ismertető, fotó jelent meg a kastélyról, de a gernyeszegi Bíró József kötetén kívül kevés a jó tanulmány, ezért az alapítvány támogatná egy, a kastélyról szóló átfogó tudományos munka elkészítését – mondta Teleki Kálmán. 
A pünkösdi búcsún Erdélyben járt Áder János, Magyarország elnöke, aki feleségével együtt meglátogatta a gernyeszegi kastélyt is. Ezzel kapcsolatosan Teleki Kálmán kifejtette: Áder János látogatását történelmi mozzanatnak lehet nevezni, nagy megtiszteltetés volt mind az egyesületnek, mind neki, de „ez nem jelent megoldást a kastély jövője szempontjából”. 
Kérdésünkre, hogy a megyei és a helyi önkormányzat mennyire támogatja törekvéseit, elmondta, sokat javult a gernyeszegiek hozzáállása, de még nem mindenki érzi a magáénak a kastélyt. Azáltal, hogy látogathatóvá teszik, jelezni szeretnék, hogy ennek a sorsa nemcsak számukra, hanem a közösség számára is fontos, hiszen a birtok nemcsak a Teleki családé, hanem az egész közösségé. A felújítás, a programok szervezése is ezt a célt szolgálja. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató